Péntek kukanap.
Nem felejtettem el este kirakni, így örömmel konstatáltam, hogy a rendszer még működik: a kukát kiürítették, a szemetemet pedig elvitték. Valójában mindig tudok örülni annak mikor látom hogy a civilizáció és a társadalom működik. Bár lóg az eső lába, a fedelet mégsem hajtotta vissza a kukás ember. Ha a kukába beleesik az eső, áll benne a víz és a benne lévő szemetet feloldva nem igazán szerethető trutymó képződik a kuka alján. Ez a trutymó rengeteg bosszúságot okoz, nehéz lesz tőle a kuka, a kukásautóba beleborítva végigcsöpög az utcán. Arról nem beszélve, hogy a kukás embernek kell aztán megemelni a trutymóval nehezített szemetest. A nyitva hagyott kuka számomra a rendszerbe történő belerondításnak minősül. Elvárható-e a szemetesembertől, hogy ne idegenüljön el a munkájától? Lehet-e szeretni a szemétszállítást, mint munkát? Szerintem nagymértékben segíti az ember önérzetét és önbecsülését, ha úgy gondolja, úgy érzi hogy van értelme annak amit csinál, nem teljesen céltalan az élete. A nagyváros tisztán tartása szerintem egy nagyon nemes és szép feladat, hiszen több millió ember életét teszi szebbé hogy nem szemétkupacok között kell élni mindennapjainkat. A kukás ember egy nagyon fontos kis kerék az egész gépezetben.
Marxnak a munkától való elidegenedésre nem volt felépített koncepciója. A kapitalizmusban a munkamegosztás olyan szintre emelkedik, hogy egy-egy ember már csak egy nagyon pici szeletét végzi a készülő nagy műnek, így ténylegesen nincs visszahatása és nem érzi munkájának fontosságát. Az automatizáció és gépesítés következtében a humán munkaerő nagy része átcsoportosul a szolgáltatóiparba. Azaz közvetlen kapcsolatba kerül munkája során embertársaival. Miközben a fogyasztói társadalom azt sugallja minden egyénnek, hogy legyen önző és csak saját érdekeire figyeljen, amivel pont azt a képességet ölik ki az emberekből, hogy a közösség szolgálata mennyire fontos lenne az életben.
Jó, maradsz, úttest! Gyere, futás! (Közben sétálunk)
Tényleg, még ott van nekem ez a könyv, hogy “A kiégés társadalma”. Biztos erről szól.
Érdekes lehet megkeresni, hogyan lehet a motivációt erősíteni. Amit magamnak készítek azt képes vagyok olyan odaadással elvégezni, hogy a feladat számomra legutálatosabb részét is örömmel végzem, mert elképzelem, hogy milyen jó lesz használni azt, amit most készítek. Ugyanezt a motivációt már nem lehet rávetíteni egy közvetett folyamatra: ugyan most szar munkát kell végeznem, de azért a kapott pénzből milyen klassz dolgokat fogok csinálni. Az ilyen közvetett motiváció már nem képes a feladatra koncentrálni a szeretetet.
Na, közben hazaértünk, így ezt az agymenést is befejezem.
Gyere haza Jana, gyere!