Tanultam egy új szót. Pontosabban új értelmet nyert egy régi. A fizikában, az informatikában, a fűtés- és hűtéstechnikában folyamatosan jelen volt és napi szinten használom a ventilációt. Légmozgás. A levegő mozgatásával leggyakrabban hőenergiát szoktunk eljuttatni valahova. A ventilátorról egy forgó lapátokkal bíró szerkezet jut eszembe.
Valahol meghallottam a szót állítmányként. Ventilálni. Hát ennek semmi értelme. A ventilátor fújja a levegőt, nem mondja rá senki, hogy ventilál.
Aztán emberekre és kapcsolatokra alkalmazva is hallottam. Ventilál.
Rágugliztam.
Kiderült, hogy én itt folyamatosan ventilálok. Azaz kibeszélem magamból a sérelmeimet és fájdalmaimat. Ez számomra talán ad egy kis enyhülést, de annak akire ezt rázúdítom, semmi haszna nem származik belőle. Így azokat a gondolatokat, amiket Buda Péter biztonságpolitikai szakértő kiváltott bennem, ki is vágom:
Innentől…
… idáig.
Inkább azt a csodát osztom meg veletek, ami szép, hátha ti is ráéreztek arra a megfogalmazhatatlan szépségre, amibe beleszülettünk.
Csak egy egyszerű kutyasétáltatás az erdőben. Csapódik Jana műtét utáni védőgallérja minden fának és ágnak, nagy durrogások kísérik felderítőútján. Ő az illatok bűvkörében talál valami mélységes figyelni valót. Én az avaron lépkedve ámulok a színvilágban. Valamelyik színérzékelő csapocskákból nekem kevesebb jutott, mint a legtöbb embernek, ezért az én valóságom egész más színekből épül fel, mint a tied. Valószínűleg kevesebb spektrumát tudom megkülönböztetni az egyes árnyalatoknak. Mit láthattok ti? Ha engem ez a szűkösebb színvilág ilyen boldogsággal tud eltölteni, milyen csoda tárul az őszi levelekkel egy sasszem elé? Minden előttem fekvő juharlevél egy külön alkotás. A vadszőlő bordóját ki tudta ilyenre keverni?
Aztán egyszer csak ott fekszik előttem. Fekete. Nem, nem is fekete, sötétbarna. De milyen sötétbarna! És az erezet ráfestve ezüsttel. Körbenézek automatikusan, hogy ki ejtette el ezt az ékszert. Harmattól átázva, a levél lassan elhaló sejtjei már alig bírják egyben tartani ezt az ajándékot. Amit itt és most kell megcsodálnom, jó alaposan szemügyre venni, mert holnapra már elporlad. Előtolakszik a vágy érzése. Ezt meg kell mutatni másnak is! Ezt miért nem látják mások? Hogyan tudnám mindenkinek az arcába tolni? Vagy el kell telni fél évszázadnak az életből hogy más is észrevegye, ami itt van körülöttünk?!
Sikerült egyben hazajuttatnom. Jutka szó nélkül megértette, mi az, amit látok benne. Ő még sokkal mélyebben képes megfigyelni a világot. Valamint olyan képességekkel is rendelkezik, hogy tudatával tudja olyan mozgásra bírni kezeit, amivel a saját virtuális valóságát egy papíron ábrázolja. Ecsetet tart, vizet kever, színes foltok jelennek meg az asztalán és a végén előáll egy olyan kétdimenziós jelenség, amit a szememmel befogadva elönt a melegség és a szeretet.
Mégiscsak ventiláltam.
De talán a képet megnézve megértitek az okát:
nagybetűsen is IGEN!!!!!!!!!!!!!