Jó múltkor ( már nem is merek időt saccolni) a Gerecsét választottuk célpontnak egy hétvégi kiránduláshoz. A szépen kiépített turistautat információs tábla indította. A hegység földtani eredete és a jellegzetes növény- és állatvilág rövid kivonata fér csak el egy ilyen táblán. És persze a szokásos regulázás, melyben a ne szemetelj, ne hangoskodj és egyéb számunkra alapvető erkölcsi minimum mellett az a felszólítás ragadta meg a figyelmemet, hogy az erdő nem nyilvános WC. Kérlek bírd ki és vidd haza! Na ezen kicsit összeszólalkoztunk. Milyen alapon tiltják meg hogy pisiljek egyet az erdőben!? Az állatok talán bekéredzkednek egy McDonald’s-be? Valóban, teljesen természetes anyagokkal táplálom az anyaföldet, mikor egy fa mohás szélét kissé megáztatom. Miért olyan nagy bűn ez? Aztán beláttam. Egy hétvége alatt kimegy több ezer ember egy kedvelt turista paradicsomba. Mindegyik a fákra, a bokrokra az egyedi virágokra kíváncsi, és azt az élményt várja, hogy a madárcsicsergésben, a civilizációt elhagyva talán még egy mókust vagy őzet is láthat. Lehangoló az út szélén az ammóniaszagban a bokor alatti foltos papírzsepi darabokat nézegetni. A mi generációnknak ez még természetes volt, de ma már ez a fajta gondolkodás nem állja meg a helyét. Ha egy 10km-es szakaszon hárman pisilnek az út szélén, az teljesen beleolvad az erdő természetes rendjébe. De 3000? Meg kell tanulni a láthatatlanságra törekvést. Ne hagyjak nyomot magam után. Hogy úgy menjek végig egy ösvényen, hogy a mögöttem jövő 2945. látogató is átélhesse azt, amit nekem úgy hagyott a 2943-dik. Nyolc milliárd ember már nem élhet olyan szabályokkal, mint 100 éve 800.000.
A budai hegyek is az embertömeg gyilkos áradatának áldozatai. Esett az eső, jönnek a gombakeresők. A gombát ugye nem a turistaúton kell keresni. Szeretett ösvényem mentén egy egész csapat halad csatárláncban. A telítődő kosarak mögött egy letaposott, kis hajtásokat és ágakat letördelő pusztítás maradványai mutatják a vonulás irányát. Aztán jön a következő, 11 órás turnus…
A lakóhelyünknek választott erdőszéli kis házikó báját az erdő adja. Meg a csend. A nyugalom. Erre vágyik a legtöbb ember. Az a 687-dik is aki éppen ezért jött, de már egy órája nem talál parkolót, de ott az a kis bokor még elég kicsi, talán nem szakítja le az olajteknőt.
Nem biztos, hogy a sokasodjatok és szaporodjatok igét így értette akkor az Öreg…
Ezek a gondolatok fakadtak ki belőlem Judit által küldött cikk kapcsán: