Már az ősember is rájött arra, hogy milyen kellemes a tűz mellett melegedni, és a húst a tűzön megsütni. Gondolom hamar kiderült, hogy a tüzet táplálni kell, folyamatosan dobálni kell rá a fadarabokat, hogy ne aludjon el. A meleghez szükséges fát előre be lehet gyűjteni, és föl lehet halmozni. A civilizáció fejlődése még több energiaigénnyel járt, amit már fával nem tudtak kielégíteni, így beindult a szénbányászat. A szén ugyancsak felhalmozható, tárolható, és időben bármikor felhasználható. Ugyan ez a helyzet a folyékony és légnemű energiabázisunkkal, az olajjal és a gázzal is. Azonban az elektromos energia tárolása a mai napig nem oldható meg egyszerűen.
Erről mindig az a kép ugrik be, amikor egy afrikai faluban az egész törzs feszülten figyeli egy ósdi tévén a futballközvetítést. A tévét egy biciklire szerelt dinamó táplálja, amit valakinek folyamatosan tekerni kell. Nagyon vicces, amikor a gólmámorban abbahagyja a tekerést, és elsötétül minden. Az áramszolgáltatók hozzájuk hasonlóan ezzel küzdenek. Mindig pontosan olyan erővel kell hajtani a generátorokat, amekkora az éppen aktuális fogyasztás. Áramot nem nagyon tudnak tárolni, és amikor valaki bekapcsolja az elektromos sütőt, akkor a központban annyival erősebben kell hajtani a generátort.
Mindezt abban a pillanatban, mert nem megengedhető, hogy elhalványuljanak a lámpák, amikor valaki bekapcsolja a sütőjét. És ugyanez fordítva is igaz. Teljes erővel tekerik a generátort, hogy égjenek a lámpák és menjen a sütő is, de amikor lekapcsolják a sütőt, azonnal gyengébben kell tekerni, mert ha ugyanolyan erővel hajtanák tovább, akkor kiégnének a lámpák a túlfeszültségtől. Ez sokkal nehezebb feladat, mint ahogy azt a laikusok elképzelik.
Képzeljünk el egy felső középosztálybeli családot, akik a modern családi házból reggel elmennek dolgozni, iskolába, és a lakásban lecsavarják a fűtést. A ház egész nap alig fogyaszt, néha bekapcsol a hűtőszekrény, néha egy picit rásegít a hőszivattyú. Este, ha hazaérnek, bekapcsolják a fűtést, a sütőt, hogy készüljön valami vacsora, fürdenek, hajat szárítanak, így a nappali fogyasztásnak az ezerszeresét igénylik. És azt még nem is említettem, hogy rádugják töltőre anya és apa villanyautóját is, hogy másnap reggel indulásra készen várják a nap kezdetét. És ezt teszi a kerületben még több ezer család. Az erőművek pedig sikítanak a hirtelen megnövekedett fogyasztástól, a hálózat teljes terhelést kap. A család persze gondol a környezetre, bazi nagy napelemekkel annyi áramot termelnek, hogy szinte nulla a villanyszámla. Legalábbis így látják logikusnak. Azonban az áramot senki nem tudja gazdaságosan tárolni. Így a nappal termelt áram nem tud segíteni az esti túlfogyasztásban. Sőt a módosabb családoknál — mint a mi példánkban szereplő is — a házak tetejét elborítja a rengeteg napelem, ezért egy forró, nyári napon, amikor senki nincs otthon — és ugye a nap minden házra egyformán süt — a sok megtermelt áram visszafele ugyanúgy túlterheli a hálózatot, mint az előbb felvázolt esti túlfogyasztás.
Az áramszolgáltatók pánikhangulatban várják a villanyautók és napelemek rohamos elterjedését.
A fogyasztásnak az ilyen mértékű ugrálásával nem tudnak mit kezdeni, amíg nincs gazdaságos megoldás az elektromos energia tárolására.
Persze, a probléma már régóta fennáll, erre találták ki az „éjszakai áramot”. Azaz a szolgáltató akkor kapcsolja be távolról a lakásban lévő nagyfogyasztókat, amikor nincs annyi fogyasztó a hálózaton. Ezzel kissé ki lehet egyenlíteni a terhelést. A fogyasztók is tudomásul veszik, hogy az így kapott áram nem folyamatos, de legalább sokkal olcsóbb.
Egy érdekes megoldási javaslatot láttam, ami működik.*
A világpiacon az energia ára percről percre változik. A háztartások mégis fix áron kapják havonta a számlát, semmi nem motiválja őket a terheléselosztás irányába. Mi lenne, ha folyamatosan változna az áram ára, attól függően, hogy éppen honnan és mennyi érkezik? Az okos fogyasztásmérő az interneten keresztül látja a „cella” aktuális állapotát, tudja az aktuális árat. A fogyasztó így pontosan látja, hogy adott pillanatban éppen mennyibe kerül a pillanatnyi fogyasztása. Nappal, mikor a környék összes napeleme ontja az elektromos energiát, akkor szinte ingyen adják az áramot, mert annyi van, hogy nem tudják hova tenni. Este azonban akár százszoros is lehet az ára, ha a nap sem süt, a szél sem fúj, ezért a drága, messziről jött, CO-kvótával terhelt áramot tudják csak szolgáltatni. Lehet, hogy az elektromos autót nem célszerű ekkor tölteni. Éppen csak annyira, hogy el lehessen jutni vele a cég parkolójába, ahol a napelemekkel fedett parkolóban fele annyiért tölthető fel. De továbbmegyek: lehet, hogy a nap közben olcsón feltöltött autóakkumulátorban tárolt energiát a hálózatra visszakapcsolva este 50-szer annyiért lehet visszatáplálni!
A napelemek telepítése is értelmesen kiegyenlítődne: már nem érdemes az utcában 101-dikként akkora napelemet fölszerelni baromi drágán, ami eladásra is termel áramot, mert olyan túlkínálat van már napenergiából, hogy soha nem térülne meg a beruházás. Lehet, hogy érdemesebb beruházni egy hőtárolós kályhába, mert a szomszédok már annyi nappali áramot termelnek, hogy napközben fillérekért kapott árammal lehet fölfűteni a kályhát, amivel este, az energia-éhínség alatt melegen tartható a lakás. De ha este ilyen drága az áram, lehet, hogy egy szélkerékkel sem járna rosszul az ember…
Ez a „Smart Grid”” technológia több civilizált országban jól működik. A teljes elektromos hálózat kapacitásának ezerszeresére növelése helyett a társadalmat egy tudatosabb, környezetbarátabb viselkedés felé lehet terelni, egyszerűen a pénztárcáján keresztül.
A mai, városi embernek talán kicsit szorosabb kapcsolata lenne a környezetével. A legtöbb városlakó elképzelése szerint a víz a csapból jön, a villany meg konnektorból, de arról, hogy hova megy a lefolyó a lakásból, nem sok információja van.
Kevesen gondolnak arra, hogy amikor bekapcsolják a vízforralót, akkor valahol egy dinamót tekerő fiú felszisszen…
Ha a „rezsibiztos” nem csak propagandával foglalkozna, láthatóan lehetne még hova fejlődni.
*Forrás:
Pingback: P2G – Tusiblog