Keresgéltem egy képet.
A kotorászás közben előkerült néhány régi fénykép, amit még analóg géppel, filmre exponáltam akkor, amikor a Csúcs-hegyre költöztünk. Az akkori telek sokkal szigorúbbak voltak. Az emlékeimben erről az időszakról a nagy felfedező séták, a favágás, a hólánccal való küszködés és a hószünetnek kikiáltott lopott napok jutnak eszembe, amit szánkózással töltöttünk.
De az időszak és a hegyi lét hangulatát igazán az alábbi kép mutatja.
A Janó dűlő.
Janó a társadalomból kivonult, igazi rousseau-i szabad ember még a hetvenes években költözött be egy kis faházba. A középosztály ma hajléktalannak minősítené. A civilizáció által haszontalan termékek és cikkek begyűjtéséből és újrahasznosításából képes volt minimális igényeit kielégíteni. Szép nagy telek tetején álló kunyhóhoz vezető út bár a telken futott, a hegyen csak elvétve húzott kerítések hiánya miatt ez nem volt egyértelmű. Történt, hogy az újrahasznosítás során egy régi, kidobott gáztűzhely soha nem használt, fehér, zománcozott fedele került Janó birtokába. A szép fehér lemez túl hibátlan volt ahhoz, hogy a MÉH-telepen végezze. Az üres, fehér lap ösztönzőleg hatott rá. És kreativitásának engedve szerzett egy ecsetet, egy még nem teljesen beszáradt olajfestékkel rápingálta, hogy “JANÓ DŰLŐ”. Ahogy az igazi művészt a befogadó közeg élteti, úgy Janó is szerette volna mások csodálatát elnyerni. Levitte az út aljára és feltette a sarokra, ahol dacolhat mindennemű leolvasással.
Így keletkezett a Janó dűlő. A hegylakók használatba vették, az eltévedő turistákat is segítette, hogy volt egy olyan pont, amihez kötve megbizonyosodhatott az irány helyességéről, miután az “elhagyod a Janó dűlőt és utána balra föl…” értelmet nyert számára.
Még az évezred váltása előtt valamelyik lelkes önkormányzati ügyintéző megpróbálta fölméretni a csúcs-hegyi állapotokat. Pár földmérő elbóklászott a hegyen egy hétig. Rögzítették a Janó dűlőt is.
Az akkori hivatalos térképeken nagyon sokáig szerepelt a Janó dűlő.
Aztán pár évvel ezelőtt. egy másik, még lelkesebb ügyintéző a műszaki osztályon észrevette, hogy ott nincs is utca, így törölték a nyilvántartásból is.
Janó azóta már nincs közöttünk, a tábla is egy másik gyűjtögető vonzáskörzetébe került.
A Janó dűlőre most már csak az őslakosok és ez a fotó nyújt bizonyosságot.
Te jó ég! Ledöbbentem, hogy már a megsárgult, “történelmi” fotóinkat nézegethetjük?! Lassan nem csodálkozom, hogy a lányok Mátyás királlyal való találkozásomról kérdeznek,🤣 mothersbutterbreakout. ⏰
Pingback: A lenini út – Tusiblog