Újév hajnalán

Nagyon élvezem az újév hajnali sétát. Nézem a békésen pihenő várost és jár az agyam.

Én még a múlt évezredben születtem, amikor még a városi középosztály is magázta a szüleit. A magázódás a múltból itt maradt konzervatív, tekintélyuralmi kapcsolatot feltételez szülő és gyermek között. Édesanya és Édesapa hozták magukkal a Horthy-korszak erkölcseit, de nagyon nyitott, szabad gondolkozású párként hamar ráhangolódtak a 68-as nyugati kulturális forradalom vasfüggönyön átszivárgó liberalizmusára. Talán ennek tudható be, hogy a megfellebbezhetetlen tisztelet a felnőttekkel szemben egy speciális liberalizmussal párosult. Bár ez lehet, hogy inkább a fényes szelek nemzedéke által hirdetett burzsoázia- és születési előjogok elítélésének tudható be. A “minden ember egyenlőnek született” tétel mélyen beivódott nálam. Emlékszem, hogy Mark Twain – Koldus és királyfi történetében nagyon nagy indulatot váltott ki bennem az királyfi előjogairól szóló rész.
Mivel a családban is mindenkinek megvolt a feladata, nagyon zavarban éreztem magam ha étterembe tévedtünk. A pincér bácsi vagy néni ott áll mellettem és úgy várja a kívánságaimat, mintha egy királyfi lennék. Úgy éreztem, hogy szolgaként kell nekik alám rendelve, saját identitásukat feladva, kényszermunkát végezni. Felnőttként egy kisfiú előtt hajlongani. Milyen megalázó!
…
Aztán eltelt ötven év.
Sok minden történt, sok minden változott a gondolkodásomban is.
Először megismertem a szerelmet. Az igazi szerelemben teljesen természetes, hogy föloldódik a kevély identitás és szeretném kiszolgálni a kedvesemet. A szolgálattal okozott öröm egész más érzéseket vált ki.
Aztán megjelenik egy kisbaba a karomban, teljesen kiszolgáltatva függ éntőlem. Olyan szeretet-kötődés jön létre, ahol fel sem merül szolgálat és odaadás megítélése.
Persze e két szolgálatot besorolhatom a fajfenntartási ösztönök eredményének is.
De mi a helyzet az élet többi területén?
Szolgáltatok.
Ott van a szóban a szolga. Másokat kiszolgálok. Megalázónak tartom most is? Mi változott a gyermekkori felfogásomhoz képest? Azt hiszem az, hogy egy kicsit ráéreztem annak az ízére, mit jelent másoknak örömet szerezni. Jó látni, mikor valaki izgatottan elkezdi használni azt, amit alkottam. Vagy egyszerűen csak nyugtázza hogy működik, egy fogaskerék a helyére került, a világ egy picit élhetőbbé vált számára. Ehhez egy kicsit szeretni kell és elfogadni a felhasználót. Aki egyáltalán nem kevesebb nálam, nem is több, de a levelezőszerverét mégis csak én tudom elindítani.

…
Állok a mezőn és nézem az alant elterülő várost.
Olyan érzés fog el, amikor éjfél után, vagy hajnalban mentem a kamasz, buliból hazatántorgó valamelyik lányért. Mikor túl a rosszulléten végre ágyba tudhattam, teszek egy fát a tűzre, és érzem, hogy helyére kerültek a dolgok. Mindenki itthon van, pattog a tűz a kályhában és meg tudtam védeni őket minden nagyobb bajtól.

Ilyen az újév hajnala is. Én már rég túl vagyok azon, hogy e kiszemelt naphoz kötődve alkoholmámorban töltsem az éjszakát. A petárdázás, a tűzijáték okozta örömök még a kamaszkor előtt elszálltak. Az elfogadó felnőtt érzés lesz úrrá rajtam. A “gyerekek” kitombolták magukat, semmi nagyobb baj nem történt, amíg a másnapos tömeg nem tér magához, én rendbe tudom tenni a szervert, elvégzem a mentéseket, frissítéseket. Mire felébrednek már egy új szerver működik, és ha jól dolgoztam észre sem veszik.

A vendéglátásról alkotott véleményem is egész más megközelítésből nyert értelmet.
És most jön a reklám helye: 🙂
https://fagyongy-orseg.hu/