Harari egy érdekes gondolatot fogalmazott meg, amivel pár évvel ezelőtt találkoztam. A mezőgazdaság kialakulása előtti őseinkről kevés lelet maradt fenn, de a talált koponyamaradványok alapján a mai homo sapiensnél nagyobb agymérettel rendelkeztek. A főként gyűjtögető és vándorló hordában a túléléshez rengeteg információt kellett tárolnia. Az összes növényt ismerni, melyik ehető, melyik nem, mi az amelyik hasmenést okoz, melyiktől szédülünk, melyik mikor és hol kereshető. A mezőgazdaság alapvetően megváltoztatta életformáját. Elmaradt a vándorlás. Szükségtelenné vált a tájékozódás képessége, ahogy a rengeteg növény ismerete sem szolgálta már a túlélést. A felesleges dolgokra a természet nem pazarol erőforrásokat, így természetes hogy a nem használt funkciók elsorvadnak. Ma, ha egy embert kitesznek egy erdőben, akkor „Survivor” név alatt egy milliárd embernek eladható valóságshowként csodálják embertársai. A kisebb agy miatti kisebb koponyaméret miatt kevesebb nő halt bele a szülésbe, így valójában ez evolúciós előnyként javított populációnk növekedésében. Egyébként a farkas ősöktől származtatott kutyáknál ugyanez a folyamat jól nyomon követhető, hiszen a kutyák ősei ma is a szabadban fellelhetőek. És igen, a farkasoknak is nagyobb agyméretre van szükségük a túléléshez. A házasítás azzal is jár, hogy a kényelemben tartott és óvott faj rengeteg képességét elveszíti, ami a vadonban nélkülözhetetlen.
A természetben is rengeteg példa fellelhető arra, amikor a két különböző faj egymásra támaszkodva szimbiózisban képesek nagyobb túlélési esélyt teremteni maguknak. A levéltetveket fejő hangyáktól a gyökerek és gombák hálózatáig lehet sorolni a példákat. A szimbiózisban az egyik fél valamilyen képességeit elhagyva támaszkodik a másik fél szolgáltatásaira. E társulások már egységként állnak szembe minden kihívásnak.
A növények számunkra lakhatóvá varázsolták a Föld gyilkos közegét, az ő fotoszintetizáló képességüknek köszönhetjük a létezésünket. Ők már évmilliókkal azelőtt éltek és szaporodtak, mielőtt az első oxigént belélegző élőlény megjelent, így ennyivel előttünk járnak túlélési stratégiák megalkotásában.
A növényi intelligencia köti le mostanában a figyelmemet. Az etnobotanika oldaláról közelítve Harai következtetéseihez találkozik két elmélet. És elérkeztem a címben jelzett búzához. E kalászos fűféle már az emlősök megjelenése előtt a túlélésért zajló küzdelem aktív versenyzőjeként próbált magának helyet szorítani a földi bioszférában. És ahogy a beporzásra váró virágok megnyerik maguknak a méheket, úgy jelent meg a búza életvonalában az ember. Ha a búza szemszögéből tekintünk e főemlőssel való találkozásra, kirajzolódik egy stratégia, amivel a növény rá tudja venni e magasabb rendűnek tekintett fajt arra, hogy aktívan részt vegyen a búza DNS-ének elterjesztésében. Ha erre az egymásra-találásra, mint szimbiózisra gondolunk, már megkérdőjeleződik a ki kit használ ki fogalma. A gabonatermesztéssel megtöbbszöröződött az emberek energia ellátása. Hirtelen óriási mennyiségű szénhidrát állt rendelkezésre. Ugyanakkor a gyűjtögetés drasztikus visszaesésével a tápanyagok változatossága is elveszett. Az emberiség a gabona függésébe zuhant. Egy nagyobb szárazság vagy jégeső a termés elvesztésével járt, ami éhezést, háborút és az emberi populáció visszaesését jelentette. A mezőgazdasági, monokultúrás termelés magasabb hozamát a rendkívül magas rizikófaktor veszélyezteti, amivel már nem tud mit kezdeni az ember, mert elfelejtette a gyűjtögetésből pótlás képességét.
Nehéz szembesülni ezzel a gondolattal, hogy a páratlan technikai fejlődés ellenére az ember egy revolúciós folyamatban rengeteg képességében elsatnyult. Eddig abban a tudatban voltam, hogy fizikailag többet bírtak őseink. A futás nekik a túlélést jelentette: aki nem érte utol áldozatát, vagy nem volt képes a ragadozó elől elszaladni, annak DNS-e gyorsan kikerült a játékban lévők versenylistájából. Valószínűleg a hőingadozást is csak egy erőteljesebb szőrzet hőszigetelése segített túlélni. De hogy még okosabbak is voltak?!
E gondolatmenetben pedig elérkezünk egy nagyon érzékeny témához. Az empátia, a tolerancia, a segítőkészség és az élet szentsége nem evolúció-kompatibilis. Minél életképtelenebb egyedeket próbálunk életben tartani, annál több ilyen hibás gén terjed el a populációban és rontja a faj túlélési esélyeit. Az orvostudomány nélkül már én sem blogot írnék most és adtam volna át génjeimet gyermekeimnek. De innen gyorsan eljutunk a Mein Kampf eszméihez, ami tőlem a lehető legmesszebbre áll.
Az azonban biztos, hogy a túlnemesített gabonafélék már ugyanúgy képtelenek lennének nélkülünk életben maradni, ahogy mi sem tudnánk nyolc milliárd ember élelmezését biztosítani hiányukban.