Néha belefutok egy-egy rövid vidóba vagy megjegyzésbe ami egy aránylag új jelenséget állít pellengérre. A nagyobb gyerekek és a kiskamaszok cipőfétise jó témának tűnik, ha a riporter szeretne valami igazán ütős klikkvadászati trófeát begyűjteni.
Miről is van szó?
Terjedőben van egy olyan verseny e fiatal generáció tagjai között, ahol a cipőre költött összegek alapján tagozódnak be bizonyos pozíciókba. A dúsgazdag aranyifjak hóbortjain már senki nem lepődik meg, nem is eredményez nagy reklámbevételt hozó olvasottsági index emelkedést egy ilyen cikk. Amivel viszont jó nagy felháborodást ki lehet váltani az olvasókból vagy nézőkből, az a bérből élő családok fiatal tagjainak vonzódása a cipőkhöz. Egy menő cipő félmillió forint fölött jár. Ami a akár a szülők együttes keresetének is több havi teljes bevételével egyenlő.
A fiatal srácok hanyag eleganciával előadott beszámolójában úgy röpködnek a százezrek és a 10 egyéb hatványai, ami egy átlagembernél is kiüti a biztosítékot. Klasszul fel lehet hördülni, ahogy ezek a “kis taknyosok” beszélnek a cipőjük áráról. Minden mondat után lehet egy jót káromkodni jó kis általánosítással, ami a “mai fiatalok” ócsárolásával megadja az alaphangot bármely kocsmai társaságban.
Vajon hogy sikerült ezt a cipőőrületet elültetni a társadalomba? Bizonyára óriási pénz lehet a dologban. Egy ékszer, egy aranylánc is kellően drága és viselőjének tökéletes státusz-szimbólumként funkcionálhat. Azonban az ékszereken közel sem lehet akkora profitot realizálni, mint egy cipőn. Egy cipő filléres alapanyagokból, nagyüzemi technológiával állítható elő, míg az ékszer alapanyagai már a végtermék 80-90% -át is kiteszik. Ráadásul egy ékszer nem használódik el, nem kell folyamatosan cserélni, míg a cipők folyamatos piacot biztosítanak.
De hogy jön ide a címben említett cseresznyevirág?
A kertünkben álló, több emelet magas cseresznyefa csodálatos látványt nyújt így tavasszal. Nem tudok betelni a látvánnyal, ahogy egy háztömbnyi virágcsokor magasodik házikónk fölé. Egy hétig. Aztán ez a több száz kilónyi fehér szirom lehull, és áprilisi havazásként vastagon beborítja a földet. Mennyi energiát, mennyi drága és nélkülözhetetlen tápanyagot fecsérelt el szegény fa csak arra, hogy odavonzza a beporzó rovarok tekintetét! Az öreg fa ilyenkor minden tartalékát beleöli a szirmokba, ami csak marketingelemként funkcionál. Ki kell tűnnie a fák tömegéből, meg kell mutatnia magát akár erőn felül beleölt erőforrások árán is.
A fotoszintézissel biztosított energiafelhasználás a természetben pont olyan pazarlóan bánik ezzel az erőforrással. Miért is kellene ügyesebben gazdálkodni a napenergiával, amikor hétágra süt folyamatosan a Nap?
A virágszirmokba és a cipőkbe ölt erőforrások analógiája számomra tisztán a DNS reprodukciós késztetésének szabályrendszerét követik. A fiatalok önazonosságra való igényét, a párválasztásban bemutatott látványelemre fordított energia ügyes becsatornázásával komoly nyereséget lehet realizálni.
Igazából csodálom azokat az elméket, akik a rendszert sokkal jobban átlátva, képesek azt saját előnyükre kihasználni.