Jó pár évvel ezelőtti történetet szeretnék elmesélni.
Egy júniusi dolgos hétvégén, pontosabban szombaton kezdődött. Lenyírtam a kertben a füvet, az utcán is kicsit megritkítva a gaztengert. Miután ezzel végeztem, Jutka felajánlotta a gereblyézést, én addig megpróbáltam a Trabant karburátorával kezdeni valamit, hogy ne köpje be mindig a gyertyát. Estére annyit önindítózgattam, hogy ki kellett venni az aksit és lehozni tölteni. Jutka ezalatt kint is szépen rendbe rakta az utcát, szépen felgereblyézte még a kocsi körül is a területet.
Vasárnap reggel viszem ki a feltöltött akkumulátort, hogy folytatom, illetve befejezem az autószerelést. Leírhatatlan érzés, amikor rádöbbensz, hogy megloptak. Nincs ott. Látom a szélvédő gumikeretét, amit egyszerűen benyomva be lehetett jutni az utastérbe ennél a szériánál. Ott a frissen gereblyézett homokon a lábnyom és a cigarettacsikk.
Felhívom a rendőrséget. Elmondom a “tényállást”. Mondom, hogy ez egy kihalt zsákutca, ott vannak a nyomok és a csikk az autó helyén, én tudom biztosítani, hogy az így is maradjon amíg ide nem érnek. Nevet a rendőr. Mi van, túl sok Derricket nézett? Csak nem gondolja, hogy vasárnap délelőtt odamegyek? Jöjjön be szépen és felvesszük a jegyzőkönyvet!
Összeszedtem mindent, személyi igazolvány, lakcímkártya, anyakönyvi kivonat, forgalmi, törzskönyv, kötelező biztosítás igazolása, útlevél stb. és irány a rendőrkapitányság.
Hat óra múlva fölállhattam az asztal mellől. Most már nyugodjak meg, az autó körözés alatt van, menjek isten hírével.
Eltelt a június.
Aztán a július is.
…
November végén csörög a telefonom.
“Jó napot kívánok, Kovács hadnagy vagyok a vagyon elleniektől és érdeklődnék, hogy meg van-e az autó?” – döbbenten nézek a magamtól eltartott kagylóra!
“Ez komoly? Maga viccel? Hiszen ez az én kérdésem! Én idáig azt hittem hogy MAGUK keresik!”
“Jó, jó érti a felháborodásomat, de az az igazság hogy meg lett a Trabant…”
“Mi van? Akkor miért idegesít! Miért nem ezzel kezdte?!”
” … hát, … az úgy van, hogy polgári bejelentés érkezett az autóról…. Hogy ott van… Hogy ott áll a ház előtt ez a rendszámú gépjármű.”
“Na, ez csodálatos! Akkor hova menjek érte?”
“… hát …. meg kellene nézni! … hogy ott van-e még…”
“Miért, nem hozták el?”
“… arra nekünk nincs kapacitásunk. Önnek kellene megnézni. Hogy ott van-e még…”
“Miért mikor jelentették?”
“Június közepén.”
“De most november vége van! Mi történt azóta?”
“Önt kerestük…”
Kiderült, hogy a szomszéd utca végéig vontatták és otthagyták. Megtaláltam az embert, aki akkor, hétfőn beszólt a rendőrségre, hátha keresi valaki ezt az autót. De azóta már szétszedték, elhordták, a maradékot ő maga rakta a lomtalanító autóra…
Másnap ismét keresett Kovács hadnagy. “Nem volt ott? Ó, de sajnálom…”
Pár nap múlva megérkezett a határozat, melyben lezárják az ismeretlen tettes elleni nyomozást.
A rend őreinek tisztelete később sem erősödött nálam. Miután szétverték a Wartburgon mind a négy ajtózárat, hogy bejutva konstatálják azt, hogy semmi értékesíthető nincs egy 20 éves autóban, szintén a kapitányságon töltöttem egy napot. Négy óra alatt elkészült jegyzőkönyv, ahol a lekezelő asszonyság percenkénti egy karakter sebességgel próbálta a Word dokumentumot összehozni. A végén feltette a kérdést: mit vittek el? Mondom semmit.
” Akkor mi a f.szt keres itt?!”
A PC-t az ölébe borítva ordítottam: “Hogy-hogy mit? Négy zár cseréje kb egy havi jövedelmem! Ami azért csak ennyi, mert a nagy részét le kell adóznom, hogy az ilyen p.csák elb.szhassák az idejüket és megkérdezhessék hogy ‘mi a f.szt keresek itt’! Mondom az ÉN ADÓMBÓL!!”
Miután az ügyeletes tiszt le akart csukatni, megemlítettem, hogy csak az ügyvédem és egy TV-riporter társaságában állok szóba vele, miután megmutatom neki, hogy a magyar rendőrségen hogyan bánnak az ÁLDOZATTAL!”
A véleményem tovább romlott, miután véletlen fültanúja voltam egy beszélgetésnek. Az erdei sétából hazafelé az úttesten pont ott találkozott szembe két autó, ahol én kijöttem volna az ösvény takarásából. Kiderült, hogy ismerik egymást, beszélgetni kezdtek, míg én egy bokor takarásában figyeltem a fejleményeket.
“Hát te!? Mi járatban erre? “
“Kaptam egy rendelést egy fehér Opel Kadettre. Nem tudsz itt a környéken egyet? “
“Mennyit kapsz érte?”
“Negyvenet. Kapsz egy tízest, ha mutatsz egyet…”
Ezek után kerestem meg egy ismerősömet, aki autókkal foglalkozik. Mit tudnék tenni, hogy a nélkülözhetetlen autóm biztonságban legyen?
“Szóljak Szeva bácsinak?”
“??? Tessék? Ki az a Szeva bácsi?”
“Te nem is hallottál Szeva bácsiról?”
Akkor ismertem meg a “Szeva bácsi” brandet. Ez egy teljes hálózatot fed. Mélyen beágyazódva a hivatalos rendvédelem mélységeibe. A Szeva Casco egy fogalommá vált. Az az objektum, ház vagy autó, ami a társaság védelmét élvezte, az teljes biztonságban tudhatta értékeit. Volt egy matrica is, ami a szélvédőn jelezte az autó különleges státuszát. Ha egy autótolvaj egy ilyennel próbálkozott, akkor a teljes ukrán maffiával találta szembe magát. Ha azonnal visszavitte az autót, mélyen megbánva, hogy nem vette észre a matricát, akkor csak kezét és lábát törték szilánkosra. De ritkán volt ennyire elnéző a “biztosító társaság”: a Duna fenekén már ki tudja hányan állhatnak betoncsizmában…
Sajnos ez a védelem ilyen komoly szolgáltatási garancia mellett nem kifizetődő egy húszéves Wartburgra.
Így a szegény ember vagyonvédelmére kellett támaszkodnom: ha nem képvisel komoly értéket egy vagyontárgy, egyrészt nem foglalkoznak vele, másrészt annak elvesztése sem fogja a családi költségvetést romba dönteni.
Aztán volt egy kis háború, robbant néhány gránát, hullott néhány fej az Aranykéz utcában és átvette a brandet egy másik maffiavezér.
Állítólag valami P. betűs…