Jó pár éve volt, hogy megismerkedtem Matyival. Már a kapcsolatteremtés formája is érdekes volt. Az erdőben szembe jött velünk egy kutya. Nem tűnt éhező, kóbor ebnek. Ápolt beagle, nyakörvvel.
A nyakörvön telefonszám. Felhívtam a számot, mert szeretek osztozni a boldogságban, mikor a gazda kitörő örömmel fogadja a hírt szeretett családtagjáról.
Matyi, mert ő volt a gazda, csak unottan kérdezte, hogy most merre jár ez a kis k.? Megköszönte a hírt, majd kérte, hogy engedjem el, úgyis hazamegy, ha már éhes! Még pár hétig hívogattam, hogy beszámoljak, most éppen merre jár, éppen hol találkoztam vele.
Egyszer azonban úgy futottam össze vele, hogy egy ember is volt a társaságában. Az egyébként teljesen öntörvényű kutya láthatóan vonzódott hozzá, nem csak az esetleges lepottyanó jutalomfalat reményében közelítette meg, mint engem.
Matyival összejöttünk, sokat mesélt az életéről. Az erdő közepén, most kihalásra ítélt területen bérelt telket. A nem sok komforttal rendelkező házikóban, az erdő közepén, családjától elszigetelve, élvezte csendes magányát. Csinosítgatta a kertet, termelt mindent, és csodálatomra még egy kivi-ültetvényt is sikeresen telepített itt a Csúcs-hegy északi lejtőjén.
Egy ilyen közös reggeli kutyasétáltatás közben mutatott keletre az ég alja felé. Ott ahol a horizont találkozik az égbolttal, gyakran látni olyan felhőket, amik távoli hegynek látszanak.
Amit láttam, én is csak egy felhőnek gondoltam. Nem, az nem felhő. Az a Mátra. Ne szívass, hogy látnánk már innen a Mátrát?! Bizonygatta, én meg ráhagytam. Másoknak, én is átadtam ezt az információt és szívesen mutogattam a tiszta időben elénk terülő panoráma tetejét megkoronázó hegyvonulatot. De azért soha nem voltam benne teljesen biztos. Hiszen Matyi is tévedhetett.
Hogyan győződhetnék meg róla?
Azért az nem annyira bonyolult, csak egy térkép meg egy iránytű kell hozzá.
Nosza! Térkép? Google. Iránytű? Telefon.
Egyik eső utáni, tiszta időben elővettem a távcsövet és el kezdtem a távoli tájat felderíteni és beazonosítani a megtalált objektumokat.
A távcsőben látni egy távoli dombot, aminek a tetején valami kis fehér tornyocska virít. Mi lehet ez?
Először is meg kell nézni, hogy milyen irányban látszik tőlünk nézve.
Előveszem a telefont, elindítom az iránytű alkalmazást, és a telefon oldalát alkotó egyenest, mint egy puska célzókeresztjét használva, ráirányítom a célra.
Készítek közben egy képernyőfotót róla, hogy megtudjam, hány fokra van ez a torony.
Tőlünk elindulva Északtól 77 fokra kelet felé kell lennie ennek a toronynak.
Jöhet a térkép.
Google Earth.
Megkeresem rajta a házunkat.
Hopp, itt van. Kint maradt a sárga slag, amikor éppen elment fölöttünk a műhold. A tűzrakó melletti almafa alól kilóg a nyugágy és a kerti asztal, ahol dolgozni és olvasni is lehet.
Akkor megvan a kiinduló pont. Elindítok egy egyenest 77 fokra.
Na ott, 20 km távolságban, a domb tetején van valami. Meg is van:
“A mogyoródi Somlyó tetején található, Makovecz Imre által tervezett kilátó. Felújítása folyamatban van, az átadás 2022 nyarán várható
1994-ben a Mogyoródi Nőegylet kezdeményezésére épült, Makovecz Imre által tervezett kilátóról 270 fokos panoráma tárul szemünk elé. Innen megcsodálható a Hungaroring, szinte az egész főváros, a Pilis és Visegrádi-hegység, de látszik a Börzsöny, a Cserhát és a Mátra is. A Somlyó-hegy a Gödöllői-dombság harmadik legmagasabb csúcsa.
A Szent László-kilátó jelenleg nem látogatható, mert balesetveszélyessé vált. Az időjárás viszontagságai és a vandálok alaposan megrongálták a szép épületet. Felújításán az utolsó lépéseket végzik, átadása 2022 nyarán várható. A hegyen a kilátó közelében tűzrakóhely és padok, valamint egy asztal is található. A kilátó belsejében Szent László fából készült szobra látható.”
Mi van, ha az egyenest úgy húzom, hogy átmenjen a Megyeri hídon, hiszen pont a hídfő mellett látni a hegyet:
És ott van! 103km távolságra ott van Kékestető!
Köszönöm Matyi!
Kár, hogy már nem köszönhetem meg neki személyesen, mert pár évvel ezelőtt itt hagyott bennünket.
Mindig ő jut eszembe, mikor reggel ezt látom az ablakból.
Pingback: A lenini út – Tusiblog