A statisztikai adatok megjelenítése és értelmezése külön tudomány. Rengeteg anekdota és közhelyszintű álidézet terjed róla a közbeszédben. Nekem mind között a szovjet kommunista párt statisztikai adatokkal alátámasztott grafikonja vitte eddig a prímet.
A tervgazdálkodás és a kapitalista, piaci versenyre épített gazdaság közötti verseny folyamatosan kihívások elé állította a párt propagandistáit. A Pravda olvasóit meg kellett győzni az egypártrendszer felsőbbrendűségéről.
Egy látványos grafikon meggyőzően bizonyítja, hogy ilyen fejlődés mellett a szovjet ipar hamarosan legyőzi az amerikai imperialisták idejétmúlt politikai és gazdasági rendszerét.
A grafikon azt mutatja, hogy a legutóbbi gazdasági évben hány százalékkal növekedett a legyártott traktorok száma az előző évhez képest.
Valami ilyesmi grafikon jól mutat az Izvesztyija címoldalán is.
Ráadásul az adatok teljesen hibátlanok. A szovjet ipar 100%-al növelte a traktorgyártást, míg az amerikaiak csak 10% növekedést tudtak felmutatni. És milyen számok állnak emögött? Míg Amerika tavaly 10.000 db traktort gyártott, idén 11.000 db jött le a futószalagról. Ezzel szemben a szovjet ipar képes volt megduplázni a termelést! A tavalyi 6 darab elkészült traktor után idén már 12 darab traktor pöfög a kolhozok földjein…!
Igazán szép iskolapéldája az adattálalás gondos kiválasztásának.
De hogy miért jutott ez eszembe, azt is elmesélem.
Középiskolásként, az érettségi előtt, kamaszként próbáltam megérteni a világot. A pártpropaganda ebben nem sokat segített, így a fejemben összeállt világkép rengeteg mozaikdarabját Cseke László információi alapján raktam össze. A név csak a mi generációnknak ismerős. A Szabad Európa Rádió akkori bemondója nagy népszerűségnek örvendhetett itthon, hiszen a tiltott gyümölcsnél nincs édesebb. (Csak titokban lehetett a 25, 31, 39, és a 41 méteres rövidhullámon fülelni a zavart adást.) Lázadó fiatalként pedig ittuk minden szavát.
16 évesként már értettem is mindent a világról. Itt hazudnak, szegények vagyunk, engem pedig nemsokára elvisznek katonának. Nyugaton pedig gazdagok, ki lehet mindent mondani és még kötelező katonai szolgálat sincs. Megkerestem a Német Szövetségi Köztársaság magyarországi nagykövetségét és szépen besétáltam. Nagyon kedvesen fogadtak és egy udvarias, csinos hölgy elé vezettek. Érdeklődve hallgatta a mondandómat. Elmondtam, hogy csupa jó dolgot hallottam az NSZK-ról. Szeretnék ott élni. Valamint nem akarok katona lenni. Ráadásul van valami német vér az ereimben, bizonyára meg tudom tanulni a német nyelvet is. A hölgynek csak alig látható mosoly suhant át az arcán, majd teljes komolysággal válaszolt. Az általa képviselt ország nem kifejezetten áll ellen az ilyen irányú megkeresésnek, de a két állam közötti diplomáciai kapcsolatfelvétel csak egy nagykorú állampolgár esetében indulhat. Azaz csak szüleim kezdeményezhetik ezt. Felvették minden adatomat és náluk is nyilvántartásba kerültem. A hazai szerveknél már bizonyára volt egy akta rólam, és valószínűleg azzal sem alapoztam meg a karrieremet, hogy felkerestem egy ellenséges kormány konzulátusát. Gondolom ez is hozzájárult ahhoz, hogy kirúgtak az érettségi előtt egy héttel.
Mindenesetre nem jött értem se egy lefüggönyözött Volga, de egy Mercedes sem parkolt le nálunk, hogy Bonnba vigyen.
Viszont évekig kaptam a német nagykövetség minden programjáról értesítőt, valamint egy propagandalapot a nyugatnémet élet körülményeinek állapotáról. A rendszeresen érkező magazinban találkoztam először egy elég meggyőző statisztikai módszerrel. A statisztikai kimutatás azt vizsgálta, hogy mely országokban mennyit keres egy átlagos szakmunkás, egy tanár és egy orvos. De hogy lehet összehasonlítani egy magyar fizetést egy némettel vagy egy amerikaival? A közös váltószám az idő. Hol hány percet kell dolgozni egy tojásért, egy kiló kenyérért vagy egy liter benzinért? A áruként piacra dobott munkaidő adja a legpontosabb elszámolást, mindegy milyen valutában adják a fizetést és milyen áron az egyes termékeket. Egy hamburgerért a német melós 8 percet dolgozik, a magyar pedig 80-at.
Na ezeket a grafikonokat nem láttam viszont sem a Pravda, sem a Népszabadság címoldalán.