A társadalom modellezésének egyik legkiválóbb és triviális eszköze a közlekedés. A forgalomban résztvevő állampolgárok egymáshoz viszonyulása, a közlekedés szabályozottsága és e szabályrendszer követésének mértéke tökéletesen megmutatja az egész társadalom civilizáltságát. Elég egy rövid ideig figyelni a belvárosi forgalmat, hogy képet alkothassunk a városlakók kultúráltságáról, egymás iránti tiszteletükről, az elfogadásról és empatikus képességeikről. Az indiai utcai káoszban haladó autó — pusztán az “erősebb kutya b…” elvet bizonyítandó — folyamatosan, bár lassan halad, míg a körülötte nyüzsgő biciklisek és robogók próbálnak valahogy saját céljuk felé törekedni. Láthatóan a szabályozatlanság következtében sokkal kisebb az úttest áteresztőképessége, senki nem tud a maga tempójában haladni. A közlekedő tömeg kénytelen a legnagyobb járműhöz igazodni, ha nem akar a kerekei alá kerülni.
A legcivilizáltabb városokban nagyon szigorú szabályok közé regulázzák az úton haladókat. A párizsi városlakók eljutottak egy olyan szintre, hogy közös megegyezéssel elfogadták azt is, hogy senki nem mehet gyorsabban 30km/óra(!) sebességgel. A milliócsilliárdos szuper sportautó tulajdonosa pont annyival mehet csak, mint a mellette haladó biciklis. És talán a milliócsilliárdos autótulajdonos is igennel szavazott erre a kérdésre, mert az ő gyereke is százszor nagyobb biztonsággal indulhat reggel az iskolába, ha nincsenek az utcán gyorsulási versenyek.
Ez a sebességkorlátozás tökéletes példaként szolgál a társadalom többségének érdekeit szem előtt tartó rendszerre. Hiába a szupergazdag yuppiek hőbörgése, hogy “nem azért vettem millió lóerős státusz szimbólumot, hogy ott araszolgassak a prolikkal!”: a többség akarata érvényesült.
A gazdaságban és politikában már sokkal kevésbé látszik ez megvalósíthatónak.
Itt az informatikai fejlesztéseket vizsgálom, mint a leggyorsabban fejlődő iparágat. Óriási tőke és beruházások mozgatják, ráadásul a Föld összes lakosa potenciális fogyasztóként vesz részt benne. Szó szerint kézzel fogható bizonyíték a telefon robbanásszerű terjedése.
Laikusok is ismerik a telefontöltő-szindrómát.
A gyártó érdeke, a profitnövelés egyik lehetősége a telefon eladása mellett a kiegészítők forgalmának növelése is. Bár minden készülék azonos elven működik, azaz egy kisfeszültségű akkumulátor látja el energiával a készüléket, egyedi csatlakozó kialakításával biztosítható a telefontöltők piaca és további profit a gyártóknak.
Az Európai Unió, akik jelentős piacot képviselnek, képes volt gátat vetni ennek az őrült versengésnek. Egyféle töltő szabványosításával a fogyasztók érdekeit figyelembe véve, szembe tudott menni a tőke emberellenes érdekeivel. Persze az Apple olyan gazdasági fölénnyel rendelkezik, hogy figyelmen kívül hagyhatta ezt is. A háztartásokban továbbra is ott kell lennie az adaptergubanc között egy iphonetöltőnek is. A legnagyobb Apple-részvényes asztalán is. De neki ez a kényelmetlenség bőven belefér a havonta csilingelő profitgyarapodást ellensúlyozandóként.
Láthatóan a multik érdeke közel sem azonos a társadalom többségének érdekeivel.
A tőke óriási profittal, minimális munkabérráfordítással, fillérekért vásárolt ivóvíztömeggel, és nem kompenzált környezetrombolással akar akkumulátorgyárat üzemeltetni. Ez persze csak ott lehetséges, ahol az emberek akarata nem tud érvényesülni. Vagy ahol már sikerült az oktatást olyan szinten leépíteni, hogy el lehet hitetni a választókkal, hogy ők is jobboldaliak és nem abból kénytelenek fenntartani magukat, hogy gombokért adják el a tudásukat, a munkájukat, az életüket….