Egy ezeréves vicc jutott eszembe:
A biológus ráordít az előtt lévő bolhára, ami ijedtében ugrik egyet. Ezután kitépi a lábait és újra ráordít. A bolha meg se mozdul. A kísérleti naplóba a következő bejegyzéssel gazdagodik a természettudomány: „A bolha hallásában elsődlegesen a lába játszik szerepet, így a lába nélkül megsüketül.”
A tudomány a tudás megosztásával, azaz a publikációkon keresztül fejlődik. A tapasztalati tények, az elvégzett kísérletek mind-mind egy elmélet gyakorlati megvalósítását igazolják. A tudományos kísérletek egy kiemelt tételre fókuszálnak, ezért minden külső tényezőt igyekeznek kizárni, illetve ha a kizárás nem lehetséges, akkor minimalizálni illetve pontosan meghatározni. Például igazolni szeretnénk, hogy a melegített víz gőzzé válva megemeli a lábos fedelét, akkor pontosan le kell jegyezni a kísérlet minden körülményét is: mennyi vizet melegítettünk, mennyi volt a víz sótartalma, mennyi volt a víz és a szoba hőmérséklete, rásütött e nap a lábosra, milyen színű volt a lábos és még ezer féle külső körülményt fel tudnék sorolni. A tudományos tétel vitathatatlanságának alapfeltétele, hogy ugyan azokkal a körülményekkel, a kísérlet végeredménye mindig pont azt fogja eredményezni, függetlenül a kísérletet végző személytől. Erről szól a tudomány. A megismételhetőségről.
Ha pedig a vizet szóba hoztam, maradjunk a víznél. A víz halmazállapotai közismertek. A jég – víz – gőz, azaz szilárd, folyékony és gáznemű állapotai egyben az anyag hőfokára is utalnak. A hőfok pedig a benne tárolt energiára is utal. Azonban a víz kristályosodása, a vízmolekulák egymáshoz képesti helyzete is energiafüggő, a vízmolekulák rendezett elhelyezkedése változhat. Miként a vasdarabok egész más elrendezést fognak produkálni, abban az esetben, ha felmágnesezzük őket, úgy a vízmolekulák is rendelkezhetnek töltöttséggel, így az azonos pólusok taszítása és az ellenkező pólusok vonzása következtében egy szabályos elrendezés lesz a nyugalmi állapot.
A vasszemcséknél ezt látványosan tudjuk is demonstrálni. Az anyag nem változik, a vas vas marad, a tömege is változatlan, semmit nem adtunk hozzá, mégis láthatóan rendezettséget mutat, miután felmágneseztük. A felmágnesezett vaspor „emlékszik” a közelében járt mágnesre.
A vízmolekulák ilyetén rendezettségét több tudományos kísérlet vizsgálta. A szigorú szakmai nyelvet kizáró populárisabb szaksajtó e jelenséget „vízmemóriaként” népszerűsítette. Ami a laikusok számára is nyilvánvalóbbá tette, hogy mit kutatnak. A víz emlékezete, azaz információ tárolása egy olyan energiatöbbletet feltételez, amivel többet hordoz az „emlékező” víz. A kvantumfizika szintjére levetített kísérletek óriási érdeklődés reflektorfényében történtek.
Miért figyelte az egész világ a vízmemória tudományos kísérleteit?
Van egy tudományág, aminek alapjait ez a jelenség szolgáltatja.
Vesznek egy hatóanyagot, aminek ismert hatása van az emberi szervezetre. A hatóanyagból egy cseppet adnak egy kádnyi vízhez. A kád vizet órákig keverik, hogy teljesen elkeveredjen, és a hatóanyag energiaszintje megjelenjen a kád vizének molekuláiban. Majd egy cseppet kivesznek ebből a kád vízből, és egy másik kád tiszta vizéhez keverik. Azt is órákig, napokig kevergetik, majd ebből is egy cseppet vesznek ki, és azt a harmadik kád vizéhez adják. Az egész folyamatot ötször-tízszer is eljátszva, matematikailag szinte kizárható, hogy az eredeti hatóanyagból lenne valamennyi az így kapott keverékben. Azonban a víz molekulái emlékeznek, vagy képzeld el úgy, hogy „felmágneseződtek” az eredeti hatóanyag által adott információra, vagy energiaszintjére.
A végeredményül kapott, információval töltött, de tényleges hatóanyagot nem tartalmazó oldatot hívják homeopátiás gyógyszernek.
Ezek után bizonyára felkeltettem az érdeklődésedet, hogy milyen végeredménye lett a vízmemória kísérleteknek? Mint mondtam, a megismételhetőség és pontos jegyzőkönyvek alapján. A vízmolekulák információtartalma, a víz rezgéseinek összehangoltsága, azaz az energiaszintje minden tudományos publikációban megcáfolhatatlan levezetéssel várták a kísérlet végeredményével a tétel bizonyítását. Minden logikus magyarázat erre irányult.
De most már nem húzom tovább az idegeidet: Nem, nem sikerült még egyszer sem beigazolni e tétel életképességét. Kétszáz éve minden bizonyítási eljárás kudarcba fulladt.
A homeopátia a mai napig így a tudomány és a hit határmezsgyéjén foglal helyet. A bizonyítás pedig várat magára…
Nem tudok én sem okosabbat mondani, csak néhány olvasnivalót ajánlani, ha felkeltettem az érdeklődésedet.
https://gajatri.hu/vizgyongyok-es-az-elet-ritmusa/
https://azeletmegminden.hu/074-szabo-csaba-podcast/
A címlapon Dr. Szabó Csaba portréja látható.