A szó hallatán a legtöbb ember csak valami érthetetlen, zűrös — de mindenképp negatív előjelű érzelmekkel telített — fogalomra gondol.
Megpróbálom kicsit helyretenni a dolgot.
Kezdjük a kályhától!
A cserekereskedelem egyik hatalmas gátja az, hogy a benne résztvevő partnereknek egyáltalán szüksége van-e az eladó által cserére felkínált termékre. Ha én a megtermelt búzafeleslegemet szeretném becserélni egy cipőre, akkor egy olyan vargát kell keresnem, aki pont az én búzámra vágyik. Ha a varga viszont inkább sajtot szeretne magának, akkor csak több csereberével juthatok cipőhöz, hiszen előbb sajtra kell cserélnem a búzámat, hogy a vargával alkudozhassak. Szerintem gyorsan belátható, hogy egy általános fizetőeszköz nagyban megkönnyíti a termékek és szolgáltatások csereberéjét. Kell egy olyan könnyű, hordozható tárgy, ami egyedi, ezáltal nem könnyen reprodukálható. Ez lehet akár különleges csigaház, fényes kavics vagy különlegesen ritka fémdarabka, mint például az arany. És most jön az egész pénzhez fűződő kapcsolatunk lelke, a HIT. Az egész társadalomnak HINNIE kell abban, hogy az a csigaház, kavics vagy akármi ténylegesen értéket képvisel. Ha biztos lehetek abban, hogy azt a csigaházat, amit a búzámért kapok cserébe, a vargánál be tudom tudom cipőre cserélni, akkor nem kell sajt után kajtatnom. Csak csigaházakat kapok a búzámért, amit később bármikor, bármire elcserélhetek. A hit mellett egy fontos feltétel még az is, hogy ezek a csigaházak tényleg nagyon ritkák legyenek. Ha a tenger kimos a partra egy halom ilyen különleges csigaházat, elértéktelenedik, és senki nem fogja elhinni, hogy a nálam lévő csigaházakért én rengeteg búzát adtam cserébe.
Tehát csak olyan eszközt választhatunk fizetőeszköznek, amiből nagyon kevés van, vagy különlegesen egyedi. A csigaház folyamatosan “termelődik”, miáltal egyre több csigaház jut változatlan mennyiségű vagyonra, ezzel nap mint nap veszítve értékéből. Például legyen az arany. Igaz, hogy kifejezetten nehéz, viszont nagyon kevés van belőle, és gyakorlatilag örök. Nem rozsdásodik, nem oldja szinte semmilyen sav vagy lúg. Amúgy nagyon puha fém, így szinte semmit nem lehet belőle készíteni. Azonban nagyon jól vezeti az áramot, így értelmes célokra is használhatóvá vált az utóbbi évszázadban. Az arany ezzel az emberi civilizációt kísérte és kíséri a mai napig, mint fizetőeszköz.
Mi lehet még alternatíva a súlyos aranyrudak helyett?
A drágakövek királya a gyémánt. A különleges keménysége miatt lett keresett termék, de a köré fonódó misztikum nem az üvegvágók miatt lett jelentős. Kicsi, könnyű és meglehetősen ritka kő. Vagyonmegőrzésre és szállításra sokkal ideálisabbnak tűnik, mint az arany. A rettenetesen túlbecsült értékét pont a ritkasága adja. Kevesen tudják, hogy jóval több gyémánt van a földben, mint amennyit kibányásznak és piacra terítik. A Szovjetunió felbomlása során az akkori felső tízezer megszerezte a korábbi állami vagyontárgyakat, közte az orosz befolyás alatt álló afrikai gyémántbányákat is. A hirtelen rájuk szakadt gazdagságot a nagy mennyiségben piacra terített gyémántáradattal is próbálták gyarapítani. Ekkor a gyémánt világpiaci ára meredeken lezuhant. Mivel dollármilliárdokról volt szó, a “meggyőzés” legválogatottabb eszközeit bevetve ezen bányatulajdonok gyorsan tulajdonosváltáson mentek át és rengeteg bánya bezárásával leállították a túltermelés okozta válságot. A gyémánt ára visszaállt abba a kategóriába, ami földi halandók számára elérhetetlenné teszi. A gyémántpiac azonban ismét robbanásszerű válság elé néz. Azt mindenki tudja, hogy a gyémánt az csak a szénnek egy különlegesen összeállt kristályszerkezetű megjelenése. Bolygónkon szénből pedig jóval több van, mint aranyból. Mesterségesen, ipari körülmények között már olyan gyémántot tudnak előállítani, ami megkülönbözhetetlen a természetes úton keletkezett, bányászott társától.
Ezzel oda a különlegessége, a csillogó kőben felhalmozott vagyon értékállósága is veszélybe kerülhet.
Mi lehet még olyan egyedi, ami nem reprodukálható és az emberek mégis képesek a tárgy értékét elismerni? A műkereskedelem óriási iparággá fejlődve találta meg ezt a piaci rést. Egy Rembrandt alkotás már soha nem fog túltermelés miatt elértéktelenedni, tekintve, hogy az alkotója már nem él. A vagyonmegőrzés egyik kiváló eszköze egy híres művész alkotását birtokolni. Például Picasso már életében elismert művészként, igazi celebként élhetett pályafutása csúcsán. Alkotásainak egyedisége biztos egzisztenciát teremtett. Ebben az időszakban már megtehette azt is, hogy egy elsőosztályú ebéd kifizetése helyett csak kért egy ceruzát és egy szalvétát: rajzolt pár vonalat a szalvétára és ellátta aláírásával. A vendéglős pedig boldogan elfogadta pénz helyett, tudván hogy egy eredeti Picasso-mű bőven fedezi a felszolgált menü ellenértékét. A Picasso alkotások dollármilliókban mérhető ára nem művészi értékük milliárdszoros minőségi különbsége miatt, hanem a pótolhatatlanság miatti értéknövekedés következtében emelkedik az egekbe.
A gyakorlatban azonban nem túl praktikus Rembrandt vagy Picasso alkotással rendezni a Tesco pénztárában a bevásárlókocsi tartalmát. A PÉNZ, mely egy olyan másolhatatlan papír vagy fémdarab amiben a teljes társadalom hisz. Megbízom benne, hogy ezzel a papírdarabbal, amit a szolgáltatásom vagy termékem ellenértékeként a kezembe nyomnak, ezt el fogja fogadni a boltos és az áramszolgáltató is. Erre a hitre, erre a bizalomra épül az egész pénzügyi rendszer.
Ma már az is teljesen elfogadott, hogy egy plasztikkártya, egy telefon vagy egy óra odatartásával és csippanásával is megtörténik az értékek cseréje. Általam ismeretlen helyen, ismeretlen számítógépen két bitet átírt valahol egy algoritmus és én mégis nyugodtan távozhatok az üzletből telepakolt kosárral. Ezzel már mindenki megbékélt. Senkinek nem jut eszébe hogy fizetés nélkül távoztam, pedig csak egy telefon volt nálam.
Van valahol egy számla, ahol nyilvántartja egy számítógép, hogy mennyit költöttem és mennyi bevételem érkezett. Ezt a számlát más nem írhatja felül, nem írhatnak senkinek csak úgy jóvá akármekkora összeget. Amit nálam bejövő összegnek jóváírnak, azt valakitől le kellett vonniuk. A számlák teljes összege nagyjából konstans. Ez biztosítja az értékállóságát. Biztosítaná, ha így lenne. Azonban politikusok, gazdasági vezetők rendelkeznek arról, hogy mekkora összeg lehet összesen a gazdaságban. Ha egy politikus úgy dönt, hogy választási kampány céljából pár potenciális szavazónak jóváír a számláján olyan összegeket, aminek nincs meg a fedezete, akkor teljesen természetes, hogy csökkenni fog a számlán nyilvántartott összeg vásárlóértéke. Hiszen ugyanannyi áruhoz most már sokkal nagyobb pénzmennyiség fog tartozni, azaz elinflálódik a pénz. Erről már itt https://tusiblog.hu/inflacio írtam.
Ha eddig végigszenvedted az írásomat — amiért igazán hálás vagyok –, akkor innen már csak egy kis lépés a kriptovaluta fogalma. Nem foglak technikai részletekkel fárasztani.
Képzeld el, hogy az előbb említett virtuális számlákhoz senki nem tud se hozzátenni, se elvenni büntetlenül! Az algoritmus biztosítja, hogy bármennyit mozgathatsz a számlák között, de a teljes összeg mindig állandó. A Bitcoinban tárolt számlák egyenlege nem nőhet! És pont ez biztosítja az értékállóságát. A számlákhoz kapcsolt gazdasági értékek ezzel jóval stabilabb pénzügyi környezetet teremtenek. A gazdaságban szükséges pénzmennyiség is rendelkezésre áll, ugyanis végtelen mennyiségig leosztható a teljes összeg. Példaképp nem csak forint van és annak váltója a fillér. Ha nekem csak egy kiflit kell vennem a boltban, semmi akadálya, hogy az eladónak, 0,00000000001 Bitcoint utaljak át. Ahogy növekszik a Bitcoin által lefedett gazdaság értéke, úgy lesz egyre értékesebb egy Bitcoin. Most egy Bitcoin kb. 10 millió forintot ér, akkor egy kiflit 0,00000000001 értékben tudok meghatározni. A lényeg azonban, hogy amikor egy kiflit kifizetek ilyen összegben, a tőlem levont összeggel fog az eladó számlája megnövekedni. A rendszerben pontosan ugyanannyi marad, amennyi a tranzakció előtt volt. És senki nem tud létrehozni további jóváírható Bitcoint.
Az az érv, hogy nincs mögötte egy bank, ami fedezetet nyújt az így forgó pénzhez, ma már semmit nem jelent. A forint jelenleg egekbe törő inflációján sem segít, hogy Matolcsy aláírásával garantálja a 20.000Ft-os bankjegy értékállóságát.
Láthatóan a forint árfolyamát folyamatosan rángatja a pénzügyi világ bizalma. Egy tusványosi elszólás képes több százalékponttal megrángatni valutánk nemzetközi értékelését.
Tudom, hogy nagyon leegyszerűsítettem a fogalmakat, de próbáltam valamilyen szinten megvilágítani a kriptovilág és a hozzá kapcsolódó téveszmék sötét lapjait.
Pisti kérdezte, hogy mi újság a bitcoin bányászattal manapság.
A bitcoin bányászat szerintem nem igazán találó kifejezés, de mivel elterjedt, én is használom.
Valójában a bitcoin rendszer egy elég magas szintű matematikára alapul, ahol egy bonyolult számítás alapján lehet találni olyan prímszám-párokat, amivel a tranzakciók kulcsait lehet kódolni, titkosítani. 1-től százig nem túl nagy feladat prímszámokat találni. (Prímszámok csak 1-el és önmagukkal oszthatóak. Pl. a 18 = 2*3*3 – nem prímszám, de a 17 már oszthatatlan) A rendszer azzal “jutalmazza” azokat, akik résztvesznek a tranzakciókezelésben, hogy százalékot kapnak, illetve nagyobb jutalmat, ha találnak ilyen számpárt. Azonban minél több ilyen számpárt találtak, annál nagyobb számokkal kell dolgozni, vagyis egyre nehezebb. Egyre több számítási kapacitás szükséges hozzá, egyre erősebb gépek és egyre több áram. (Most már ott tartanak, hogy 24millió számjegyből álló prímszámokkal is dolgoznak). Kínában, ahol gyakorlatilag semmilyen környezetvédelmi előírás nincs, szénbányák fölé telepítenek ilyen gépparkokat. A kitermelt szénnel táplált erőmű tudja ellátni ezt az óriási energiaigényt. És itt a válasz a kérdésedre is: ma már a villanyszámla magasabb minden normális szerverteremben, mint a megtermelhető bitcoin. Ezért tudtommal most már csak Kínában van még pár ilyen füstokádó szén/bitcoin bánya.