A reggeli tevékenység része, miután Cimbit megetettem, köszönteni a kertet. Megcsodálni a hajnalt, örülni az újabb ébredésnek és letenni azt a liternyi terhet, mely számomra már értéktelen, de a növények fontos tápanyaga.
A kertet. Amit mi hívunk kertnek, mert a természetből kiszakított kis darab, amit mi valamiért különlegesnek tartunk. Ezt a kis földterületet át akarjuk olyanra alakítani, ami a természet egy-egy csodáját, valamilyen különlegességét idesűríti ebbe a kicsi földdarabkába. Azonban a kert nem egy független, önmagában létező identitás. Az eső, a szél, a beporzó bogarak, a madarak, a szél és a madarak által idehozott magvak, mind-mind jelzik a természetbe való mély beágyazódását. Mi szeretnénk ágyásokkal és utakkal emberivé alakítani. Ez néha sikerül egy rövid időre, de ez csak egy pillanatnyi állapot.
A lépcső, azaz a házhoz vezető út mellett, gyönyörű tulipánok között lehet megcsodálni a tavasz pompáját.
A tulipán, ami egy hagymás növény. A rózsa a levéltetvek egyik kedvenc csemegéje, a tulipánhagyma pedig a vaddisznóké.
Dolgoztunk vele, elültettük, gondoztuk, vigyáztunk rá. Aztán jön ez a malac és mindent feltúr, kiborít és tönkretesz.
Teljesen megértem, hogy ilyenkor az első gondolat, ami átsuhan az ember fején az a vörösboros vaddisznópörkölt. A harc. A bosszú. A háború.
Az egész földi élet egy folyamatos háború, harc a túlélésért. Korlátozott erőforrásokon osztozunk, minden élőlény küzd a létfenntartásért és a faj szaporodásáért. Az élőlények a testükben felhalmozott tápanyagokkal potenciális áldozatok a többi élőlény felől nézve. Az egész földi vegetáció egymás elfogyasztásáról szól. Ezt hívjuk röviden ÉLET-nek.
Az erdő mellett lakhatunk, amiért hálás vagyok. Egy ÉLŐ erdő mellett, egy ÉLŐ erdőben. Az erdőt pedig azért hívjuk erdőnek, mert nem pusztán fák csoportosulása. Jó látni, hogy van még a természetnek olyan darabja, amit még nem rontottunk el, nem betonoztunk le, nem égettünk föl. Hogy a nyolcmilliárd csúcsragadozó mellett még mindig vannak olyan apró kis szigetek, ami egy kis reménysugarat mutat arra, hogy nem vagyunk teljesen halálra ítélve.