Találmány

Az érettségi után sikertelen jelentkezésemet a műszaki egyetemre egy éves kihagyás és újra nekifutás követte. Egy év haladék, egy év felkészülés. Ennek fényében egy olyan helyre mentem dolgozni, ahol ugyan keveset kerestem, de szakmai szempontból a csúcs közelében lehetek. A rugalmas munkaidő és kiváló mérnökgárda jó választásnak tűnt a Posta Kísérleti Intézet keretei között. Abban az időben egy nagyon magas színvonalú technológiai labor kiváló belépőnek számíthatott más területek vagy az egyetem felé. Az itteni fejlesztéseket éles szemekkel figyelte mind a hadsereg, mind az elhárítás: külön iroda állt rendelkezésükre az intézményen belül. A fejlesztő mérnökök az adott lehetőségekhez mérten próbálták a nyugati technológiát figyelemmel kísérni és feszegetni azt a bizonyos vörös vonalat. A digitális technika, processzorok és gépi kódú programozás világa beszippantott engem is. A távközlési szolgáltatások szélesítésének lehetősége akkortájt még a nyilvános készülékek följavításában tűnt járhatónak. Ennek egyik alapfeltétele azonban a fizetés lehetőségének megoldása. Meg kellett oldani, hogy a pénzbedobós készülék képes legyen megkülönböztetni az egyes érméket. A technikai részletekkel nem untatlak, de sikerült egy olyan elektronikát kifejlesztenünk, ami a pénzérme több mint 20 paraméterét vizsgálta. Olyan jól sikerült, hogy a pénzverdéből frissen kikerült 1000db ugyanolyan 2Ft-os érmét egyesével meg tudtuk különböztetni még egymástól is!

Bemutattuk a vezetőségnek. Az osztályvezető — egy ejtőernyős pártaktivista — látott benne fantáziát, beígért a fejlesztőknek egy kis találmányi jutalmat. Ennek egyik feltétele volt, hogy őt is bele kell venni a feltalálók közé. Az ő nevével fémjelzett találmány már elindulhatott a sikerre vezető úton. Ekkor jött a következő akadály. Egy szinttel feljebb egy lelkes ügyintéző kiszúrta, hogy az alkatrészek felsorolásában szerepelt egy 35 centes amerikai integrált áramkör. Ilyen kiszolgáltatottság az imperialista nagytőkének nem megengedhető, küldtek egy szovjet katalógust, hogy válasszunk ebből egy helyettesítő terméket. Mivel a nagy vörös katalógusban ilyet nem találtunk, a szocialista gazdaság gyors reagálással lépett: a Mikroelektronika Vállalat kifejlesztett egy hasonló képességű eszközt, az akkori fizetésemmel számolva 25 évi “fejlesztési díjért”. Az általuk gyártott hibrid áramkör darabját 30.000Ft tudták legyártani. Mivel ez 8-szor akkora volt, mint a 35 centes IC, ezért még egy toldópanelt is le kellett gyártani 6 ezer forintért, hogy az eredeti áramkör helyére be lehessen illeszteni. Ráadásul ezek a hibrid áramkörök rettenetesen megbízhatatlanra sikerültek, így átlag kéthetente cserélni kellett a meghibásodott darabokat.

Az egész folyamat nekem jól bemutatta, hogy milyen különbség van a piaci érdekekre alapozott verseny és az autoriter, felülről irányított gazdaság között.