Az én digitális buborékomban, vagyis abban a körben, ahonnan tájékozódom és olvasgatok, abban a Le Monde diplomatiqe is benne van. Pontosabban annak egy magyar kiadása, amit egy önkéntes, lelkes stáb szerkeszt, a Magyar Diplo-t.
Itt találtam rá egy több mint fél évtizeddel ezelőtt született írásra. Hat évvel ezelőtt — ami ilyen fejlődési ütem mellett ma már őskövületnek tekinthető — felvázolt folyamatok mára még inkább kikristályosodtak. A mesterséges intelligencia pedig ezt a technológiát, és a mögötte lévő felügyeleti rendszereket exponenciális növekedéssel tolja maga fölé.
A teljes írást ideteszem:
Amikor a fogkefénk jelent rólunk
A digitális ipar egy szinte gyermeteg elvet követ: begyűjti és eladja a hirdetőknek a felhasználók várható viselkedéséről összegyűjtött adatokat. Ám a nyereség további növelése érdekében törekednie kell arra, hogy a viselkedés előrejelzése egyre pontosabb, ha lehet, már biztos legyen. Ehhez pedig nem elég kiértékelni a várható viselkedést, hanem befolyásolni kell az emberek magatartását, méghozzá tömegméretben.
Kifejezetten fárasztó délután történt, 2016 nyarán. David New Jersey-ben egy kopott bíróságon már hosszú órák óta biztosítási tanúvallomásokat hallgatott végig. Ráadásul áramszünet miatt kikapcsolt a légkondicionáló is. De végre hazamehetett. Aznap először mély lélegzetet vett, töltött magának egy pohárkával, és indult, hogy lezuhanyozzon. Épp akkor szólalt meg az ajtócsengő, amikor fájó hátát kezdte el zuhanyozni. Lerohant a kapuhoz, ahol néhány tizenéves a mobilját lengetve kiáltozta:
„Hahó, az Ön udvarában van egy pokémon! Ez a miénk. Megkaphatjuk?”
„Mi van?” – Davidnek fogalma sem volt, miről beszélnek az ifjak. David csengője még négyszer szólalt meg aznap este, s minden idegen kamasz a kertjébe akart bejutni, és felháborodtak, amikor kitessékelte őket. Felmutatták a mobiljaikat, ide-oda mutogatva és kiáltozva, ahogy kutakodva pásztázták a ház környékét és a kertet a virtuális, vagyis „kiterjesztett valóságú” teremtmény után. Láthatták pokémon-zsákmányukat a képernyőiken, de csak minden más kárára. A játék birtokba vette a házat és a körülötte lévő világot, GPS-koordinátákká átalakítva mindent. Újféle kereskedelmi igény jelent meg, egy profitorientált terület, ahol a „valóságot” mások gazdagodására használták és formálták újra. David csak bámult. Mikor lesz ennek vége? Ki jogosította fel a fiatalokat, hogy behatoljanak hozzá? Kinek kell szólnia, hogy ennek vége legyen?
Sem David, sem a játékosok nem is gondolták, hogy a felügyeleti kapitalizmus – egy példátlanul arcátlan gazdasági logika – hozta össze őket.
1999-ben a Google-nak a klikkeléssel megnyíló internetoldalai és egyre bővülő teljesítménye ellenére sem volt semmilyen stratégiája, semmilyen megbízható módszere arra, hogy a befektetők pénzét profitra váltsa. Pedig híres befektetői várták a nyereséget. A felhasználók viselkedési adataiból lett végül az a nyersanyag, amely a nyereséget termeli.
Eleinte a cél a keresés gyorsítása és pontosítása volt, majd olyan kiegészítő termékek létrehozása, mint például a fordítóprogramok. De fizetőssé tenni a keresőmotor használatát, vagy árat adni az elért oldalaknak – amelyeket egyébként a Google keresőmotorja ingyen talált meg – kockázatos lett volna. Az olyan eszközök nélkül, mint az Apple iPod-ja, nem volt semmi eladnivaló, nem volt árrés, és nem volt nyereség sem.
Akkoriban a Google még semmire sem becsülte a reklámot. Az AdWords csapata hét főből állt, akik nagyrészt maguk is osztották az alapítók reklámokkal szembeni általános ellenszenvét. Ám ez 2000 áprilisában hirtelen megváltozott, amikor az internetes gazdaság recesszióba sűllyedt, és a Szilícium-völgy váratlanul egy pénzügyi földrengés epicentrumává vált. A Google szükséghelyzetre adott válasza az AdWords-öt, a Google-t, az internetet, sőt az információkapitalizmus természetét is egy elképesztően jövedelmező megfigyelő projektté, felügyeleti kapitalizmussá alakította át.
A sikeres tőkefelhalmozás logikája csak 2003-ban, egy szabadalomból vált egyértelműen kiolvashatóvá, A Google három vezető számítástechnikusa nyújtotta be a következő, mindent eláruló címmel: „Információk előállítása a felhasználókról a célzott reklámozás kihelyezése végett”. „A felfedezés lényege – magyarázzák – adatokat gyűjteni a felhasználók viselkedéséről, majd ebből profilokat előállítani és ezt reklámcélra hasznosítani”. (1) A Google tehát a továbbiakban nem azért figyeli és bányássza a viselkedési adatokat, hogy a felhasználók számára jobb szolgáltatást nyújthasson, hanem azért olvassa ki a felhasználók gondolatait, hogy az érdeklődésüknek megfelelő reklámokat tudjon elhelyezni a képernyőjükön. Érdeklődésüket az online viselkedésük nyomaiból tárja fel. A felhasználóiprofil-információk (angolul user profile information UPI) alapján adatbázisokat állítottak össze, ami jelentősen megnövelte a viselkedési előrejelzések pontosságát.
A felhasználóiprofil-információ
De honnan is jöhet a felhasználóiprofil-információ? A felhasználóiprofil-információ – mondják a feltalálók – „kikövetkeztethető”. A feltalált új eszközök integrálják és elemzik a felhasználók keresési szokásait és példáit, a bekért dokumentumokat és az online viselkedés más jeleit, és ebből állítják elő a felhasználóiprofil-információt még akkor is, ha a felhasználó közvetlenül nem is szolgáltatja ezeket a személyes információkat. A feltalálók felhívják a figyelmet, hogy a felhasználóiprofil-információ akkor is meghatározható (vagy naprakésszé tehető és kiterjeszthető új témákra), ha a rendszernek nem is szolgáltatnak kifejezetten ilyen információt.
A kutatók világossá tették, hogy el akarják kerülni a felhasználó döntési jogaival kapcsolatos surlódást, és erre a találmányuk alkalmas is. A viselkedési adatokat korábban azért gyűjtötték, hogy a felhasználók keresési szokásának megfelelő egyre jobb minőségű szolgáltatást nyújtsanak. Ezek a viselkedési adatok váltak nyersanyaggá – kizárólagosan a Google számára rendelkezésre álló nyersanyaggá – egy dinamikus online hirdetői piac felépítése érdekében. Értéktöbbletet hoztak létre, és ez az értéktöbblet adja a vállalat túléléséhez szükséges „fenntartható és exponenciálisan növekvő profitot”.
Megismerhetők az egyén gondolatai és érzései
A Google találmánya egy teljesen új lehetőséget teremtett arra, hogy megismerhetők legyenek az egyén – de ezt csoportokra is ki lehete terjeszteni – gondolatai, érzelmei, szándékai és érdeklődése. A találmány automatikusan működő rendszere adatokat gyűjt be az egyén vagy a csoport beleegyezése nélkül, sőt anélkül, hogy a felhasználók ennek tudatában lennének. Az eredmények annál pontosabbak, minél nagyobb mintából történt az adatbányászat, a méretgazdaságosságnak meghatározó szerepe van. Az adatgyűjtés úgy működik, mint egy rendőrségi kihallgatószoba: belül tükör, kívül üvegablak, hiszen a megfigyelésről nincs tudomása az egyéneknek és persze a csoportoknak se. Új társadalmi kapcsolat alakult ki, anélkül, hogy ennek tudatában lettünk volna. Roppant egyoldalú hatalmi viszony épült ki, a megfigyelő a tudás és a hatalom birtokában van anélkül, hogy a megfigyelt erről tudna, és beleegyezett volna. A kihallgató szoba féláteresztő tükre képként jeleníti meg az újonnan kialakult társadalmi viszonyok teljes asszimetriáját.
Az AdWords reklámosztály hirtelen nagyon sikeres lett, a kereskedelmi célú megfigyelés pedig egyre mélyebbre hatolt. Az adatokat felhasználó hirdetők ugyanis, egyre több klikkelést vártak el. Ennek következtében a Google már nemcsak a keresőoldalait, hanem a teljes internetet a célzott reklámok terepévé tette. Hal Varian, a Google fő közgazdásza szerint ez azt jelenti, hogy a Google kiterjesztette új adatbányászási és elemzési technikáját a legjelentéktelenebbnek tűnő weboldalakra és a felhasználók legjelentéktelenebb mozdulataira is. A kinyert adatokból pedig a szemantikai elemzés és a mesterséges intelligencia technikáival kapnak értelmezhető és persze eladható információkat. Ezután a Google már képessé vált egy-egy weboldal tartalmának és a felhasználók interakcióinak értékelésére. Ezt az érdeklődési körnek megfelelő reklámozást a Google szabadalmaztatta és AdSense-nek nevezte el. 2004-re az AdSense napi 1 millió USD-t forgalmazott, ami 2010-re a huszonötszörösére nőtt.
Együtt volt minden elem egy kiemelkedően nyereséges projekthez: értéktöbblet az adatbányászatból, adatelemzés, nagyteljesítményű számítógépes infrastruktúra, algoritmikus rendszerek és automatizált platformok. Hála a kiválóan illeszkedő elemeknek, rövidesen több milliárd reklám kezdett futni. A klikkelési arány (Click-through Ratio. CTR) a csillagokig nőtt. A Google-nál az AdWords-szel és az AdSense-zel végzett munka ugyanolyan fontos lett, mint a keresőmotor fejlesztésén dolgozni. A sikert a klikkelések száma mutatta, ezen alapult az az új termék és új piac, amelyet a Google hozott létre. Az internetes viselkedés megfigyelése volt az alapja az üzleti forgalom felfutásának. A világ először 2004-ben, a Google tőzsdére lépésekor ismerkedett meg az új piac pénzügyi sikerével. A Google egyik főnöke, Sheryl Sandberg asszony – a felügyeleti kapitalizmus fenegyereke –, amikor átigazolt a Facebookhoz, a Facebook közösségi hálózatból is hirdetési óriást csinált. Az információs kapitalizmus helyett a felügyeleti kapitalizmus vált a világháló alapmodelljévé, ahova apránként minden gazdasági ágazatból özönlöttek az üzletfelek és a versenytársak.
A felügyeleti kapitalizmus az alávetettségen és a hierarchián nyugszik. A vállalatok és a termékeiket vagy szolgáltatásaikat felhasználó ügyfelek közötti korábbi kapcsolattípus helyébe egy egészen más logikán alapuló kapcsolat lépett. A felhasználók viselkedéséből, másoknak fontos célból – reklámértékesítésből –, állítanak elő értéktöbbletet. Az előállított új terméket már nem nekünk adják el, már nem nálunk értékesül az értéktöbbletet. Ugyanakkor nem mi magunk vagyunk az a „termék” –, mint azt egyesek állították –, amit a Google áruba bocsát. Ezzel szemben olyan tárgyak vagyunk, amelyekből kicsikarják a nyersanyagot, amit azután kisajátítanak, majd befecskendeznek a Google mesterségesintelligencia-gyáraiba, hogy előrejelezéseket állítsanak elő belőlük. Ezeket az előrejelzéseket árulja azután a cég a Google a fizetőképes ügyfeleinek. Új piac is létre jött ezzel, a viselkedést, a magatartást, a gesztusokat megfigyelő, összegző és forgalmazó piac.
„A teljes életünk megfigyelhető lesz”
Douglas Edwards, a Google egyik felelős ügyvezetője visszaidéz egy 2001-es megbeszélést a cég alapítóival, ahol arra keresték a választ, hogy „Mi is a Google?”. Larry Page a vállalat társalapítója akkor így elmélkedett: „Ha volna valami külön kategóriánk, az a személyes információ lenne… A különböző helyszínek, amelyeket látunk. A kommunikáció. … Az érzékelők tényleg olcsók… A memóriatárolás is olcsó. A kamerák is. És az emberek óriási adathalmazt állítanak elő… Minden, amit valaha hallottunk vagy láthattunk, vagy tapasztalhattunk visszakereshetővé válik. A teljes életünk fürkészhető lesz.” (2)
Larry Page víziója tökéletesen tükrözi a kapitalizmus egész történetét: a piaci szférán kívüli dolgok elsajátítása, majd áruvá alakítása és értékesítése. Polányi Károly gazdaságtörténész 1944-ben publikált A nagy átalakulás című könyvében bemutatja az önszabályozó piacgazdaság megszületését, az átalakítási folyamatnak az eredetét három meghatározó találmányon keresztül, amelyeket áru-fikcióknak nevezett. Ezek a következők. Az emberi élet, amelyet alá lehet rendelni a piac dinamikájának, és olyan munkaerőként életre kelteni, amelyet meg lehet venni és el lehet adni. A következő a természet, amelyet piaccá lehet alakítani és földbirtokként vagy ingatlanként életre lehet kelteni. Végül a csere, amelyet pénzt fialó kereskedelemmé lehet alakítani. A felügyeleti tőke mai tulajdonosai egy negyedik árufikciót sajátítottak ki. Az emberek valóságát, akiknek a teste, a gondolatai és az érzései olyan ártatlanok, mint az egykori dús mezők és erdők, mielőtt a piaci dinamika prédájává váltak.
A nagy átalakulás logikájának megfelelően az emberi megszokás áruvá alakul át, alárendelődik a felügyeleti kapitalizmus piaci mechanizmusának, és olyan viselkedésként születik újjá, amelyet adathalmazba lehet rendezni, készen arra, hogy megvásárolható és eladható előrejelzéseket fabrikáljanak belőle. A piac ezen új formája azt az elvet képviseli, hogy az egyén valós szükségleteinek kiszolgálása kevésbé nyereséges és ezért kevésbé fontos, mint viselkedésük előrejelzése, amelyet piacra lehet bocsátani. A Google rájött, hogy nekünk kisebb az értékünk, mint a viselkedésünk alapján gyártott előrejelzéseké.
Ez mindent megváltoztatott
Az előrejelzési termékek első hullámát annak az értéktöbbletnek a megkaparintása jelentette, amelyre a nagytömegű internetes viselkedés megfigyelése és feldolgozása vezetett, hogy ezt azután reklámozás céljából adják el.
A következő hullámon már fontos szemponttá vált az előrejelzések minősége. A minél nagyobb találati biztonság érdekében egyértelművé vált, hogy a legjobb előrejelzéseknek meg kell közelíteniük a bizonyosságot, az előrejelzésnek majdnem pontosan el kell találnia a majdani viselkedést. Az adatbányászás mellett megjelent egy másik gazdasági követelmény: a jóslás, az előrelátás követelménye. A méret- és választékgazdaságosság mellett sok és különféle reklámot kell elhelyezni a sok és sokféle online felhasználó képernyőjén.
A virtuális világtól a valós világ felé
A választékgazdaságosság irányába tett eltolódás új célokat vezetett be: az online viselkedésből nyert információk mellé fel kellett sorakoztatni a valós világból származó információkat. Vagyis az adatbányászás a virtuális világ felől a való világ felé terjeszkedett. A megfigyelésünkből gazdagodó kapitalisták rájöttek, hogy jövőbeli nyereségükhöz ki kell terjeszteniük az adatforrásokat az utakra, a parkokra, a város minden zugára. Próbálnak eljutni a vércsoportunkig, az ágyunkig, reggeli beszélgetéseinkhez, a fridzsiderünkhöz, parkolási szokásainkhoz, vagyis mindenhez, amihez csak lehet. Információkinyerés forrásává válhat bármi, de a lényeg, hogy minél kevesebb terület maradjon ki.
A sokféleség mellett a másik irány, amely felé elindult az adatkinyerés: az elmélyítés. Annak érdekében, hogy viselkedésünk előrejelzése minél pontosabb legyen – hiszen ezért fizet a vevő –, a legbelsőbb, legintimebb viselkedéseinket is fel kell tárni. Az alapgondolat az, hogy a viselkedésünk előrejelzése akkor a legpontosabb, ha a személyiség legintimebb rétegeiből nyerhető ki. Ezek a műveletek az ember személyiségére, természetére és érzelmeire, a hazugságokra és a sebezhetőségre irányulnak. Az intimitás minden szintjét foglyul ejtik és adatpontokká laposítják, ami az automatikus feldolgozás során futószalagon állítja elő a bizonyosságot, a biztosan várható viselkedésünket. Az adatgyűjtés nagy részét a személyreszabottság zászlaja alatt végzik, magánéletünk agresszív kiszipolyozását titkolják.
Szaporodnak a viselkedési adatok kinyerésére, monitorozására, elraktározására és kommunikációjára szolgáló termékek, az okos vodkásüvegtől kezdve az online hőmérőig. Lássuk például a Sleep Number ágyat: ez az „okos technológiájú ágy, amely figyeli az Ön alvási szokásait”. Adatokat gyűjt, „az Ön vagy az okoságyban alvó gyermek biometrikus adatait, mozgását, alvási helyzetét, lélegzését és alvás közbeni szívritmusát”, kiegészítve persze a hálószoba hangjaival.
A felügyeleti kapitalizmus megcélozta az otthonunkat. 2017-ben ez már egy 14,7 milliárd dolláros piac – az online csatlakozású a háztartási gépeké –, amely az előrejelzések szerint 2021-re 101 milliárd dollárra fog nőni. Talán az olvasó is találkozott korábban olyan abszurd termékekkel, mint az okosfogkefe, okosvillanykörte, -kávéscsésze, -kályha, -gyümölcscentrifuga vagy az okosétkészlet, amely állítólag segíti az emésztésünket. Más termékek pedig egyenesen riasztóak: a lakás biztonsági bekamerázása arcfelismerővel, mozgásérzékelővel és riasztóval, belső GPS, mindenféle tárgyat felismerő érzékelők, a hangokat érzékelő internetes poloskák és persze a hőmérséklet és a mozgás felismerése és elraktározása. Még a csecsemő szobájából begyűjtött viselkedési adatok is hoznak nyereséget.
Hagyjuk, hogy a zenénkre táncoljanak
Ahogyan erősödött a profitverseny, a felügyeleti kapitalizmus tőkései felismerték, hogy a választékgazdaságosság nem elég. A viselkedésünkből kinyert adatoknak széleskörűeknek és változatosaknak kell lenniük, de a viselkedés előrejelzésének legbiztosabb módja, ha be is avatkoznak és alakítják a szokásainkat. Ezt én tevékenységgazdaságosságnak nevezem. Ez az a folyamat, amit arra találtak ki, hogy alakítsák a tevékenységünket: a szoftverek, amelyeket arra programoztak be, hogy hassanak a személyekre és a tárgyakra. Ez a hatás tereli a viselkedésünket persze nyereséget termelő irányba. Például egy útvonalon figyelmeztet, hogy érdemes beugrani a közeli boltba, mert árleszállítás van, vagy durvább változatban, leállítja az autónk motorját, mert lejárt a biztosításunk, vagy GPS-szel segíti a pokémonok keresését. Ahogyan egy szoftverfejlesztő nekem elmondta: „Megtanuljuk a zene megkomponálását, és aztán hagyjuk, hogy a zenénkre táncoljanak. Ha meg tudunk tervezni egy bizonyos viselkedési környezetet, akkor a viselkedés megváltozását is ki tudjuk kényszeríteni. Például meg tudjuk mondani a hűtőgépnek, hogy „zárd el magad, mert nem ehetnek belőled többet”, vagy a tévének azt mondjuk, „kapcsolj ki, hogy menjenek már aludni”.
Amióta a viselkedések előrejelzése elmozdult a valós világból begyűjthető adatok felé, az áruk és szolgáltatások gyártói is egyre jobban érdeklődnek a felügyeleti üzletből jövő profit iránt.
A gépkocsibiztosítók például türelmetlenül várják a telematika alkalmazását, mert a telematika nem csak arra való, hogy ismeretet adjon, hanem cselekedni is lehet vele. Tudják régóta, hogy a kockázat a kocsi vezetőjének viselkedésével és személyiségével függ össze, de eddig semmit sem tudtak ezzel kapcsolatosan tenni. A Deloitte pénzügyi tanácsadó cég „kockázatminimalizálást” tanácsol –, ami egy biztosító esetében a garantált nyereséget jelenti –, úgy, hogy a biztosított viselkedését valós időben monitorozza és befolyásolja. Ezt „viselkedési szavatosságnak” hívják, ami azt jelenti, hogy a biztosító a biztosított viselkedését közvetlenül monitorozhatja a vezetési időpont, helyszín és az útviszonyok feljegyzésével. Rögzíti, ha túl gyorsan gyorsítunk, vagy nagy sebességgel, a sebességhatár túllépésével hajtunk, vagy milyen keményen fékezünk, milyen gyorsan kanyarodunk és használjuk-e az indexet (3) .
Amint az élettel elkerülhetetlenül együttjáró bizonytalanság helyébe a bizonyosság lép, a biztosítási bónuszunk a másodperc ezrede alatt nőhet vagy zuhanhat, hiszen pontosan tudják, milyen gyorsan hajtunk egy hektikus reggelen, amikor a beteg gyereket visszük, vagy a szupermarket mögötti parkolóban mennyire szabályosan állunk be. A biztosító bevezetheti akár kényszer alkalmazását is, de az azonnali díjnövelést, tiltást és büntetést, esetleg a motor leállítását is el lehet képzelni. Vagy ellenkező esetben díjkedvezmény, kuponok, jutalmak és persze bónuszigéretek a jövőre. A viselkedési szavatosság a kockázat csökkentését ígéri olyan beavatkozásokkal, amelyek a viselkedést a maximális profit irányába terelik. Az A. T. Kearney tanácsadócég ezt ilyen szépen fogalmazza meg: „az Internet-of-things viselkedésük befolyásolása érdekében holisztikus kapcsolatot ápol az ügyfelekkel, ami képes javítani az érintkezést” (4) .
A járművezetőket rangsorolják és ellenőrzik
A Spireon cég „a legnagyobb járműtelematikai cégnek” mondja magát, és arra szakosodott, hogy kölcsönzők, biztosítótársaságok és flottatulajdonosok számára kövesse és monitorozza a járműveket és vezetőiket. Követő rendszerük figyelmezteti a vezetőt, ha fizetési késedelembe esett, és távolról mozgásképtelenné teszi a járművet, ha a mulasztás egy előre meghatározott időtartamot átlép, majd beazonosítja a jármű helyét, hogy a tulajdonos embere megtalálja.
A telematika új korszakot vezet be, a „viselkedés ellenőrzésének” korszakát. A biztosítótársaság beállíthatja az elvárt vezetési viselkedést, kezdve a biztonsági öv becsatolásától a sebességig, az állásidőig, valamint a kanyarodás tulajdonságait, az agresszív gyorsítást, a kemény fékezést, a túl hosszú vezetési időt. Ezeket a paramétereket algoritmussá alakítják, állandóan ellenőrzik, értékelik, és besorolják a vezetőt, majd számításokat végeznek, amelyekkel valósidejű korrekciókat végeznek. További nyereségként az így kinyert információkat is eladják a reklámozó cégeknek.
A Spireon találmánya szerint a biztosítók a viselkedés formálásával kiküszöbölhetik a bizonytalanságokat. Az ötlet az, hogy folyamatosan optimalizálják a biztosítási díjat, miközben a biztosító által előírt viselkedési paramétereknek való vezetői megfelelést monitorozzák. A rendszer a viselkedésből nyert ismereteket hatalommá alakítja át, büntet és jutalmaz, mint minden hierarchikus hatalom.
Életszerű kísérlet
A bevezetőben említett David, amikor este kiugrott a zuhany alól és ajtót nyitott, sem ő, sem a pokémonvadászok nem tudták, hogy egy tevékenységgazdaságossági kísérlet részvevői. Ha ők voltak a kísérleti nyulak, akkor a fehérköpenyes laboránst John Hanke-nak hívták.
John Hanke már korábban is birtokolni akarta az egész világot azzal, hogy feltérképezi. Megalapította a Keyhole műholdas térképező startup-vállalkozást, amit a CIA (Central Intelligence Agency) pénzelt, és később a Google vásárolt fel, majd átkeresztelte Google Earth-re. John Hanke a Google Map-termékek elnökhelyettese és a Street View főnöke lett. 2010-ben Hanke saját részleget nyitott Niantic Labs néven a Google-on belül. Célja az volt, hogy a párhuzamos valóságra épülő játékokat fejlesszen ki, amelyek az embereket a Street View által már előre kiválasztott területekre terelik. A Niantic a Pokémon Go háttérvállalata volt.
A Pokémon Go a kiterjesztett valóságon alapul, és kincskeresésként épül fel: az alkalmazást a Nianticról kell letölteni, majd a GPS és az okostelefon kamerája lehetővé teszi, hogy a játékos virtuális teremtményekre vadásszon. A figurák úgy jelennek meg a képernyőn, mintha a valós környezetben lennének, pl. egy mit sem sejtő ember udvarában, egy utcán, egy parkban, egy illatszerüzletben. Az alapötlet az volt, hogy a játékosok „menjenek ki gyalog a szabadba”, kalandozzanak a városokban és külvárosokban.
A Pokémon Go-t 2016. július 6-án dobták a piacra az USA-ban, Ausztráliában és Új-Zélandon, és egy héten belül az USA-ban a legtöbbet letöltött alkalmazás lett mind az aktív Android-, mind a Twitter-felhasználók körében. Mindössze hat nappal a piacra kerülése után Joseph Bernstein, a BuzzFeed online információs honlap riportere javasolta a pokémon-felhasználóknak, hogy nézzék meg mennyi adatot gyűjtött be a telefonjukról az alkalmazás. A TechCrunch az új technológiákra és a startupokra specializálódott híroldal szintén felvetette, hogy az alkalmazás letöltésekor túl sok adatot kérnek be.
Július 13-ra már nem a játék, hanem a mögöttes adatbányászat került a fókuszba. John Hanke a Financial Times-nak beismerte, hogy az alkalmazás árán felül a Niantec „üzleti modelljéhez egy kiegészítő második komponens járul, amelyet a játékban szereplő helyszínek fizetnek”. Ez a bevétel is már a kezdetektől tervbe volt véve. A „vállalatok ugyanis készek fizetni azért, hogy a virtuális játéktáblán helyszínek legyenek, hiszen ezzel valós látogatók jönnek el oda”. A számlázás az odalátogatók tényleges számától függ, hasonlóan, mint a Google-reklámok esetében, ahol a hirdető a klikkelések száma szerint fizet.
A viselkedési piac jövője
Az elképzelésben épp az egyszerűség a meglepő: a Niantec a virtuális világból hat a játékosaira, azok pedig a valós világban látogatnak meg valós helyszíneket. Minél többen látogatnak el egy adott helyszínre, annál nagyobb jövedelmet szerez a Niantec. Persze a végső cél majd az lesz, hogy ne csak ellátogassanak, hanem költsenek is az adott helyszínen.
2016 nyarán, a Pokémon Go zenitjén, a játék a felügyeleti kapitalizmus tőkéseinek valóra vált álma lett: az emberi viselkedés megváltoztatásának a laboratóriuma, ahol ráadásul azonnal egyesült a méretgazdaságosság, az akció és a sokféleség.
Zsenialitása abban volt, hogy az egyszerű játék mögé a felügyeleti kapitalizmus magasabb szintű játékát állította be. A játékosok, akik elözönlötték a parkokat, a pizzériákat és az egész várost, amely számukra a játéktér volt, akaratlanul bábjai voltak egy másik sakktáblának, egy sokkal fontosabb játéktérnek. A valós játékosok nem azok voltak, akik telefonjaikat lengették David orra előtt. Az igazi valós játékosok a Niantec ügyfelei voltak, akik valóban fizettek annak reményében, hogy valós nyereséget kaszálhatnak majd. Ebben a magasabb szintű állandó játékban, a kisjátékosok által valóban kifizetett összegek megosztásáért versengenek a játékosok. A Financial Times ujjongott: „A játék a vártnál nagyobb nyereséget hozott a kereskedőknek és azoknak, akik az ügyfelekért versengenek”.
Biztos jövedelemre csak úgy lehet szert tenni, ha befektetünk. Az új digitális eszközök képesek befolyásolni és módosítani az emberek viselkedését globális szinten, vagyis azonnal nemzetközi méretekben. A felügyeleti kapitalizmus egy új reakciós korszak terméke. Sötét lényege, hogy az emberi lényeket saját, hatalmi szemüvegén át szemléli. A tőke korlátozatlan és önjáró, míg az egyének kiszolgáltatottak, és saját belső akaratuktól megfosztottak. Egy demokratikus és emberséges korszak ennek épp az ellenkezője kellene hogy legyen.
Shoshana Zuboff
A szerző, Shoshana Zuboff a Harvard Business School egyetemi tanára.
Kleinheincz Ferenc
(1) Idézet Shoshana Zuboff, The Age of Surveillance Capitalism: The Fight for a Human Future at the New Frontier of Power (A felügyeleti kapitalzmus kora: Harc az emberi jövőért a hatalom új határterületén), Public Affairs, 2019.
(2) Douglas Edwards, I’m Feeling Lucky (Boldog vagyok), Houghton Mifflin Harcourt, Boston, 2011, 291. oldal.
(3) L. Sam Friedman and Michelle Canaan, Overcoming Speed Bumps on the Road to Telematics (Az útbuckák leküzdése a telematika segítségével), a Deloitte Center for Financial Services kutatási jelentése, Deloitte University Press, 2014. április 21.
(4) Joseph Reigel, Alyssa Pei, Neeti Bhardwaj, és Shamik Lala, The Internet of Things: Opportunity for Insurers, (Internet-of-things: lehetőség a biztosítók számára) A. T. Kearney, 2014.
forrás: