Skip to content

A polip szeme

A tervezettnek mondott világunk rengeteg olyan hibát hurcol magával, ami számomra nagyon megkérdőjelezi az értelmes teremtő létezését. A vakbéltől a herevezeték felesleges kerülőútjáig rengeteg tervezési és gyártási hiba van bennünk. Az egyik “leglátványosabb” szó szerint a szemünk. A komoly kettős camera obscura, ami fejlett pupilla és lencsevezérléssel fantasztikusan pontos, térbeli képet közvetít az agy felé. Azaz közvetítene, ha nem pont keresztbe menne az idegpályákból álló vezeték, ami kitakar egy jelentős területet a látott képből. Erről a vakfoltról korábban már itt értekeztem..

Azonban egy egész más témájú könyvben találtam utalást arra, hogy az evolúció — tőlünk független szakaszán — egy sokkal tökéletesebb konstrukciót alkotott.

“Az emberi intelligencián túl”. Már a cím is rettentően izgalmas. A könyvtárban találtam rá és végül megvettem az elektronikus változatot.

Az emberek ősei csak hatmillió éve váltak el a csimpánzokéitól, ezért érthető, hogy az intelligenciánkban sok közös vonás van. De a főemlősök körülbelül nyolcvanötmillió éve váltak el a többi emlőstől, miközben az emlősök nagyjából háromszázmillió éve különültek el a többi állattól. Ahhoz, hogy a lábasfejűekkel közös őst találjunk, ennél is kétszer többet kell visszahaladnunk az időben, a hatszázmillió évvel ezelőtti időkre.
Peter Godfrey-Smith filozófus Other Minds („Másfajta elmék”) című könyvében képzeli el, milyen lehetett ez a közös ős. Bár biztosan nem tudhatjuk, legnagyobb valószínűség szerint egy apró, alig néhány milliméter hosszú, laposféreg lehetett, és az óceán alján vitte az áramlat, vagy ott mászott. Valószínűleg vak volt, vagy épp csak valami nagyon alapszintű fényérzékenységgel bírt. Az idegrendszere durván kezdetleges volt: egy ideghálózat, amelynek szálai talán egyszerű aggyá fonódtak össze. „Hogy ezek az állatok mit ettek, hogyan táplálkoztak és szaporodtak – írja Godfrey-Smith – ismeretlen előttünk.” Nehéz olyan élőlényt elképzelni, ami kevésbé hasonlít hozzánk, mint egy pici, majdnem vak féreg, amely az óceán medrének az alján tekereg. Mégis tőlük származunk, ahogy a polipok is.
Hatszázmillió év az evolúciós fán lefelé – és hatszázmillió a másik oldalon felfelé. Ez az időbeli távolság érthetővé teszi a polipok és az emberek között lévő nyilvánvaló különbségeket, viszont annál megdöbbentőbbé teszi a hasonlóságokat.
A polipok egyik legfigyelemreméltóbb jellemzője a szemük, ami feltűnően hasonlít a miénkhez. Akár az emberé, az ő szemük is szivárványhártyából, kerek szemlencséből, üvegtestből, pigmentekből és fotoreceptorokból áll. De az ő szemük egy jelentős szempontból magasabb rendű a miénknél: úgy fejlődött, hogy az idegrostok a retina mögött, és nem a retina előtt haladnak, ezért nincs vakfoltjuk, ami pedig az összes gerincesre jellemző. Ez a különbség azért alakult ki, mert a polip szeme teljesen külön útvonalon, az evolúciós fa egészen másik ágán fejlődött, mint a miénk, pedig ugyanattól a hatszázmillió évvel ezelőtt élt, vak laposféregtől indult.


Ez a konvergens evolúció példája. A polipok szeme egy teljesen más úton, de csak nagyon kis különbséggel fejlődött ki, ezért nagyjából ugyanazt a feladatot látja el, mint a miénk. Két hihetetlenül komplex, de megdöbbentően hasonló szerkezet jelent meg a világban, egészen más úton, más kontextusban. És ha valami, ami olyan összetett és alkalmazkodóképes, mint a szem, kifejlődhetett többször is, miért ne történhetett volna meg ugyanez az intelligencia vonatkozásában is?

A polipok agya a miénktől eltérően nem a fejükben található; decentralizáltan helyezkedik el, végig a testükben és a végtagjaikban. Minden karjukban neuronkötegek futnak, amelyek mind független elmeként működnek, ami miatt a karok saját elképzeléseik szerint mozoghatnak és reagálhatnak, nem gátolja őket a központi irányítás. A polipok több, egymással szövetkező intelligens testrészből épülnek fel, ami azt jelenti, hogy a tudatuk és a gondolkodásuk is a miénktől egészen eltérően működik.

Miközben én leragadtam a szem optikai problematikájánál, a könyv egy sokkal izgalmasabb témakört kezd el taglalni. A többszörös tudat egy testben milyen csodákat művelhet!?

Alig várom hogy olvassam, így a bejegyzést sem folytatom most…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük