A két ünnep között pár órát Gödöllőn kellett eltöltenünk, így adta magát a program: meglátogatjuk a Királyi Kastélyt. Nem vagyok a kastélyok nagy rajongója. Az önmagáért való, céltalan, gazdagsággal való hivalkodás megtestesítőjeként tudom csak látni azt a pompát, amit az elrabolt vagyonból építettek és berendeztek. Miközben a magyar társadalom 1 százaléka tud csak írni és olvasni, nincs tiszta ivóvíz, tarolnak mindenféle járványok, európai rekordot dönt a csecsemőhalandóság, akkor az ország urai olyan gazdagságról tesznek tanúbizonyságot, amit még a bécsi udvar is csodálkozva figyel. Grassalkovich Antal mintha csak szándékosan gúnyt űzne a keresztényi elvekből, a kastélyába saját templomot is építtet.
Részlet a templom bemutatójából:
A templombelső a barokk kor liturgiai elképzelését jeleníti meg: a trónterem képzetét kelti. A kápolna fő ékessége az építészetileg is hangsúlyosan kialakított ún. baldachinos oltár: „a négy fekete márványoszlop gazdag díszítésű, felfelé emelkedő virágfüzért tart, amelyek a baldachint, a koronaformájú díszmennyezetet támasztják alá, amely az oltár, a vörös márványból faragott tabernákulum felett áll.”
A belső kialakítás reprezentatív elemei közül kiemelkednek a fehér-arany festésű, rokokó ornamentikával és domborműves jelenetekkel díszített, szimmetrikusan elhelyezettszószékek. (A két szószékes ritka megoldásnak a környéken nincs párja, egyedül a váci székesegyházban láthatunk hasonlót.) A főoltárkép a templom védőszentjét, Nepomuki Szent Jánost ábrázolja, akinek tiszteletét Grassalkovich I. Antal terjesztette el Gödöllőn és környékén. A diadalíven a Grassalkovich család címere látható. A templom főhajójának végében kihajló, zárt kegyúri oratóriumot alakítottak ki, amely a kastély emeletéről is megközelíthető. Ezen oratórium – melyről az uraság hallgathatta a misét – feljárata feletti falrészen található az építtető oltárra néző, ovális alakú portréja, amely a XVIII. században meglehetősen ritka velencei üvegmozaikból készült. A templom felszerelése is a kegyúri gazdagságot tükrözte. A talán legszebb alkotást, a késő barokk ötvösség jeles mestere, Szilassy János által készített úrmutatót 1769 óta tartják nyilván.
Nem igazán Jézus tanításait látom ebben az önimádó magamutogatásban.
Hogy a magyar állam a néptől elvett adóforintokból megvette a kastélyt, még rengeteg pénzből felújíttatta, majd ajándékba adta a bécsi uralkodócsaládnak, én nem tudok lelkesen büszkélkedni.
Most pedig a majd’ tízezer forintos belépővel ámuldozhatok, hogy milyen külsőségekkel hirdették gazdagságukat a királyi család tagjai.
És ez a genetikailag alattvaló nép sajátjaként imádja és magyar királynéként hivatkozik Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach, Herzogin in Bayern-re, azaz Sissire.
Sokkal jobban megtudom érteni Luigi Luchenit. A millió viszontagságot megélt, éhező árvát aki látván az éles társadalmi ellentétet, az anarchia elveit vallotta magáénak. A felgyülemlett düh és harag sarkallta egy merénylet elkövetésére.
De ezek már közismert tények, nem érdemelnének itt egy bejegyzést.
Lucheni életrajzában a merénylet és a halála között 10 év telt el. Ez hogy lehet? Az egész világ vérszomjasan bosszúért kiált, és Svájcban raboskodik? Sőt! Az akasztásként bejegyzett halál ok is öngyilkosság miatt következett be! Genfben már a XIX. században sem hozhattak halálos ítéletet.
Az 1800-as évek végéről beszélünk.
Ma, 2025 végnapjain, az Európai Unió teljes jogú tagjaként, a magyar választókat teljesen belelkesítette Lázár János egy minapi korteshadjáratán tett beszédével. A halálbüntetés visszaállításának lehetőségével lázba hozta hallgatóságát, azaz pontosan felmérte, hogy a magyar társadalom ma még ott sem tart, ahova Svájc már 150 éve eljutott…