Bár az előző posztban erről a filmről szerettem volna írni, de végül elkalandoztam egy másik gondolaton.
Bevallom, nem azonnal éreztem rá. Nekem az első érzés a film végén a döbbenet volt. Hát ez? Ez meg mi volt? Most mi van? Oscar-esély? Mire? Kétszáz teljesen elalélt kritikus magasztalása után merjem-e azt mondani, hogy a király meztelen?
Nem, nem a szokásos, óriási tűzerő és az elmaradhatatlan autós üldözés hiányzott. Nem a kifejezetten rosszarcú ellenség, akiről rögtön tudni lehet, hogy őt kell majd megsemmisítenie a fehérfogsorú-szögletesállú-kékszemű-szőke-jóképű-humoros főhősnek.
Nagyjából tudtam mire számíthatok. De nekem nem jött le azonnal. Most utólag kezd megérlelődni bennem egy halom kérdés. Csomó olyan kérdés, ami mostanában foglalkoztat. Aha! Szóval így rejtette el ezeket a kódolt üzeneteket a filmben Martin McDonagh (legalább egyszer illik leírni a nevét, ha már őróla szól a poszt)! Basszus! Ez az ember fejben már előttem járt kilométerekkel! Szerintem pontosan tudta hogyan fogom magam érezni attól a látványtól és milyen szinten vág arcul a megdöbbenés.
Nem, mégse folytatom.
Most nem.
Ezt a posztot később fogom befejezni. Amikor már te is láttad. Láttad és aludtál rá néhányat. És te is agyaltál pár dolgon…