Még nem hagytuk el olyan sokkal az őszi lombhullást, nem roncsolta a fagy puha masszává a lehullott leveleket. Megnyugtat a barna tenger látványa. Egy érdekes gondolat jutott eszembe, amit még a parlagfű kapcsán olvastam.
A Földön évmilliárdok során alakult ki a jelenlegi bioszféra. Pontosabban nem a jelenlegire gondolok, hanem arra az állapotára, amikor még nem pusztítottuk el az élhető területeket ilyen mértékben.
A földfelszín természetes állapotában nem élettelen. A szárazföldeken előbb utóbb megjelenik valamilyen életforma, megtelepszik valamilyen igénytelen moha vagy gomba. Az élővé varázsolt felszínen, a visszatartott csapadék, a megkötött szálló por, az elhalt szerves anyagok következtében egyre vastagabb földréteg jelenik meg. A vastagodó földréteg már komolyabb gyökérzetű növények megtelepedését is lehetővé teszi. Az egész folyamat pedig a dús erdő megjelenéséig tart. Az evolúció jelenlegi szintjén így a szárazföldeket borító erdők lennének szinte mindenütt, ha a természetes folyamatokba nem avatkozna be ennek a 8 milliárdos populációra duzzadt csúcsragadozónak a kíméletlen tevékenysége.
Bocs ezért a két mondatba sűrített evolúciós folyamatért.
De visszatérve arra az érdekes gondolatra, amivel az egészet kezdtem.
A buja természet, a lombos fák teljes takarásban összefüggő védelemmel óvják a termőföldet. Hasonlóan, mint ahogy a bőrünk megóvja testünket a közvetlen külső fizikai hatásoktól. A magára hagyott tájon soha nincs a termőföld kitéve a napsütés gyilkos UV-sugarainak, vagy a lezúduló csapadék eróziós tevékenységének. Mindig valamilyen védelem gondoskodik a csupasz föld kiszáradása és halála megakadályozásáról. Ahogy bőrünk is teljes lefedettséggel óvja testünket.
Mi történik, amikor megsérül a bőrünk? A szervezet azonnal mozgósítja a helyreállításhoz szükséges sejteket, amik gyors reagálású egységként egy vészmegoldással minél hamarabb lezárják a nyílt sebet, hogy ne maradjon védelem nélkül a napvilágra került izomszövet. Az egészséges szervezetnél a seben azonnal a hegesedés fog beindulni. A sebet beborító heg nem a végleges megoldás, de arra tökéletes, hogy lezárja a keletkezett rést és a e védőburok alatt újra lehet építeni a hiányzó bőrsejteket. Miután az új bőr elkészült, a seben lévő hegekre már nincs szükség, azok leválnak. Vagy viszketéssel jelzik a gazdatest tulajdonosának, hogy vakard már le onnan azt a varrt! Csodálattal adózom e szépen működő mechanizmus előtt.
De hogy jön ide az avar meg a parlagfű?
A parlagfű a Föld hege. Ha megsérül valahol a föld és az atmoszféra közötti biomassza védőrétege, és hirtelen kilátszik a puszta föld, ott nincs idő kivárni, míg egy tölgy odanő és lombjával befedi. Itt a gyors reagálású védelmet az igénytelen, gyorsan terjeszkedő, azonnal gyökeret eresztő és fotoszintetizálásra képes parlagfű jelenti. A gyökerek behálózzák gyorsan a napvilágra került értékes termőföldet, hogy le ne mossa onnan egy kiadós zápor. A kiszáradástól pedig a levelek árnyéka védi. Hibátlan rendszer. Ott ahol mi fölszaggatjuk valahol a természetes biovédelmét a földnek, és füstöt okádó, dübörgő traktorok acélpengéi után marad nyílt sebként a puszta föld, ott gondoskodik a természet parlagfűvel az általunk okozott barbár pusztításra.
Ok. De hogy jön ide az avar? Miért az avar láttán jutott ez eszembe?
Az erdei fák lombkoronája szinte összefüggő lepelként takarja el az anyaföldet nyáron. A földre nem igazán jut annyi fény, ami életképes aljnövényzetet el tudna látni napenergiával. Így az erdei kis növényecskékre, mint ibolya, medvehagyma, páfrányok stb. maradna a védelem. Ami nem biztos hogy elég lenne. Ha a korábbi lombkorona nem költözne le ilyenkor a földre. A vastag avarszőnyeg hőszigetelőként, majd elkorhadva biomasszaként von védőréteget a földre. Mint a norvég kézkrém. A zsírréteg közvetlen védelmet ad, majd lassan felszívódik a bőr hámszöveteibe, erősítve azt.
Szenzációs ez az egész működési modell!
Hát ezek jutottak eszembe az erdei séta során, amíg észre nem vettem az erdő szélén állított karácsonyfát, amiért is félbeszakítottam a Signálon küldött szöveget.
(…Ezt majd folytatom de most valami más érdekességre leltem. Gyere Jana!)
Pingback: Ősz – Tusiblog