Panni valamilyen adatbázist tesztelgetve csodálkozva talált rá arra az információra, hogy Édesanya talán tagként szerepelt a címben jelzett szervezetben.
Mesélek egy-két történetet a múlt évezredből.
Az általános iskola után a középiskola választásánál egy menő budapesti szakközépiskola mellett döntöttünk. Akkor ésszerű döntésnek tűnt, hogy az érettségi mellé egy keresett szakmát is fogok szerezni. Mivel mások is hasonló következtetésre jutottak, túljelentkezés volt ebbe az iskolába. Ezért megtehették, hogy olyan határt szabnak a jelentkezők elé, ami a gyengébben tanulókat kiszűri. Az iskolai jegyek és bizonyítvány első színvonal-küszöbének meghatározása után még egy felvételivel is csak az elkötelezetteket engedte a rendszerbe. Az írásbeli és szóbeli tesztek után még egy felvételi beszélgetésen kellett megfelelni. Ez pedig az iskolai KISZ-szervezet által delegált bizottság előtti kihallgatásból állt. Számomra ez volt a legnagyobb kihívás. Nagyon szerettem volna ennek az iskolának a tanulója lenni, ezért 14 éves gyerekként megvettem a Népszabadságot, a Heti Világgazdaságot és megtanultam a cikkeket! A Kommunista Ifjúsági Szövetség odarendelt elvtársai előtt meg kellett neveznem Kádár János pontos titulusát, és be kellett számolnom arról, Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke mit avatott fel legutoljára a bábolnai csirkekeltetőben.
Miután sikeresen elkezdtük a középiskolai éveket, természetes volt, hogy mindenki automatikusan KISZ-tag lett. Mindenki. Fel sem merült, hogy ez nem kötelező. A felsőoktatás hasonlóan magas pontszámokkal honorálta a középiskolai KISZ aktivitást. Ezért tudomásul vettük, hogy néha van egy hetedik óra, amit KISZ-taggyűlésként adminisztráltak. Sajnos az égvilágon semmire nem emlékszem, hogy mik is történtek ezen. Csak azt hogy utáltuk rendesen. Egy alkalommal későn szóltak és mivel nem volt az órarendben hogy ma lesz “hetedik óra”, rákérdeztem, hogy igazolatlannak számít-e, ha én szépen hazamegyek, mert indul a buszom. És mint az a bizonyos medve a listával, én is azt a választ kaptam, hogy semmi nem történik, ha nem vagyok ott. Másnap sem kaptam semmi fenyítést, így konstatáltam, hogy ezt megúsztam. Nem sokkal később behívatott a tanáriba a fizikatanár, aki valami iskolai KISZ pozíciót is ellátott. Holnap lesz a XIII. kerületi KISZ-bizottságnak egy gyűlése, amire hivatalosak az iskolai KISZ-titkárok. És mivel látta, hogy értetlenül nézek rá, rám szólt, hogy nekem is mennem kell, jöjjek holnap szépruhában! De mi keresni valóm van ott? Miért pont nekem? Kiderült, hogy mégsem volt büntetlen az az ellógott hetedik óra. KISZ-titkárt kellett választani, amit senki nem akart bevállalni. Mivel nem voltam ott, nem tudtam tiltakozni, egyöntetű szavazással engem írtak be erre a pozícióra. Szép kis osztály! De ha már így adódott, nem bántam, mert így ellóghattam egy matekdogát és még pogácsát és kólát is ígértek.
Az esemény teljesen érdektelen volt, a jelenleg is politizáló akkori KISZ fejes beszélt kb. negyed óráig. Addig megettem az összes pogit — a szomszédomét is — és pont a kólához kerestem sörnyitót, mert elfelejtettek a palackok mellé rakni.
Nézek körbe, hogy hol lehet itt egy sörnyitó, mikor az agyas befejezi a beszédet és ránk néz. Pontosan rám, mert egyedül én mozgolódtam a kólámmal az asztal mellett. Nagyon barátságosan, letegezve tekint fel a papírjából: Most hogy így magunkban vagyunk, mondjátok el mit gondoltok, hogy látjátok az ifjúság politikai fejlődését! Te például, őszintén, mit gondolsz! – néz rám. Én hülye, meg azt hittem, hogy itt tényleg őszintén lehet bármit mondani. Elmondtam, hogy ez az egész cuculista ifjúság cuculista nevelése szerintem egy nagy baromság. Én senkit nem ismerek, aki ezt az egész KISZ dolgot egy kicsit is komolyan venné… Mondom, gyerek voltam még és naiv. Jól hangzana, hogy én már akkor is a rendszer ellen fellépő kemény ellenálló voltam, de igazából csak egy tökkelütött lúzer.
Körülbelül eddig tartott a KISZ-ben a pályafutásom. Ezek után elkérte a fizikatanár azt a lapocskát, amit egy piros műbőr tokban kaptunk és valamiért nála maradt. Azt hiszem a KISZ tagságom is ugrott. De igazából nem emlékszem, mert hivatalosan nem volt látványos “kizárás”. Sebaj, mínusz öt pont a felvételin… Majd annyival többet kell tanulnom!
De valójában nem volt semmi változás az életemben. Ugyanúgy engem is elrángattak május elsején előképet alkotni a tribün elé. Minden eseményen ott kellett lennem, mert gondolom a tanári kar sem tudta mit csináljanak velem addig, amíg a többiek valami olyasmit csinálnak, ami a KISZ-hez köthető. Hogy nézett volna ki, hogy egyedül nekem van lyukasórám?!
Az, hogy érettségi előtt egy héttel kirúgtak az iskolából, amihez az iskolai KISZ szervezet asszisztált, bizonyára ez is hozzájárult. Kell valaki, akin példát kell statuálni. Legyen Tusi, aki már úgyis fekete bárány. A “tárgyaláson”, amire a KISZ is hivatalos volt, az évfolyamtársaim, akik rangidősként magasabb pozícióban voltak KISZ-ben, olyan szöveget mondtak el rólam, amit szerintem maguk sem értettek. Ők sem kockáztathatták az egyetemi felvételijüket.
Felnőttként, a munka világában sem volt más a helyzet. Ha kizárólag csak állami intézményben dolgozhatsz, akkor az állam szabályaihoz kell igazodni. Ha az a szabály, hogy egy művezetőnek magasabb a fizetése, mint a sima melósnak, akkor én is művezető akarok lenni. Ha művezető azonban csak párttag lehet, akkor párttag leszek.
A rendszerváltáskor az országban több millió párttag volt. Aki nem elégedett meg a gyár — zsíros kenyér — kocsma hármassal, az párttag volt.
Akkoriban egy szállóigévé vált mondás jól jellemezte ezt a helyzetet:
“A magyar értelmiség előtt két út áll: az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan…”
Furcsa elmagyarázni a ma élőknek.
Talán egy példa. Mit mondasz majd az unokádnak a nemzeti konzultációról? Te elhiszed az óriásplakátok 97%-os baromságait? Ki hiszi el ma Magyarországon a Nemzeti Együttműködési Rendszer lózungjait? Látjuk a piros-fehér-zöldbe csomagolt rablásokat. Te mit teszel ellene? Mit teszel a propagandagépezet ellen? Mi, az átlagos megélni-akarók, csak elfogadjuk így ahogy van. Ha kapok egy jól fizető megrendelést, akkor nem érdekel, hogy ez a karmelitákba vagy egy stadionba kell. Itt ahol ilyen jelentős túlsúlyban van az állam szerepe a gazdaságban, nagyon sokan függnek most is az államtól. Ha ez van, akkor ehhez kell alkalmazkodni. Nem én akarom megváltani a világot. Nem hős forradalmár szeretnék lenni. Tudjuk, látjuk az egész álságos, demagóg szlogeneket és néphülyítést. Akkoriban talán még többen is rendelkeztek olyan józan paraszti észnek titulált tisztánlátással, aminek a segítségével ki tudták szűrni a szemetet a Népszabadság címoldaláról, és rendelkeztek a sorok közt olvasás képességével. Ha a rendszer azt követeli, hogy KISZ-tagság kell az egyetemhez, akkor nem balhézunk, hanem elfogadjuk, a KISZ a rendszer részét képezi.
Talán sikerült átadnom amit gondolok.
Nem tudtam, hogy Édesanya regisztrált tagja volt a Hazafias Népfrontnak. Nem is érdekelt. Nem is változott semmi abban, amit gondolok róla. Számomra semmi jelentősége nincs.
Én senkit nem ítélek meg ma aszerint, hogy tagja-e az Iparkamarának. Annak az iparkamarának, amelyik szervezet nevét adta a rabszolgatörvényhez…
Azért van különbség, és nem az akkori önmagunkat mentegetem – vagy mégis? -, de nekünk nem volt mobilun face-ünk, vagy instánk, és nem láttuk a másokét sem. Most bárki láthatja öreg-fiatal, ha akarja.
Azt gondolom, most sokan ennek ellenére éppen, hogy nem akarnak látni. Mi szerintem szerettünk volna, csak nem tudtunk, nem volt hozzáférésünk a világhoz, a valósághoz.
Most bárkinek van. Miért gyárt az ország nagyobb része mégis alternatív tündérvilágot magának? Jó, van sok népmesénk és Benedek Elek bácsi is gyártott jó párat (nekünk még volt hozzá szerencsénk). Pl magyar népmese a szélkötő Kalamona, most megvan széltoló Lopókoma. Épp ma értékelt évet.
Szóval azt gondolom, a gyerekeink is értehetik azt a régi világot, hisz részben benne élünk. Ha itt, és az államból akarnak élni – és miért ne, hisz az állam tartja fönn (persze most csak tessék-lássék) a társadalmilag fontos állásokat (nem sorolom) – akkor ugyanúgy idomulniuk kell, mint szüleinknek régen.