Kata egy érdekes és vitaindító cikkre hívta fel a figyelmemet. Charles Simonyi Budapesten járt és egy interjút is adott ez alkalomból. A Microsoft vezető programozója láthatóan más értékrendben gondolkozik hozzám képest, azonban egy teljesen új megvilágításba helyezett egy égető problémát.
A mesterséges intelligencia elképzelhetetlen számítási kapacitást és ezáltal hihetetlen mennyiségű energiát, áramot fogyaszt. Csak a ChatGPT öt magyarország energiafogyasztását igényli. A Microsoft is sorba indítja be saját atomreaktorait, hogy etetni tudja az AI-szörnyet.
A világ egyik felén olyan energiaszegénység uralkodik, hogy emberek fagynak meg fűtetlen lakásukban télen. Máshol annyi energiát égetnek el egy olyan beszélgetésre az AI-al, hogy „szerinted rózsaszín vagy halványzöld felsőben menjek Taylor Smith koncertre…?”, amivel egy kisebb várost be lehetne fűteni.
Az emberi társadalmak fejlődését annak idején a felhasznált anyagokhoz kötötték, mint pattintott kő, bronz és vaskorszak. Azonban a civilizációk fejlődése és a rendelkezésre álló energia egy grafikonon ábrázolva szinte teljesen azonos vonalat követ. A földművelés kifejezés is akkor nyert igazán értelmet, mikor egy igavonó állat erejével sikerült hatékonyabban szántani.
A fejlődés itt ezer évig szinte meg is állt, míg a gőzgép el nem hozta az ipari forradalmat. A gőzgépek fűtésére használt fát, az erdőket szinte egyik napról a másikra kiirtottuk, de a civilizáció életben tartását a szén át tudta venni és fenn tudta tartani. A következő nagy ugrás, ami a huszadik század ipari felpörgetését hozta, az olaj. Mostanra az olajra és földgázra épül az egész fejlett társadalom. Az atomenergia nem hozta el a megváltás. A Föld energiaellátásának mindössze kb. 5%-át fedezzük nukleáris erőművekből.
Civilizációnk növekvő energiaéhségére egy nagy lapáttal rátett a mesterséges intelligenciákat működtető adatközpontok igénye.
Az energia felhasználásának célja
A DNS alapú organizmusok itt a Földön szinte kivétel nélkül a Nap energiáját használják fel működésükhöz. A fotoszintézis napenergia segítségével szétszakítja a szén és az oxigén szoros kapcsolatát. A többi élőlény pedig e szén elégetésével, azaz a szén és az oxigén kapcsolódásakor felszabaduló energiát használja fel. Egyedüli cél a túlélés és szaporodás.
Az ember kifinomult szerszámhasználatával az energia már nem csak közvetlenül a túléléshez kellett. A kezdetleges kohókban égetett fák a bronz olvasztásához kellettek. Talán itt volt az a pont, amikor az energiafelhasználásunk sokkal több volt, mint ami szervezetünk működtetésére szolgált. Azaz a cél itt is a túlélés, de már csak közvetett módon. A bronz az ekével és a nyílvessző hegyével az élelmiszerellátás biztonságát szolgálta.
De most megcáfolom magamat. Mi a célja a sírokban talált bronz ékszereknek? Mondhatom, hogy az ékszerekkel a szexuális vonzerőt növelve a szaporodás a cél. A lehangoló mondat nem utal arra, hogy azt az ékszert azok az emberek SZÉP-nek ítélték. Vagyis rengeteg fának azért kellett elégnie egy bronzolvasztó tégely alatt, hogy egy példánya a sapiensnek alkosson valamit, ami igazából céltalan. A cél maga a szépség.
A civilizációnk robbanásszerű fejlődésével egyre több és több energiát használunk fel. A célt mi önkényesen határoztuk meg. Elégetünk millió tonna szenet, mert építünk egy Eiffel-tornyot, felhőkarcolókat és űrrakétákat. Eztán elégetünk millió tonna olajat, hogy odarepüljünk megnézni az Eiffel-tornyot és a felhőkarcolókat. A cél elérése felülír minden mást. Ha kellett a fa a gőzgépbe, senki nem az erdei mókusok életterével foglalkozott. Hiszen kell a fa a kazánba, ami a szövőgépet működteti.
Most az internet és a civilizációnk tudásbázisa a cél. A tudásbázis növekedéséhez pedig nagyban hozzájárul a mesterséges intelligencia. Simonyi megfogalmazásában ez a GONDOLAT. Eddig a vas és beton előállításához használtunk fel mérhetetlen mennyiségű energiát, most a gondolat fogja átvenni ezt a szerepet.
Az AI mára képessé vélt asszociálni, továbbgondolni és alkotni. Azaz olyan gondolatokkal foglalkozni, ami nem volt előtte, tehát mondhatjuk hogy alkotott. A gépi tanulás milliószor jobb és hatékonyabb a mienknél. Percek alatt megtanul egy nyelvet és költeményeket alkot belőle.
Logikus, hogy ezt a képességet nem kihasználni vétek. Ami a versenypiaci kapitalizmusban azt jelenti, hogy aki nem használja, az lemarad, kiesik és eltűnik a süllyesztőben.
Vagyis az AI működtetése prioritást élvez. Mint annak idején a gőzgép. A prioritás pedig azt jelenti, hogy nem foglalkozunk a mókusok lelkivilágával. Csakhogy most mi leszünk a mókusok. A gondolat elsőbbséget élvez, így még több energiát kell beletolni.
Az AI mára felügyelheti az enegiaszektort is. Ha kap egy feladatot, ami komoly háttérkutatást követel, mint például Taylor Smith koncertjére jegyet vásárló sapiensek öltözékének a színárnyalataiból felépített spektrum-adatbázis építése, akkor ezt nagyobb prioritásként kezelheti, mint a szegénynegyedben fagyoskodók energiaellátását.
A GONDOLAT felsőbbrendűségét mára csak ez a nyolcmilliárd DNS-maradvány kérdőjelezheti meg…