Velorex

Általános iskolában ötödik osztályos tananyag volt az egyenes vonalú egyenletes mozgás. Newton I-es és II-es törvényei elég egyszerűek. Minden test folyamatosan, egyenletesen halad, amíg más erő nem hat rá. Mit jelent ez a gyakorlatban? A folyamatos haladáshoz nem kell semmilyen erő, azaz csak annyi ellenállást kell leküzdeni, amit a súrlódás és a légellenállás jelent. De a sebesség megtartásához már nem kell tolni az autót, azaz a motornak nem kell dolgozni. Newton II. törvénye sem sokkal bonyolultabb: Egy test gyorsulása egyenesen arányos a rá ható erővel, és fordítottan arányos a test tömegével.

Magyarul minél nagyobb a test tömege, annál nagyobb erő kell ahhoz, hogy egy kívánt sebességre felgyorsítsuk.

Ezeket a tételeket mintha elfelejtették volna az emberek. De az autógyártók biztosan. Egy kicsi, pár 100kg-os kisautót 60 km/h sebességre gyorsítani negyed annyi energiával lehet, mint egy több tonnás terepjárót. Ehhez képest ma csúcson van a sportterepjárók és kisteherautók eladása.

A biciklisek bezzeg a combjukban érzik nap mint nap a gyorsulás és tömeg fordított arányát. Ott valóban minden gramm tömegcsökkentés érezhető könnyebbséget jelent a tekerésben.

A két véglet között mintha megszűnt volna világ. Leállnak a kis fogyasztású, szerény kényelmi szolgáltatásokkal ellátott járművek gyártásával.

Persze ez a gondolat sem nekem jutott eszembe először. 1943(!)-ban a cseh Stránský testvérek, már rájöttek, hogy az autók és a bicikli között van egy piaci űr.

Szerintem szenzációs ötlet. Egy motorkerékpárra szereltek egy könnyű, alumínium vázat, ami egy harmadik kerék hozzáadását tette lehetővé. Így már nem egy eldőlni képes, billegő drótszamáron kell ülni, hanem egy kényelmes ülésen. A vezető elé tettek egy átlátszó plexit és az egészet egy sátorponyvával betakarták.

És kész is a kisautó!

Az egész szerkezet súlya alig több, mint két kissé túlsúlyos utasáé! És az akkori technológiával is csak 3,6l benzint égetett el 100km-en.

Mivel egy kismotoron a kormányon lévő gáz- és fékkarral lehet a járművet irányítani, itt sem bonyolították tovább. Ezért láb nélkül is lehet vezetni. Ezt kihasználva, nagyon gyorsan elterjedt mint mozgássérült autó. Ez a rokkantkocsi aztán az én időmben rajta is ragadt, és nagyon cikinek számított. ( Mint a szomszéd lépcsőházban lakó Zoli bácsi folytontekerős biciklije. Zoli bácsinak csak egy lába volt, és így tudta hajtani a biciklijét. )

Szerintem ma is lenne helye a városban egy ilyen szerkezetnek, ami a roller és a kisautó között, egy akkumulátorral és egy villanymotorral lenne felszerelve. A rollerrel szemben esőben is használható, és akár ketten is be tudnak ülni. Nagy tételben gyártva abszolút el tudom képzelni, hogy olcsón üzemben tartható, és a rollerhez hasonlóan egyszerűen bérelhető lehetőséget kínálna a városi helyváltoztatásra.