Rendszerváltás

A megtévesztő cím mögött csak egy személyes döntés áll. Lecseréltem a telefonomat. A vacak kínai telefon helyett vettem egy eredeti, amerikai Apple készüléket. Majdnem kétszer annyiba került, mint a régi telefonom. Kicsit mindent újra kell tanulnom, mert ezen más operációs rendszer működik. De cserébe, hogy ilyen drága volt használtan is, a kamerája negyed annyit sem tud, mint a kínai. A memóriája csak annak a nyolcada. Az akkumulátor is gyengébb, alig bírja ki estig. Két SIM kártyát sem lehet beletenni. Rádió és podcast hallgatás is sokkal rosszabb, éles recsegő hangon élvezhető csak. Ezek után jogosan kérdezheted, hogy mi vett rá akkor a cserére?

Elmesélek pár régi emléket.

A számítástechnika magyarországi hőskorában ragadott meg ennek a technológiának a csodája. A digitális technika, a logikai áramkörök és a programozás a kreativitásnak egy nagyon speciális szeletét mutatta. A gép egyszerű parancsok sorozatát képes végrehajtani. Az ember alkotóként kitalálhat bármilyen őrültséget, a számítógép pontosan azokat a lépéseket fogja végrehajtani. Mondom, pontosan azt. Nem kevesebbet és nem többet. Ha azt kérem tőle, hogy írja le ezerszer azt hogy “Helló világ!”, akkor soha nem 998-szor, vagy 1001-szer fogja leírni. Az én akaratomat rá tudom erőltetni, csak úgy kell megfogalmazni, ahogy a gép elvárja. Ha valamiért mégsem azt teszi, amit szerettem volna, akkor nem jól fogalmaztam meg az elvárásaimat. A programozás során ezt gyorsan megtanultam, hogy soha nem a gép a hibás.

Ezt az igazságot először a Microsoft cáfolta meg. Mikor megjelent a Windows 98, a mellékelt ismertetőt talán soha senki nem olvasta el. Én átfutottam. Egy érdekes mondaton akadt meg a tekintetem. Egy bekezdés így kezdődött: “Azt tapasztaltuk, hogy…”

Akkor még ámultam ezen. Ha ők programozták, az ő akaratuk szerint működik a szoftver, akkor miképp történhet meg az, hogy nem pontosan kiszámítható a működése? Ők utasították minden lépését, pontosan meghatározták, hogy mikor mi történjen a programban, akkor hol történik meg az, amikor nem determinált eseménysorozat születhet?

Talán itt volt az a pont, amikor a szoftver bonyolultsága túlnőtt az alkotóján. A felhasználóknak fogalma sincs mi történik a gépben, mikor forog a homokóra, vagy elindul egy kék csík az üres sávot kitöltvén. De hogy a programozóknak is egy rejtély, azon megdöbbentem.

A vállalati érdek szigorú titoktartással védi a cég vagyonát, a szellemi tőkét. Minden fejlesztő csak nagyon szűk szeletét láthatja a rendszernek, nehogy bárki megszerezze a teljes kódot. Ebből rengeteg hibalehetőség adódik.

Ekkor robbant be az informatikában a nyitott forrás, a szabad szoftver kifejezés. Az szakmabelinek elvárása, hogy rálásson arra, amit használ.

A linux, az Android is olyan irányt mutatott, ami nem azt az érzést adta, mint a kékszakállú herceg vára, ahol néhány zárt ajtó mögött olyan rejtélyek lapulnak, amiről senki nem tudhat. Beköltöznél-e egy olyan lakásba, ahol van még néhány szoba, amit meg kellett venned, de te soha nem léphetsz be oda? Ellenben az építőknek kulcsa van a lakásodhoz, és néha megjelennek, váratlanul ott áll valaki a cégtől a fürdőszobában, és csak ők mehetnek be a lezárt szobákba. Valamint az egész lakás tele van kamerákkal és mikrofonokkal, amik nem tudni hova közvetítik magánéleted minden pillanatát.

Pont ilyen helyzetben van a szoftveróriásoknak kiszolgáltatott felhasználó. A “szoftverforradalmárok” keményen ellenálltak. A linux-al, a szabadon letölthető Androiddal olyan eszközöket adtak a világnak, amivel visszakaphatták önrendelkezésüket az egyes emberek.

A nagytőke azonban olyan elsöprő erővel tarol, olyan média-szőnyegbombázást végez, hogy ma már szinte senkit nem zavar a Nagy Testvér folyamatos megfigyelése alatt élni.

A különcöket pedig kitaszítják. Ha nem állsz be a sorba, nem tudsz levelezni, nem kapsz állást, nem lehet normális bankszámlád és még sorolhatnám a retorziókat.

A telefonban működő rendszerek olyan személyes adatokat gyűjtenek, ami valóban megsért minden elvileg létező szabadságjogot.

Én is föladtam. Nem harcolni akarok. Csak telefonálni. Meg bankolni. Meg kommunikálni egyéb csatornákon az ismerőseimmel és üzletfeleimmel. Ami a létfenntartásom feltétele.

Így a telefon cseréje sem egy divathullámnak tudható be.

Azt a legolcsóbb lehetőséget kerestem, ahol legalább nem Pekingben landolnak a hálószobában rögzített felvételek.

Pont olyan volt ez a választásom is, mint eddig minden politikai választásom: melyikkel bukok kevesebbet…