A reggeli ködben sétálni nagyon különleges élmény. A nap már felkelt, de a sűrű, áthatolhatatlan massza, mely körülvesz, minden kapcsolatot megszakít a külvilággal. A lábam elé kell nagyon figyelni, mert az aljnövényzet szerepét a gombák vették át. Jó lenne minél kisebb pusztítást hagyni magam után önző csörtetésemmel. Fantasztikus, hogy ki sem kell mozdulnom a csúcs-hegyi erdőből és mégis minden nap új csodát mutat, mindig új vetítés van nálunk. Jana is megilletődve lépked a nyomomban. A nyakába rakott villogó, mely a láthatóságot szolgálja, nem tudja áttörni az ősz paplanburkát. A hangok is megakadnak e vattaszerű térben, ami lehetőséget ad hogy teljes magamba fordulással csak a saját gondolataimba mélyedjek. Hagyom hogy kószáljanak, amerre kedvük tartja. Mozgatom az ujjaimat. Tízből nyolc és fél hibátlanul teljesít. Az utolsó kettő kissé nehézkesen hajlik. Annak idején küldtem egy kis értekezést a 45 fokban elhelyezett sáros agyagra hintett nedves avar és a súlypontom közötti viszonylatról. Talán emlékeztek rá. Na, tegnap ezt ismét sikerült eljátszani. Vicces, ahogy a lejtőn állva, mintha Predator kirántaná mindkét lábadat, 1.2mp alatt pofával a földön találod magad. A kezeddel ösztönösen próbálod a becsapódással járó negatív gyorsulást csökkenteni, ami ilyen plusz súlyokkal már komoly kihívást jelent a kéz izületeinek is. De így ötven fölött már természetes tartozéka a háztartásnak a fásli, ami jelzi a testemnek, hogy hova kell koncentrálni a helyreállításhoz szükséges erőforrásokat. És ez működik is. Mire ezt megfogalmaztam és leírtam már használható mind a tíz ujjam. Pont tíz. Az egész emberiség és civilizáció alapját képező tíz. A tízes számrendszer annyira beégett az agyunkba, hogy legtöbb ember még most sem érti a nyolcas, 16-os vagy a kettes számrendszert. A 10-es számot fontosnak tartjuk. Mindent megszámolunk és ha éppen helyiértéket kell váltani azt felcimkézzük valami különleges eseménynek vagy alkalomnak. Megjegyezzük, hogy a Föld hol állt a Nap körüli keringésében, amikor az anyaméh biztonságát elhagyva elkezdtük földi pályafutásunkat. Aztán minden alkalommal, amikor megint pont odaér lufikat fújunk, tortát eszünk és kötelezően örülünk. Ha pedig a számolásban elérünk megint addig, hogy helyiértéket kell váltani, akkor még több lufit fújunk, még több tortát eszünk és még jobban örülünk. Szerintem ez vicces. Most Tomi életében közeledik az az esemény, amikor a Nap körüli keringés 59 után 60-ra ugrik. És ezt a különleges eseményt mi is szeretnénk megünnepelni. Nekem egy kicsit könnyebb dolgom van, hiszen nagy a valószínűsége, hogy génjeink fele azonos. Ráadásul azonos körülmények között szocializálódtunk, tök egyforma neveltetést kaptunk. Így nem kell különleges empatikus képességeimet megtornáztatni, egyszerűen csak magamba kell nézni. Most pont ezt teszem. Minek örülnék a legjobban? Valami különleges kütyünek? Netalántán egy speciális ultrahangos, spektrumanalizátorral ellátott meztelencsiga-riasztónak? 🙂 Nem, szerintem egy saját farmnak. Saját erdővel. Meg lóval és szamárral. Meg mindenféle állattal. Ha én a 60. születésnapomat szeretném megünnepelni, legjobban annak örülnék, hogy együtt lehetek azokkal akiket igazán szeretek. Ha én 60 leszek szeretnék egy kedves, okos és szép feleséggel, szerető gyerekekkel békében és egészségesen élni a mindennapjaimat. November 8-án, 9-én és tizedikén is. Örülni az őszi erdő csodás színeinek, hihetetlen gombavilágnak és hogy mind a tíz ujjamat tudom mozgatni és a lábaim akaratomnak engedelmeskedve oda visznek ahova csak akarom. És fürdeni abban az érzésben hogy még távolból is szeretettel gondolnak rám. Igen. Azt hiszem ennél több nem is várható el. Na most, hogy szentimentálisan saját könnyeimmel küszködök így elérzékenyülve abba is hagyom, mert tudom, hogy tényleg olyan Tomi, mint én vagyok és pontosan tudja mire gondolok!
Sok-sok szeretettel:
Tusi
ui: Na jó! Esetleg ha wifiről is vezérelhető az a spektrumanalizátoros, ultrahangos meztelencsiga-riasztó…