Én alapvetően szeretem a borostyánt, a futónövényt. A viaszos, kemény levelei télen-nyáron zöldellnek. Jótékonyan eltakarják az az ember által téglákból és betonból épített civilizációs szigeteket.
Nagyon szép, amikor virágzik és a termése is kellemes a szemnek, annak ellenére, hogy nem ehető. A Pilisben gyakori, így a mellettünk lévő erdő sem szűkölködik borostyánhajtásokból. De hogy jön ide a Nemzeti Együttműködési Rendszer? Miért jut eszembe a borostyánról a napi politika?
A borostyán sem egy önálló, környezetétől független növény. Önmagában nem képes elég tápanyaghoz jutni. Nem tud olyan erős törzset növeszteni, ami képes lenne a levelek és hajtások súlyát megtartani. A földön kúszva nem csak az emberek és patások taposása miatt lenne képtelen terjeszkedni, de a lombok alatt a levelek fotoszintetizálásához elengedhetetlen napfényből sem tudna eleget begyűjteni. Így más túlélési stratégiát követ. Növesszen más vastag, erős törzset, vagy építsen magasba törő falat, a borostyán ezekbe kapaszkodva képes nagy magasságokba eljutni. A borostyán ezt szimbiózisnak hívja.
A fa törzsén nincsenek levelek, ezért igazából nem vesz el életteret az élő fától. A ronda téglafalat is megszépíti a méregzöld, szélben hullámzó leveleivel. Elmondhatja, hogy nem egyoldalú a támogatás, mert ő cserébe a sűrű, majdnem zárt lombkoronájával megvédi a gazdatestet. Az időjárás viszontagságai, a fagyos szélviharok, a keményen becsapódó jégeső darabjai nem jutnak ez az őt életben tartóhoz. Az a kis súlytöbblet, amit tartani kell, valamint a földből elvont tápanyagok egy része igazán csekély áldozat azért, hogy biztonságban tudhatja az eltartó önmagát. Nem kapja meg közvetlen a fagyokat, a bevágódó jégszilánkokat, az égető napsütést, az emelkedő gázárakat, a méregdrága csirkefarhátot, és nem gyűrűzik be hozzá az olajválság sem. Ja nem. A begyűrűzéstől nem a borostyán, hanem még Kádár védett meg bennünket.
Ha sokat mondogatja a borostyán, hogy a fa kérge önmagában nem lenne képes megvédeni a fát, akkor talán még a fa is elhiszi. Még örül is neki, hogy milyen szerető gondoskodásban részesül a futónövény által. És milyen csodás virágokat hoz, milyen szép termésekkel gazdagodott tőle, mily csodás stadionok, kisvasutak és lówellnesszek teremtődtek a borostyán segítségével. Igazán elmondhatjuk, hogy mindkét fél számára “win to win” a kapcsolat, melyik rosszindulatú, gonosz kétkedő nem látja be a szimbiózis lényegét?
Valójában én sem rágódtam túl sokat a borostyán és a fa együttélésének problematikáján.
Azonban most is, mint minden reggeli sétán új és új dolgokat fedezek fel.
Az alábbi látvány szakította ki megint a betűputtonyomat és született meg ez a poszt. A képet elnézve szerintem nem is kell tovább szaporítanom a szót:
