Eszembe jutott, hogy vajon hány ember tudja, miért hívják az órát kvarcnak?
A hangvilla, amit az énektanár kihívóan a köpenyben a szíve fölött hordott a tollak mellett, a mesterségének szimbólumává vált. Máig él bennem a kép, ahogy csöndben figyeljük, ő odakoccintja a tanári asztalhoz, füléhez tartja, elkezdi zümmögni ezt a hangot, majd két kezét felemelve vezényelni kezd. A hangvilla egy olyan rugalmas fémdarab, ami pontosan akkora tömegű, hogy amikor berezonál, akkor másodpercenként 440-szer leng oda-vissza. Ez a normál A hang. Ha nem vágsz le egy darabot a villából, akkor az minden megütésre 440Hz frekvenciával fog rezegni.
De mi köze van ennek a kvarcórához?
A kvarckristálynak is van egy ilyen rezonancia-frekvenciája, mint a hangvillának. Ha megütik egy kicsit, ugyanúgy berezonál mint a hangvilla. A kvarckristály ráadásul olyat is tud, hogy ha megütik, akkor elektromos töltéseket ad ki magából. Így működik a piezo öngyújtó. És fordítva is működik, ha egy pillanatra áramot vezetnek bele, el kezd összehúzódni, azaz “beleremeg”. És mint a hangvilla, a tömegéből adódóan, mindig ugyanolyan “hangot” ad ki magából. Azért idézőjeles a hang, mert ez már olyan magas hang, amit nem lehet hallani.
De az miért jó nekünk?
Ha tudom, hogy a hangvilla mindig “A” hangot ad, akkor tudom, hogy másodpercenként 440-szer leng a szára ide-oda. Ha megszámolom, hogy hányszor leng a hangvilla szára, akkor tudhatom, hogy ha elszámoltam 440-ig, akkor pont egy másodperc telt el. Máris készítettem egy olyan órát, amiben egy hangvilla minősége határozza meg a pontosságot.
A kvarckristály ezt leegyszerűsíti, mert sokkal kisebb, azonnal elektromos jelet ad, amit tudunk mérni. A hangvillához képest csak annyiban más, hogy nem 440-ig kell számolni, hogy megtudjam mennyi 1 másodperc, hanem 5 millióig. A kristály olyan pici, hogy amikor odaütik a tanári asztal széléhez, akkor 5 milliószor fog kilengeni.
Az a kis ikeás óra, ami ketyeg az előszoba falán, minden másodpercben elszámol ötmillióig, lök egyet a másodpercmutatón és újrakezdi a számolást.
A 800Ft-os vekkerben ilyen csodálatos emberi tudás rejtőzik, ami mindig csodálattal tölt el.
És akkor hol van ehhez képest még az objektumorientált absztrakt programtervezés, amit tanulnom kellene, ahelyett, hogy itt pötyögök…
Pingback: Csoni – Tusiblog