Egy nagyon érdekes gondolatot hallottam. Persze, biztos csak nekem új, de olyan érdekesnek találom, hogy szívesen megosztanám veletek.
Az idő érzékelése felettébb szubjektív. Közhelynek számít, hogy bizonyos élethelyzetekben “repül az idő”. Egy adott esemény alatt, amelyben intenzív ingeráradat köti le a figyelmünket, elveszítjük az időérzékünket és abszolút hibásan ítéljük meg a fizikai világ valós idejét.
Azonban a különleges eseményekhez köthető időkontroll elvesztése mellett létezik egy jól érzékelhető folyamat is:
A gyorsuló idő
Sokan, sokfélét írtak már a témában. Kimeríthetetlen a filozófiának ez a témaköre, a felhalmozott írások tömege bevehetetlen toronyként magasodik az érdeklődő elé. Én most csak egyet emelek ki ebből. A relatív, gyorsuló idő elméletet. A gondolat arról szól, hogy az objektív, lineárisan haladó időt minden élő a maga szubjektív életidejével éli meg. Az életidő alatt pedig az életben megélt, eltöltött tényleges időtartamot értem. Nem, ez így egy kicsit zavaros. De egy példával már érthető lesz.
Óvoda kiscsoportról már vannak emlékeim. A kiscsoportban eltöltött egy év az akkori énemnek egy végtelen hosszú, beláthatatlan időtartománynak tűnt. Az a lehetőség, hogy egyszer még én is nagycsoportos leszek, a távoli, elérhetetlen messzeség homályában csillogott. Az óvodai évek és a kötelező ebéd utáni alvások borzasztó hosszú hetekként és hónapokként maradtak meg emlékezetemben.
És most már kibököm azt, amiért a poszt született: a relatív idő. A három éves ember életében egy év, az a teljes életidejének egyharmada! Ahol az életem egyharmadát töltöm, annak jelentősége hatalmas lesz! Az időt mindig az eddig megélt idő viszonylatában érzékeljük. Húsz évesen egy év már csak az életem egy huszada, azaz mindössze 5%. Ennek az 5%-nak jóval kisebb súlya van a teljes életemben. Ötven évesen pedig már csak egy ötvened, azaz csak 2% az életidőmből a tavalyi szilveszter óta eltelt idő. Alig van jelentősége már az életemben.
A folyamat pedig évről-évre exponenciálisan gyorsul, hiszen a minden eltelt évnek egyre kisebb aránya lesz az eltelt időhöz képest.
A gondolat azt sugallja, hogy minden élőlény azonos életidőt tud megélni. A tiszavirág számára a délelőtti óra hasonló hosszúnak tűnik, mint nekem 20 év.
Tetszett a gondolat és megosztottam a lányokkal egy közös beszélgetés alatt. A fizikai érzékelést és a korlátolt gondolkodást azonban ők már meghaladva, más megvilágításból értékelték e gondolatmenetet. Az elme bedrótozott gondolatketrecéből kissé eltávolodva, a tudat képes a végtelen idő szóösszetételnek is bizonyos értelmet adni. Nem pontosan idézve, hanem az én szintemre leredukált eseményleírás Panni egyik tanítójától érkezett. Egy olyan meditációs szintre képes a tudatával eljutni, ahol a fizikai világ néhány másodperce alatt a tudattal jóval nagyobb időtartományokon belül képes megélni a saját valóságát.
Ezzel az egész elméletet ledöntötte. Látszólag. Azonban már túl vagyok azon, hogy szembeállítsam egymással a különböző világnézeteket. Ági teljesen átlátva materiális gondolkodásomat a halmazelmélettel próbálta számomra is érthető formára leegyszerűsíteni azt, ahogy ők látják a világot. A fizikai világ csak részhalmaza egy nála nagyobb, több mindent magába ölelő halmaznak. A kettő nem kizárja egymást. A newtoni fizika törvényei nem veszítik érvényességüket az ensteini relativitás világában sem. Csak egy adott területre korlátozódnak. A newtoni képletek tökéletesen igazak és használhatóak abban a környezetben, ahol a testek egymáshoz képesti sebessége messze a fénysebesség alatt mozog. Nem kell a vonat érkezési idejének számolása során bevonni a képletbe a szerelvény fénysebességhez közelítő sebességénél jelentkező tömegnövekedést. Az egyszerű newtoni szabályok tökéletesen lefedik földi életünk körülményeit.
Így földi halandó életem során, az elmémmel megtapasztalt idő érzékelésére is tökéletes magyarázatot kínál a fent leírt elmélet.
A többin pedig még dolgozom…
És közben jusson idő élni….
Köszönöm, hogy rám is szántál belőle!
Pingback: Életidő – Tusiblog