Szeretem a kávét.
Vonzódásomat a kávéhoz úgy szoktam jellemezni mint Gombóc Artúr viszonyát a csokoládéhoz. Szeretem a fekete kávét, a kapucinert, a cappuccinót, a moccachinót, a lattét, a maláta kávét, a cikória kávét, meg a kerek csokit, a szögletes csokit….
Amikor kávéval kínálnak nem szoktam elutasítani.
Történt egyszer, hogy Tomiéknál járva megkínált egy különleges kávéval. Valami nagyon rendkívüli baristacsodát szeretett volna megosztani velem. Venezuelai holdtöltekor, szűz lányok által szedett kávészemek egyesével becsomagolva jutnak el az ínyencekhez, mint Tomi, aki saját pörköléssel — szigorúan kerámia hengerrel(!) felszerelt — kézi darálóval állítja elő azt az őrleményt, amit 8,42 bar nyomással, 98,4 Celsius fokos lágy vízzel átfőzve, körülbelül egy órányi szöszmötöléssel, gondos precizitással kell megalkotni. Tüsténkedett, majd letette elém várakozva a műalkotást. Én a kávéra kevésbé figyelve, valamit éppen magyarázva, felöntöttem tejjel és azzal a mozdulattal, egy lendülettel megittam az egészet. Azt hittem, szegény szívinfarktust kap, látván hogy korpa közé keveredett a műve. “Ez jó vót!” minősítést úgy értékelte, mintha a Mona Lisára annyit mondanék, hogy ez szép nagyra sikeredett.
Ez a történet jutott eszembe, mikor a lányok meghívtak bennünket egy kávézóba. Budapesten már az is különlegességnek számít, ahol nem csak tehéntejet ismerik, de itt a növényi tejek szélesebb választéka is rendelkezésre áll. A pulton pedig olyan kávégép műszerekkel, karokkal, csapokkal és mindenféle mutatókkal, ami a paksi irányítóközpont mérnökeit is komoly kihívás elé állítaná. A szokásos kávéspecialitások mellett, a menü legvégén szerepelt a V60 is. Nem tudtam mi lehet az. Sokféle kávét ittam már, de V60-at még soha. Megkóstolom. Miután a lányok leadták a rendelést, rám került a sor. Mondom a V60-at. A lányok is értetlenül néztek rám, mert nem vették észre a listában ezt a tételt. De ami igazán érdekes volt, hogy a kiszolgálószemélyzet is megállt egy pillanatra és az összes barista tekintete rám szegeződött, mikor “Az úr egy V60-at rendelt!” mondat elszállt a levegőben. A hirtelen csöndet aztán a tisztelettel hozzáfűzött mondat zárta, hogy nyilvánvalóan tudom, hogy arra várnom kell. Persze, nem sietünk sehova, szeretek együtt lenni a lányokkal. Aztán, miután ilyen magas piedesztálra emelkedtem, egy szóval leromboltam a gyorsan jött tekintélyemet: “És én is zabtejjel kérem!” Megállt a kés a levegőben. Majd hangsúlyosan, lassan tagolva rám lőtte az egyes szótagokat: “A V60-hoz NEM ADUNK TEJET!” Jézusom! Hova bújjak ilyen megszégyenítés után? Tejjel kértem a V60-at! A lányok megkapták a capuccínókat és lattékat én meg egy csipogót, ami jelezni fog, ha elkészült ez a csoda. Elvonultunk, leültünk, beszélgettünk. Aztán csipog a szerkezet a kezemben, hogy átvehetem a V60-amat. Egy nagyon ízléses kis kannában, külön csészével szereztem meg családfői tekintélyemet az asztalnál. Nem túl erős, kifejezetten lágy, selymes, laza ital, pont az én ízlésem szerint. Ez hát a V60. Persze rögtön rágugliztam, mi a fene ez a V60?
A V60-as kávé lényege az a papírtölcsér, ami V alakban áll az edény fölött, benne a kávéőrleménnyel és csepegtetve mossa át a forró víz. És miért 60? Mert 60 fokos szögben áll ez a tölcsér. Ez hát a híres V60-as kávé titka. Vagyis az a sima tea- és kávéfőző, ami minden amerikai filmen ott áll a konyhapulton, és literszám isszák azt a laza löttyöt, az a V60!
De bevallom, én is nagyon szeretem. Beruháztam egy 4990Ft-os teafőzőbe, és én is literszám ihatom a V60-at.
ZABTEJJEL!