Bizonyára valami hormonzavar lehet nálam, hogy egyáltalán nem jövök izgalomba az autóktól. Nem követem a trendet, nem tudok és nem is áll szándékomban vagyonokat költeni egy eszközre, ami eljuttat A-ból B-be. A cipőmre is hasonló elvárásokkal tekintek. Legyen kényelmes, de ne túl drága. Ha pedig sáros lesz, az a rendeltetésének megfelelő állapot, hiszen pont azért van a lábamon a cipő, hogy megvédje a talpamat az út kihívásaitól.
Minap utasként beültem egy új, modern gépjárműcsodába. Beszélgetésemet a vezetővel a képernyőn megjelenő figyelmeztetés akasztotta meg. Ránk szólt, hogy túlléptük a megengedett sebességet. Olyan érzésem volt, mint az idős földművelőnek a nagyvárosban a metró jegyautomatája előtt. Én most tudtam meg, hogy már legalább 10 éve minden új autóban benne van ez az intelligens támogatási rendszer, ami egy kamera által figyelt képből kiszűri a lényeges információkat — többek közt felismeri a táblákat — és segíti a vezetőt. Ezt a rendszert már az Európai Unió öt évvel ezelőtt kötelezővé akarta tenni.
Jelen esetben a figyelmeztetés hibás volt, mert egy teherautó előzése miatt nem láthattuk a sebességkorlát emelésére vonatkozó táblát. Így az autó számítógépe sem tudta, hogy már nem sima külterületen, hanem autóúton haladunk.
Közhely, hogy a kereskedelmi forgalomba került technológiákat messze megelőzi a hadiipar. A fegyverként bevetett drónokról sem tudunk sokat, csak a hírekből halljuk, hogy éppen mennyit lőttek le, hol az oroszok, hol az ukránok. Filmekből van képünk róla, hogy egy konténerben kialakított szimulátorban ülő legénység a hagyományos légijármű vezetés szabályai szerint irányítja ezeket a repülőket. A drónon lévő kamerák és érzékelők pontos képet közvetítenek a távolban ülő kapitány felé, aki pont úgy tudja átélni a gép vezetésének élményét, mintha benne ülne. Itt azonban van egy olyan óriási előnye a hagyományos vadászgéppel szemben, hogy nem kell elviselni a szervezetnek az akár 10G gyorsulást. Nem kell külön biztosítani a gépen azokat a biológiai feltételeket, ami egy ember életben tartásához szükséges. És ezzel az egyik legfontosabb tényező is a drónok használatát erősíti: ha kilövik, nem fog meghalni a pilóta. Ez nagyon humánusnak hangzik, de valójában nem az emberi élet felbecsülhetetlen értékét honorálják itt a harcoló felek, hanem a pilótába fektetett tőke védelme az első. Hiszen a harcban, a háborúban eleve az a cél hogy megsemmisítsék az ELLENSÉGET. Na ez pedig egy fontos kérdést vet föl: ki az ellenség?
De térjünk vissza egy kicsit az autókhoz. A mai autókban már működik a távolságérzékelővel ellátott automata fékezőrendszer, ami egy radar segítségével megállapítja a gépjármű előtt lévő tárgy távolságát és ha a távolság túl kicsi, akkor automatikusan lefékezi az autót. Ez a biztonsági elem egy nagyon fontos tényezőt tud a fékezésnél kiiktatni: a reakcióidőt. Azaz amíg a vezető érzékeli, hogy valami van előtte, eljut az információ az agyához, felismeri a látókörébe került objektumot, meghozza a döntést, hogy meg kell állni. Mit kell megálláshoz csinálni? Meg kell nyomni a féket. Küldeni kell egy parancsot a lábnak, hogy húzza össze a megfelelő izomköteget. A véráramnak fel kell gyorsulni, az izmok összehúzódnak, a lábfej elfordul, a pedál elindul lefelé amitől a fékbetétek elindulnak a kerék irányába.
Még bővebben is taglalhatnám a folyamatot, de ebből is érzékelhető hogy nem jelentéktelen időbe telik, amíg egyáltalán el kezd fékezni az autó. Mindez 160km/óra sebesség mellett már tíz-húsz méter fékútnövelést jelent.
Most térjünk vissza a robotrepülőhöz, ami a hangsebesség többszörösével száguld. A kamera műholdakon keresztül eljuttatja a képet a több ezer kilométerre ülő kapitányhoz. Aki meghozza a döntést, izmok, vér, pedál stb. A jel visszaindul több ezer kilométerre a géphez. Ami közben már akár egy kilométert is megtett.
Meg kell oldani, hogy a gép automatikusan reagáljon bizonyos szituációkra. Harci helyzetben az automata fegyvert használó gép behozhatatlan előnnyel rendelkezik a távoli, emberi beavatkozásra váróval szemben. Amelyik gép automatikusan reagál, az szinte 100%-os eséllyel győztesen fog kikerülni egy ilyen viadalból.
És eljutottunk a fő problémához. Ki az ellenség? Mikor nyithat tüzet egy gép? A szerkezet algoritmusok alapján fog emberéletek fölött azonnal dönteni.
Szabad-e egy halálos fegyvert szabadon engedni? Mi van ha úgy dönt, hogy adott pillanatban már csak egy nukleáris töltet segít a győzelemhez?
A hatalomvágy és a profitéhség eddig is minden józan döntés fölött állt, nincsenek túlzott elvárásaim a jövőbeni fejlesztések irányáról…
Pingback: Fegyverexpo – Tusiblog