Csoni

Igen jól olvasod, Csoni. Így mutatkozott be egy katonatársam mindenkinek. És mindenki vissza is kérdezett. Dzsoni? Nem, Cs-vel, Csoni. Egy nem túl magas, de szikár, kreol bőrű, talán roma fiút testesített meg e név. Akkoriban különlegességnek számított, hogy huszonéves fiúként rettenetesen hiú volt és a teljes életét, minden figyelmét csak a testére fordította. Hajzselék és testápolók széles választéka egy laktanyában, a neki szánt szekrényrekeszben nem egy krumplivirágosnál verte ki a biztosítékot. De ő az életét erre tette föl. Saját elmélete is volt: a világot csak és kizárólag a szex irányítja. Minden a fallosz körül forog. Egy rakétabázison is egyértelmű bizonyítékát látta világnézetének: “Nézz rá erre a rakétára! Szerinted mire emlékeztet?” – amivel valóban semmilyen ész érvvel nem lehetett vitába szállni.

Szegény Csonit azonban teljesen elkeserítette füleinek szöge és mérete. A testének minden részét különös gonddal szerette és ápolta, de a füleivel nem tudott kibékülni. A hallószervek porckagylóit túl nagynak és elállónak ítélte meg. És hogy a tükör előtt ne törjön rá a depresszió, sajátos megoldást talált a problémakezelésre. Pillanatragasztóval folyamatosan odaragasztotta a gondosan leborotvált fül mögötti területre. Ott ahol mások tollat, vagy hangvillát hordanak a szívük fölötti zsebben, neki egy tubus pillanatragasztó szolgált névjegyként. Ha valamikor elengedett a ragasztó, azonnal előkapta a felső zsebéből és korrigálta a helyzetet.

Mindig eszembe jut az a jelenet, amikor a minisztériumból jött hozzánk valami főagyas, sokcsillagos, csíkos nadrágos és eligazítást tartott a heteken át felkészített állomány előtt. Kaptunk tiszta ruhát, és az Ultrával és Hipóval felsikált betonplaccon kellett feszesen, vigyázzállásban hallgatnunk milyen nehéz feladat vár ránk az imperialista támadás elhárításában. A géppisztolyt két kézzel markolva, mozdulatlanul, csak a fej mozgásával követve kellett inni a nagy vezér bölcs szavait. És ebben a drámai helyzetben, amikor épp a szocializmus nemzetközi felvirágzásának ránk eső feladatait taglalta, az előttem álló Csoni jobb fülén elengedett a ragasztó. A porc, visszaszerezve természetes állapotát, a terjedelmes fület útjára indította. Szállt a fül a tavaszi szellőben és boldogan lobogott és integetett a NAGY ELVTÁRS felé…

Ilyen fiatalon még a kamaszkori vihogás elfojtása dupla erővel nehezedik az ember vállára.

Egy másik momentum is eszembe jut Csoni kapcsán. A rakétabázis föld alatti betonbunkereit a ráhordott földdel tették még biztonságosabbá. A területen így szép nagy dombok jelezték az egyes objektumok pontos helyét. A dombok azonban azzal a kiváló fizikai tulajdonsággal rendelkeznek, hogy nem lehet rajtuk átlátni. Azaz minden dombnak van egy olyan oldala, ami a megfigyelő számára nem látható, így kiváló lehetőséget teremt az elsunnyogás, eltűnés minden módozatára. Ezt öreg katonaként már olyan szintre fejlesztettük, hogy tudtuk hol lehet meztelenül napozva átvészelni a kiképzés nehéz óráit. A meztelenül napozás azonban szegény Csonira különlegesen nehéz feladatot rótt. Egy jógaoktató is megirigyelte volna, milyen különleges pózokban kellett a nap felé tartani például a fenék alatti combaljat ahhoz, hogy a bőr színtónusa megegyezzen a mellkas napbarnította árnyalatával. És a helyzetet még tovább súlyosbította az az elvárás, hogy a test minden pontja azonos színű legyen. Mondom MINDEN. Azt hitted elgondoltad, hogy ez mit jelent. Igen, azt is. De még valamit. Van egy szerv, aminek a mérete nem konstans. Ahhoz, hogy az se legyen csíkosan barna, folyamatos izgalmi állapotban kell tartani…