Mikor Gödre költöztünk, Édesanyáék teljes lendülettel belevettették magukat a vidéki élet — általuk vélt — szépségeibe. Ennek egyik prezentációja a friss tej volt. Házunktól nem messze volt a TSZ-bolt. Itt a helyi termelőszövetkezet által termelt élelmiszerekhez lehetett hozzájutni. A TSZ-nek volt saját tehenészete is, ahol a hajnali fejésből néhány 50 literes alumíniumkannát a kisboltba is vittek. A bolt hajnali 6-os nyitásakor már sor állt előtte. A várakozók egy része persze a reggeli papramorgót várta, de nekem nem ezért kellett már fél hatkor helyet foglalnom a sorban. Egy kis emlékeztető fizikából: az anyagok fajsúlya és térfogata határozza meg tömeget, miáltal a nagyobb fajsúlyú anyagok a gravitáció hatására egy folyadékban alul lesznek. A zsír fajsúlya kisebb a víznél, ezért úsznak a húsleves tetején a csillogó olajos karikák.
A zsírban gazdag tej is így viselkedik, a tejszín úszik a tej tetején.
Ezért aki elsőként kapott a nagy tejeskanna tetejéből, az színtiszta tejszínnel tölthette meg a fehér, zománcozott tejeskannáját. A biciklikormányra akasztott két literes tejeskannával óvatosan toltam haza a zsákmányt.
Úsztunk a tejszínhabban. Annyi tejszínhabot ettem akkor, hogy már a pokolba kívántam. A habszifonban várakozó tejszínhab rendszeresen ott romlott már meg a hűtőben. Ezért édesanya próbálkozott kicsit feldobni az unalmas tejszínhabot, kakaóval, fahéjjal ízesítve próbálkozott fogyasztásra bírni bennünket. Aztán jött az ötlet, legyen gyümölcsös! Kinyitottuk a baracklekvárt, bele a szifonba, rá a tejszínt, kicsit összeráztuk, aztán mehet bele a patron.
A kis fémkart rátéve, a szelepet benyomva vártuk az eredményt. Ebből nem jön semmi. Tekerjünk bele még egy patront! Már két patron nyomása feszítette a szifont, de nem jött ki belőle a cucc. Mi legyen? Talán a harmadik patron majd segíteni fog…
A függöny, a plafon, a konyhaszekrény gyorsan megterített asztallá változott, ahonnan a robbanás után már csak le kellett nyalni a lekváros habot!
Ez a történet jutott eszembe minap, mikor egy agrárközgazdászt hallgattam.
A civilizált világban korábban felismerték az egészséges étrend előnyeit, a mozgásszegény életmód nem teszi szükségessé a nagy energiatartalmú zsíros élelmiszerek fogyasztását. Divatja lett a zsírszegény tejnek. A tejipar a megmaradt tejzsírból vajat készített. Hegyekben állt a nyugat-európai raktárakban a vaj. Aztán ezt egy darabig el lehetett adni a keleti blokk igénytelen fogyasztóinak, de végül oly mértékben telítődött a piac, hogy erőművekben égették el a vajat.
De mi van most Magyarországon? Ársapka. A relatív magas zsírtartalmú, 2,8%-os tejre. Csak arra. A piac által már teljesen elfogadott és megkedvelt zsírszegény tej így most drágább, mint a 2,8-as. A bérből élők pedig ilyen infláció mellett már nem a minőségre utaznak: most már csak az a cél, hogy legyen mit enni. Természetesen mindenki az ársapkás tejet veszi. A tejipar számára így nincs felhasználható tejszín, tejzsír. Nincs miből vajat készíteni. A hiány pedig felveri az árat.
Persze egyszerűbb az agyhalott, nemzeti konzultáción hülyített választót a mocsok, profithajhász kereskedők ellen hergelni, mint alapösszefüggéseket elmagyarázni…