A fiatalságomból elrabolt 540 nap, hiába próbálom kitörölni az emlékeimből, akkor is mély nyomott hagyott bennem. E büntetőtáborként megélt sorkatonaság egy külön fejezeteként az ottani étkeztetés borzalmai is néha bevillannak.
Miközben a tisztek eladták a nekünk szánt élelmiszeradagot, mi két hónapon át csak tarhonyát ettünk. Reggel, délben és este is. Délben volt, hogy találtunk benne zsír és húsdarabokat is. Illetve néha pörcnek nevezett vágóhídi hulladékkal tarkították a reggeliket, amiről már itt írtam.
Ha ellenőrzést vártak vagy valami ünnepnap volt, akkor kaptunk ehető élelmet is. Pont konyhán voltam, mikor kiderült, hogy aznap rendes reggelit fogunk kapni. Igazi zacskós kakaót és brióst. Nagyon vártam már, hogy rendes, civil cukros brióst ehessek egy teljes fél literes, bolti kakaóval. Azonban hiába kezdődött hajnali négykor a konyhaszolgálat, elmosogattatták velem az egész állományi étkészletet, ami a puha műanyag tányérokkal egy lehetetlen feladat volt, mert az agyonkaristolt műanyag repedéseiből nem lehetett kimosni a beleragadt ételszínezék- és pirospaprikacsíkokat. Mire 7-órakor bemehettem enni, addigra elfogyott a reggeli. A lelkiállapotom romokban, ott rohadok konyhán és még reggelit sem kapok?! Eldobtam mindent, átmentem a tiszti konyhára, kivettem a sütőből egy félig sült csirkét, bezárkóztam vele a tiszti WC-be és hiába üvöltöztek velem az ajtó előtt, amíg meg nem ettem az egészet, addig nem jöttem ki. Ezzel is megnövelve fogdán és konyhaszolgálaton töltött napjaimat.
De igazából a gasztronómia a poszt címe, aminek a mesterét szakácsnak hívja a magyar nyelv.
A Magyar Néphadsereg is gondoskodott róla, hogy a laktanyában legyen egy szakács is. Legalább is ez volt a beosztása. Hiába mondta, hogy ő vízszerelő és egyáltalán nem tud főzni, a szolgálati szabályzat 26. paragrafusa szerint „A parancs megfellebbezhetetlen, bírálata tilos!”
A srác főzőtudománya addig tartott, hogy felforralt 1000 liter vizet és beledobta a hozzávalókat. Amivel pont ki is elégítette az ételkészítés kritériumát, hiszen üres tarhonyát körülbelül így kell ehetővé tenni.
Akkoriban november 7-dike még piros betűs ünnep volt. A párt fegyveres szervezetében, amit Néphadseregnek hívtak ezért ünnepi menüvel készültek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára. Persze, akkor is konyhán voltam, így tisztán emlékszem a menüre. Paradicsomleves betűtésztával, rántott csirke krumplipürével és céklasalátával, valamint cseresznyés pite is ott díszelgett az ünnepi étlapon. Még egy üveg sör is rajta volt, hátha a proletárdiktatúra gyermekei némi hálával gondolnak a téli palota hős támadóira.
Az az egytálétel, amit kaptunk, a fentebb leírt technológiával elkészítve, nem tudom hány Michelin-csillagot érhetett. Az üstbe felforrt vízbe dobált paradicsom, prézli, tojás, csirke, liszt, cseresznye, porcukor trutymóból nekem jutott egy cseresznye, egy tojáslebernyeg, egy kis lisztcsomó, és egy félbevágott, héjába főtt krumpli a céklás, lila-pirosas lében. Szerencsére a sört külön üvegben kaptuk, így azzal leöblítve igazán emlékezetes és kiadós ebédként őrzi emlékezetem.