A életem részévé vált az erdő. A fák között valami egész más működési módba kapcsolok. Néha úgy rá tudok hangolódni az “életenergiára”, ahogy én hívom, hogy érzek egyfajta melegséget. Nagyon ritkán és csak akkor amikor a fák tényleg harsogó boldogsággal kiabálnak, például egy kiadós nyári eső után. Akkor olyan ÉLET vibrál a levegőben, hogy nem is kell hozzá semmilyen meditációs technika, vagy alfában lenni ahhoz, hogy együtt tudjam élvezni az életöröm eme megnyilvánulását. De nem erről akarok írni, mert ez szimplán csak jó. Jó dolog ezt megélni. Erről írjon az, aki tud is írni. Én csak a tisztelet és csodálat felől tudom megközelíteni. A fák élete, az egész biológia működésük, ahogy az ökoszisztéma rendszerében összekötik a levegőt a földdel, a fotoszintézis, a sejtek vízszállítása a levelekhez, mind-mind egy csoda számomra. Hihetetlen, hogy az énáltalam elégetett szén, amit kilélegzek CO2 formában, azt a fa levelei megkötik és fa lesz belőle. Az anyag maga is egy csoda. Mikor tartok a kezemben egy kalapácsot, foghatom a fa nyelét és abban a fadarabban benne van az egész rendszer. Jó érezni a bársonyosságát, a melegségét. A tömörsége pedig egy olyan stabilitást sugároz, ami kézzelfoghatóvá teszi számomra is az ittlétem bizonyosságát és azt hogy én is az egész része vagyok. A fa, mint anyag is körülvesz, és az univerzalitása miatt kitölti életemet. A kés nyelétől, az ajtókon és ablakokon át, a teljes tetőszerkezetig és ágyamig szinte mindenre fel lehet használni. A fa így éltében és holtában is egy kincsnek tűnik. Kincs. Vagyon. Gazdagság. És akkor jövök én és ezt a kincset elégetem.
Csak egy emlék: néha megnézem a “Just for laught” kandikamerás műsor egy-egy részét. Elvétve aranyos ötletek is vannak benne, de azért nem mentegetem magam, tényleg időpazarlás az egész. De az az epizód jutott eszembe, mikor egy hajléktalan az utcán a lángoló hordó mellett a fagyott kezeit próbálja melegíteni. Az úttesten megáll egy Cadillac, a hátsó ablak leereszkedik, és egy szivarozó milliomos megszólítja a nem beavatott járókelőt és átnyújt egy köteg pénzt azzal, hogy adja oda a hajléktalannak. A váratlan fordulat (Jutka szerint ezt is csak megjátszák) után örömmel és csodálkozással adják át a pár méterre fagyoskodó hajléktalannak a köteg pénzt. Ő pedig örömmel hajítja a hordóba, hogy nagyobb meleget adjon…
A fákról jutott ez eszembe. Kicsit ezt érzem, mikor két tized fok emelése miatt egy ilyen biológia csodát a tűzre dobok. Mint amikor kiirtanak egy teljes orrszarvúkolóniát néhány tülök miatt. Igen, azt gondolom, hogy sokkal jobban meg kellene becsülni ezt a kincset. Ha 8 milliárd ember szeretné élvezni ezt az egész földi csodát, nem tehetem meg hogy saját hőérzetem javítása miatt erdőket szimplán elégessek. Rendelkezünk olyan technológiával, hogy e pazarlás nélkül is kényelmes fűtést és életet biztosítsunk.
Viszont abba kell hagyni a filozofálgatást, mert vár az erdő, vár rám Jana és kezdődik a suli…