Személyiség-fejlesztés
Tegnap valami olyasmi történt, ami annyi gondolatot és érzelmet váltott ki bennem, hogy szakítva billentyűfóbiámmal, mégiscsak megpróbálom megfogalmazni.
Jutkától születésnapomra egy repülőjegyet kaptam.
Persze erre megkérdeznéd, hogy hova? Hiszen nekem is ez volt az első gondolatom a szépen elkészített, személyre szóló, laminált „Repülőjegy” láttán. Talán valami klassz helyre elmegyünk? Gyors szemrevételezéssel nem akadt meg a szemem semmilyen város vagy ország nevén.
OK, akkor meg miféle jegy lehet? „ … maga is kipróbálhatja a repülőgép vezetését.”; oszt az én nevem rajta! Na ne má’! É-é-én?!
Gondolom, nincs olyan halandó, ki nem álmodott a repülésről. De ez csak olyan ködbe vesző, elhaló gondolat marad, a többi fantazmagória között.
De most itt a kezemben egy tapintható „REPÜLŐJEGY”.
Nem csak álmodozás, meg rózsaszínű rizsázás az elérhetetlen vágyakról.
Gyerünk ugorjunk bele! Kapcsolatfelvétel, időpont-egyeztetés.
Aztán jött az első rácsodálkozás:
A gyerekektől kapott videó kapcsán ( a filmről külön posztot kellene írnom, de ott egyszerűen csak bőgni tudtam a meghatottságtól ) sok „szereplővel” ismét felelevenítettük lazább kapcsolatainkat.
Sárával, Jutka unokatestvérével beszélgetve, ajándékomat említve az első reakciója „Csak nem a Dezső?!” volt.
Ismét egy csapás a véletlenekre épített világképem ellen. Kiderült, hogy a pilóta, akire Jutka rátalált a neten, egy családi házibarát. Sáráékat imádom, így a barátjukként tekintett új emberhez is már pozitív előítélettel fordultam.
Tegnapra (2014.06.28.) egyeztetett időpontra megérkeztünk Gödöllőre. Jutka és Ági is eljött velem, de tapintatosan félelmemet és lámpalázamat megértve, nem akartak egy siralmas légi-bemutató szemtanúi lenni.
Elvárásaimat is felülmúlva, Dezsőt rendkívül szimpatikus, kedves, és az intelligens emberek ismérvének tartott – a beszélgetőpartnerre nagyon figyelés – találtam. Ez meggyorsította és leegyszerűsítette az első találkozás okozta feszélyezettséget is.
A felkészítés valójában a gép bemutatását jelentette minimálisan érintve a fizika és aerodinamika területét. Dezső öt perc alatt felismerte, mi a legérdekesebb számomra és teljesen elbűvölt a technika érdekességek bemutatásával.
A gépet megismerve, beülve, nyomkodva világok harcoltak bennem: egyrészt a repülés és a repülőgép misztikumába engedtek be egy kicsit, másrészt egy végtelen szerény, rövidnadrágos ember az elefántcsonttoronyból leereszkedve, teljesen hétköznapi módon mutatja be a szerkezet egyszerűségében rejlő tökéletességet.
Az utastér. Jól látszik az ajtón található hamutartó is!
Az ajtózár kicsit öreg volt, így ki is nyílt menet közben!
És itt tért vissza a hitem az emberi elme határtalanságában. Ezt a kb. 70 évvel ezelőtt tervezett gépet mi tette olyan sikeressé, hogy a mai napig gyártják. Mérnöki megoldások tömkelege koncentrálódik ebbe a kis kétszemélyes gépecskébe. És ámulatom tárgya pont az egyszerűség. Az az intuíció, ami például egy tengelybe hornyolt bemarással biztosítja, hogy a szabadon körbeforgó első kereket menetirányba állítja leszálláskor. (Mivel szabadon forog körbe-körbe az első kerék, nem lenne túl szerencsés, ha leszálláskor keresztben állna.) Nem androiddal vezérelt, szervomotorokkal rásegített átláthatatlan elektromechanikai komplexum, ami beforgatja egyenesbe. A légellenállást és a gravitációt meglovagolva „magától” fog földet-éréskor úgy befordulni, ahogy kell.
Az utóbbi évek tapasztalatai alapján nagyon találónak találtam Jutka definícióját: „A személyiségfejlődés egyik lépcsőfoka az, hogy az ember nem lesz mérnök.” Ezt annyira találónak tartottam a bérmunkássá alacsonyított, agymosott, hungarista, homofób környezetemet látva, hogy csalódottságom mottójaként is hangoztattam. Most azonban be kell látni tévedésemet.
Ami egy ilyen repülőgépben van, az a tapasztalat és tudás olyan esszenciája, ami tiszteletet parancsol.
Nem tudom megállni, hogy még egy példát ne mondjak:
Megkérdeztem, honnan tudja a rádióm, hogy egy adott jelzőtoronyból érkező jelek milyen irányból érkeznek? „A világítótorony módszerét használják sima kettős modulációval.” – érkezett a válasz.
Na, pont ilyen arcot vághattam, mint ezt olvasva most te is.
Erre gyorsan elmagyarázta és csodálatos volt a megvilágosodás:
A világítótorony reflektora egy perc alatt fordul körbe. Amikor a reflektor észak felé világít, felvillan egy másik fény a torony tetején.
Hogyan tájékozódhatsz ezzel? Stopperrel nézem a tornyot. Az egyik tetőn lévő villanásnál elindítom a stoppert. Nézem a forgó fényt és amikor a szemembe világít, megállítom a stoppert.
A másodpercek aránya a perchez, vagyis 60-hoz, pont az északhoz számított szögarányt adja.
Vagyis ha az északi villanás után 45 másodperccel világít a szemembe a forgófény, akkor én a toronytól pont nyugatra vagyok. Nem zseniális?!
Másik példa:
A műszereket végignézve egy tekerőkaron akadt meg a szemem.
Mire szolgál? A hülye jenki ( ez egy amerikai gép) elmegy vásárolni a géppel. Beteszi az ülés mögé a láda söröket. Eltolódik a gép súlypontja, ezért ahhoz, hogy a gépet egyenesbe tartsa, mindig húzni kell a magassági kormányt. Ezzel a tekerővel viszont korrigálod a szárnylapátot és kész.
Mint az autómon a reflektor szögének állíthatósága a csomagtér terheltségének függvényében.
De visszatérve a tegnapi akcióhoz.
Kitoltuk a gépet. 860kg, kb. mint a Trabant, de nincs rajta hátramenet.
Szóltunk rádión a többieknek, hogy akkor mi most rámegyünk a kifutóra, lehetőleg ne akarjon most senki landolni vagy velünk együtt startolni. Ez egy szabad repülőtér, nincs irányítóközpont. Ági jegyezte meg, hogy a szánkózáshoz hasonlít.
Csak kiabálsz, hogy „PÁÁÁLYA!!!”, aztán tied a terep.
Hát uzsgyi!
Gázt neki, ki a fékszárnyakat és hadd szaladjon! Döcög, döcög, ugrál, egyre gyorsabban, aztán – a zötyögés változatlansága mellett – a föld elkezd távolodni.
Húzod a magasságit, az orr a horizont fölött legyen (hiszen emelkedni kell!) és tartani az egyenest.
Persze ezt Dezső csinálta. Én meg csak olvadoztam a gyönyörűségtől mellette.
Próbáltam felvételeket csinálni, de az élmény olyan, hogy nem a telefonod nyomkodásával akarod elrontani. (Itt adná magát a egy hasonlat a szex-szel, de inkább csak zárójelben említem.)
A repülési magasság elérése után viszont ÁTVETTEM A KORMÁNYT!
Figyelsz?!
Tartottam a gépet!!!
– Fordulj jobbra!
Jobbra fordulok.
– Kicsit emeld!
Emelem.
– Tarts balra!
Balra fordulok.
Megkerestük az arborétumot.
Próbáltam hívni Jutkát, nézzen föl, de egy 1950-es kis-repülőgép stabilabb működésű, mint egy eredeti Cubot telefon, így ez nem jött össze. És a telefon-basztatásról már tettem említést, nem ismétlem magam.
Tettem egy kört a Hungaroring fölött. Úgy, hogy a jobb szárny folyamatosan a lelátóra mutasson! Elrepültem az egyetem és a kastély fölött.
És akkor éreztem azt az érzést, ami húsz éve a futáshoz vezetett.
A gondolat erejét. Hogy erős vagyok, fiatal és ha azt gondolom, hogy ne itt legyek, hanem ott, akkor tudom vezérelni a lábamat és odavisz.
Ezt éreztem a levegőben. Repülök, odamegyek, ahova akarok.
Jobbra láttam a kastélykertet. Az ott milyen szobor? Kicsit billentem jobbra a gépet, hogy oldalra forduljon és lássam. ( Nem látsz magad alá, csak oldalra. )
Ez volt az a mozdulat, amitől éreztem hogy az enyém vagy!
Mint amikor séta közben lehajolsz egy tobozért. Nem számolod a gyorsulás-gravitáció-erőhatásváltozás bonyolult szövevényét.
Érzed a tested és uralod azt.
Persze ez csak egy pillanat. A műrepülő világbajnoki aranyam még egy kicsit távolabb van.
Dezső, miután látta, hogy az élmény megvolt, megmutatta a felhajtóerő megszűnésének megtapasztalását is. Vagyis átvette a kormányt, felhúzta egyenesen föl és visszazuhantunk.
Fantasztikus élmény! Evolúciósan földhöz ragadt létünknek leírhatatlan érzések áradata.
Ezután tettünk két iskolakört, vagyis le- és felszállás gyakorlása rutinszerzés okán.
Eközben kipróbáltuk a „lottó” parancsot. Ez azt takarja, hogy ha kimondod a lottó szót, a pilóta leállítja a motort és keresünk egy kényszerleszállásra alkalmas helyet és majdnem ( nem éri a kerék a földet) leszállunk.
Mivel Dezső képességeiben szemernyi kétségem sem volt, ez nem okozott különös izgalmat.
A repülési naplóban is regisztrált 30 perc ezzel szó szerint elrepült.
Az élmény azonban megmaradt, dolgozunk a közös ismétlésen.
Egy négyszemélyes bérlése sem elérhetetlen…
Ha sikerül ezzel a kis beszámolóval kedvet csinálni, talán még Jutka is feljönne…
A nap további része is kiválóan alakult, közös pizzázás után megnéztük a földről is a kastélykertet.
Nagyon szépen gondozott, gyönyörű kert volt.
Bár lehet, hogy ez csak a “Magyar Polgármesterek Világtalálkozó”-jának volt köszönhető.
Most azt hiszed viccelek, pedig tényleg ez a rendezvény volt mindenütt kitáblázva!
Még egyszer köszönöm szépen:
Tusi