Az emberi találékonyság, a kreatív ötletek mindig csodálattal töltöttek el. Valószínűleg ezzel sokan így vagyunk, mert a YouTube is óriási nézettséget mutat azon ötletes megvalósításoknak, hogy miképp lehet a környezetünkben található tárgyakból, a fizika törvényeit felhasználva, életünket megkönnyítendő eszközöket készíteni.
Egy gyermekkori rácsodálkozás-élményem akkora „AHA, szóval így!!” megvilágosodást nyújtott, hogy mélyen beégett a memóriámba.
Az ipari forradalomnak nevezett technológiai ugrás a gőzgépek elterjedéséhez köthető. A gőz erejével hajtott gépek megsokszorozták a termelékenységet. Azonban egy alapvető probléma volt az, hogy miképp lehetne a gép sebességét úgy szinten tartani, hogy ne függjön közvetlen attól, hogy éppen milyen erős lánggal melegítik a vizet. Ne menjen tönkre a szövőgép attól, hogy valaki még egy lapát szenet rádob a kazánra. Erre született meg a centrifugál regulátor. (Na itt hagyta abba a legtöbb olvasó a blogomat…)
A szerkezet egyszerűbb, mint gondolnád! Ha gyorsan kezd el forogni a baloldali tengelyre szerelt két vasgolyó, akkor azok a centrifugális erő hatására ki akarnak repülni, vagyis föl fognak emelkedni. Viszont ahogy emelkedni kezdenek, ezzel lezárják azt a szelepet, amin keresztül a beáramló gőz az egész szerkezetet működteti, azaz lassulni fog a forgás. Ha lassul a forgás, akkor a golyók lejjebb esnek, a szelep kinyit és megint több gőzt fog kapni. Zseniális szerkezet!
Ezt a fajta szabályzást, ami meggátolja hogy túlpörögjön, azaz ne fokozza a gépet már végzetes teljesítmény leadására, negatív visszacsatolásként aposztrofálja a tudomány.
A természetben is rengeteg ilyet láthatunk, ha nyitott szemmel figyelünk. Apropó, nyitott szem. A szem a Nap fényének a visszavert sugaraiból küld információt számunkra. Minél több fényt engedünk be a szemidegekre, annál több információt tudunk összerakni belőle. De csak egy határig. Ha túl erős fényt kap a szemideg, kiég és megvakulunk. Ezért kell visszaszabályozni, hogy erősebb fénynél kevesebbet engedjen be. A szerkezet neve pupilla, ami erről gondoskodik.
A negativ visszacsatolás kifejezés elnevezése adja magát, hogy létezik a fordítottja is, a pozitív visszacsatolás.
A kor emberének már nem kell bemutatni a mikrofon – erősítő – hangszóró hármasból álló berendezést. A mikrofon érzékeli a beérkező hangot, az erősítő felerősíti, a hangszóró pedig ugyanazt a hangot hangosabban kezdi sugározni. A pozitív visszacsatolás kifejezés most már minden olvasónak be fog ugrani, amikor a felhangosított hang eléri újra a mikrofont, az még hangosabban fog hallatszani a hangszóróból, míg az egész folyamat gerjedésbe csap át, és elviselhetetlen sípolással kínozza a jelenlévőket. Vagy kiszakad a hangszóró membránja.
Láthatóan a pozitív visszacsatolás szinte minden rendszer számára a végsőkig való túlfeszítést, a működésképtelenségig való túlhajtást fogja előidézni.
Körülbelül így jellemezhető az irányítási rendszer „túlfutása” is, amikor a vezetőt nem kontrollálja semmi. Csak a pozitív visszacsatolásokat érzékeli. A kritikáktól elzárva, a körülötte lévő haszonlesők dicséreteinek fényében egy teljesen irreális, abszurd valóság hamis képére hagyatkozva, csak a saját buborékját fújja egyre nagyobbra és nagyobbra.
Ha rendszerszinten próbálok a mostani vezetők döntéseiről véleményt alkotni, az 500%-os vámtól a szuverenitás-törvényig, nem tudom nem észrevenni a túlfogyasztás, a klímaváltozás, a fosszilis energiafüggésünk és a 13000 atomtöltet valóságát…