A versenyről
“Olyan vetélkedés vagy küzdelem, amelyben a részvevő egyének vagy csoportok a többieket le akarják győzni, vagy felül akarják múlni”
Az egész földi élet erről szól. Verseny, versengés az elérhető javakért.
Kinézek a kertbe. Békés természet, lágy szellő, napsütés. Az én szemmagasságomból nézve, teli hassal belenyugszom ebbe a gondolatba. Miközben egy harc zajlik előttem az életben maradásért. Ott egy földigiliszta végezte be pályafutását a rigó csőrében. Az almafa ágaira futó folyondár a túléléshez szükséges napfény nagy részét már elbitorolta. Mindenféle szolidaritás nélkül folytatja a fa leigázását, semmilyen kompromisszumos megállapodás nem merül fel kettejük között. Hiába támadja mindkettőjüket valamilyen gomba, amit mi betegségnek hívunk. Gyilkos verseny zajlik a túlélésért, amiből a résztvevők nagyon csekély aránya kerül ki győztesen.
Erről szól a verseny.
Ha százan indulnak a győzelmi kupáért, akkor egy boldog győztes fog a serleggel távozni és lesz 99 szomorú vesztes. 99 legyőzött. Azért hívják versenynek. A győztes azt a kupát a többi 99 potenciális kihívótól elorozva vonta saját birtokába. A verseny mérlegét kiszámolva összességében 99 boldogtalan benevező az egy szem örömkönnyeket ejtővel szemben. A végeredmény elég lesújtó.
Az egész földi élet erre a versenyre alapul.
Az evolúció nem végez boldogságindex méréseket, nincsenek szolidaritási-gazdasági számítások: a győztes mindent visz. Nézem a fogantatásomat. A százmillió ondósejtből egy lett a befutó. A többiek — 99 millió 999 ezer 999 –, pedig mind halálraítéltek. Ezt akármilyen erkölcsi szempontból tekintem, nem igazán elfogadható. A százmillió ondósejt mindegyike arra az egy petesejtre pályázik.
A kapitalista gazdaság alapjait sem egy tudatos, tervezett gondolkodás hozta létre. Marx “csak” detektálta és megfogalmazta a tőke működését. A világgazdaság a mai napig Adam Smith 1759-ben lejegyzett “láthatatlan kéz” által érdekekre alapozott piaci magatartás szerint működik.
A piac
A piac, ami pont olyan kíméletlen és szelektív, mint az evolúció. A piacra kerülő termékek és szolgáltatások egy véges számú fogyasztó kiszolgálását célozzák meg. A fogyasztó pedig saját érdekei szerint cselekszik. Az “olcsóbban jobbat” verseny győztese fog tarolni, a többiek csődeljárását nem fogja a fogyasztói szolidaritás megakadályozni.
És eljutottam megint a Zéró Összegű Játszmához.
Az evolúcióban, a földi élet teljes biológiájában csak a Zéró Összegű Játszma működik. A helyesen megválasztott túlélési stratégia az adott élettér kisajátításával jár, amivel a többi élőlény elől vesz el erőforrásokat.
A kapitalista gazdaság a korlátozott piacon szintén megszabja a túlélők számát. A kapital szóban rejlő növekedés láthatóan nem lehet határtalan naprendszerünk kicsiny sárgolyórára nézve.
Az előző posztomban ekkor a tudás és a szeretet fogalmát jelöltem meg, mint végtelen erőforrást.
A tudás
A piaci verseny a munkaerővel szemben is kíméletlen feltételeket szab. A tőkével nem rendelkező ember a képességeivel tud a piacon megjelenni. A piac pedig szigorú elbírálással szelektál az elérhető termékek között, jelen esetben a humán erőforrásokon. Az “olcsón jobbat” ugyanúgy nehezedik a tudást értékesíteni szándékozóra. Vagy sokkal többet kell tudnom a konkurenciánál, vagy olcsóbban kell eladni magamat, ha szükségem van a munkabér általi bevételre. Itt a legjobb stratégia, ha több tudást birtokolhatok, mint a konkurencia. Több időt és több pénzt fektetek az eladható tudás gyarapítására. Így növelve esélyeimet a munkaerőpiacon. Mi érdekem származik abból, hogy ezt a tudást megosszam? Miért jó nekem, ha a konkurencia tudásbázisát növelve, csökkentem saját értékemet?
Azt hiszem a tudást, mint korlátlan erőforrást kihúzhatjuk a Zero Sum Bias ellenpéldái közül.
A szeretet
Egy mosoly, egy ölelés nem kerül semmibe, gondolnám. A szeretet megnyilvánulásáról és kifejezéséről már itt értekeztem. A testvéri szeretettel szoktak példálózni a Zero Sum Bias gondolatvilágának magyarázói. Az elsőszülött baba érkezése óriási esemény. Az első baba, az első unoka, az első dédunoka szinte minden erőforrást megmozgat a családban. Maximális figyelmet, maximális gondoskodást és 100%-os időkeretet kap a “kiszolgálószemélyzettől”.
Egy nagycsaládos szülő sem rendelkezik végtelen idővel és energiával. Amikor megszületik az ötödik kisbaba a többi négy mellé, a rá jutó 20% figyelem talán elégséges számára, de az elsőszülött 100%-ból elveszett 80%-t biztos nem fogja örömmel konstatálni. Az édesanya elveszett szeretetperceiért azt fogja okolni, aki ezt elbitorolta tőle.
Az együtt töltött idővel kifejeződő szeretetet sem tekinthető végtelen erőforrásnak. Az életpercek szigorú elszámolású könyveléssel nagyon is limitált határokat szabnak.
Az előző poszt szerencsére többeket is megmozgatott, így több ellenpéldával jöttetek.
Sok gondolat kavarog még erről a fejemben, de egyelőre nem fárasztalak benneteket.
Engem annyira megragadott ez az írás, hogy megint ehhez tértem vissza. És persze, megint vitatkozni fogok.😀 De legalábbis kiegészíteni a saját gondolataimmal. És próbálok úgy érvelni, hogy a te fejeddel gondolkodom közben, tehát maradjunk az ok-okozati összefüggéseknél és matematikai megközelítésnél. “A zéró összegű játék egy olyan játszma, amelyben a játékosok csak egymás kárára növelhetik a nyereségüket.” Ez egy séma a játékelméletben, sok egyéb más séma mellett. A játékelméletet lehet használni gazdasági, szociológiai, pszichológiai vagy biológiai folyamatok elemzésére, tehát bizonyos nézőpontokból bizonyos jelenségek megfeleltehetők egy adott sémának. Ez máris felveti azt a kérdést, hogy milyen nézőpontból szeretném nézni az életet és annak jelenségeit? Ezt azért is fontos meghatározni, mert ha egy sémát használok, annak minden elemét meg kell feltetnem a látott jelenségnek. Azaz kik a résztvevők, mi a játék célja, és főleg, mit tekintünk nyereségnek?
Tehát elég nehéz általánosságban beszélni az “életről” annak minden aspektusával.
Mi a nyereség az életben?
Ha mindenkinél több anyagi javat tudok felhalmozni? Ha rekordot döntök az életben maradásban? Ha mások energiáiból a maximumot kapom (törődés, figyelem, pozitív megerősítés)?
Még ha nagyon beszűkült módon az első lehetőséget választom sem lesz egyértelműen zéró összegű játszma _az én életem_. Ugyanis az én életemben a résztvevőket és játékszabályokat is én alakítom, és az én hozzáállásomon múlik, hogy bármi, amit véghez viszek zéró összegű játszma lesz-e vagy sem. Ha olyan célokat állítok, amelyek nem csak a saját érdekemet, de mások legfőbb javát is szolgálják, és amelyekben lehetséges az együttműködés másokkal, akkor máris kiléptem ebből a zéró összegű játszmából. Ha a munkám során nyereségként élem meg azt, hogy másnak is hasznos a tevékenységem és értéket teremtettem mások számára, akkor máris egy másik modellt használtam.
Tehát, hogy az életet magát zéró összegű játszmának tekintem-e, az az én mentálitásomon múlik. Ha nem tudok másként tekinteni az életre, akkor a viselkedéstudomány szerint a saját hiány fókuszú gondolkodásom van a háttérben.
Lehetséges bőség fókuszú módon gondolkodni, és akkor azokat a lehetőségeket veszem észre magam körül, amelyeket kibontakoztatva valamilyen erőforrásból még többet tudok teremteni és azt megosztani akár másokkal. És ehhez hinnem kell a saját teremtőképességemben.
Tehát, véleményem szerint Majkának nincs igaza, az élet NEM “egy átkozott kiszavazó show”… hacsak én magam nem teszem azzá.🙃
Nagyon jó az érvelésed! Köszönöm. Valószínűleg én nem tudok még magasabb aspektusból tekinteni a környezetemre.