Néha teljesen filmszerű álmaim vannak. Nem untatnálak vele, de Jutkának elmesélve egy érdekes kérdésre találtam.
Álmomban egy kisváros önkormányzatába kellett mennem valami terveket leadni. A kisváros egy domb oldalán terült el. A GPS a domb tetejére vezetett, ahol egy nagy parkoló közepén jelentette ki a digitális mitfárerem, hogy “megérkeztél”. Magamhoz vettem a terveket és a parkoló kijáratához mentem. Az ott álló bácsihoz fordulok, hogy tudja-e merre van az önkormányzat. A bácsi rám néz, majd felszólít: “Hajoljon le!”
Ezen annyira meglepődtem, és olyan kíváncsi lettem, hogy miért kell lehajolnom, hogy végül szó nélkül eleget tettem kérésének.
A bácsi szemügyre vette fenekemet, majd egy elégedett bólintással jóváhagyta a látottakat.
“Megteszi. Innen indulhat, és a negyedik elágazásnál tegye le a bal lábát és ott lesz az önkormányzat!”
Kiderült, hogy a domb oldalát folyamatosan locsolva egy teljes jégpálya-hálózatot építettek ki a városban. Fentről a jégre ülve — megfelelő nadrágban — bárhová el lehetett jutni a helységben.
A domboldalon lefelé csúszva elhaladtam egy gimnázium előtt, ahol a diákok beszélgettek és láthatóan nem foglalkoztak a teljesen megszokott közlekedést használó, hétköznapi utazóval. Másik oldalon a művelődési házra feszített molinó EDDA koncertre hívta fel a figyelmet. Kissé megsajnáltam a helyi lakosokat, hogy Pataki Attilával kell beérniük. ( akinek valami degenerált marketinges piros-fehér-zöld színekben villogó szemöldököt készített a képen, ezzel próbálva az elkalandozó tekinteteket odavonzani )
Nem untatlak tovább az álmommal.
Azonban megint elcsodálkoztam a néző vagy alkotó kérdésen. A történetet én alkottam. Csakis az én tudatom hozta létre az eddig felhalmozott élményekre alapozva. A főszereplője is én voltam. Azonban az események láncolata engem teljesen felkészületlenül ért, miközben a forgatókönyvhöz már a teljes sztorira szükség volt. A történet elején én még nem tudtam hogy miért kell a domb tetejére menni! Nem tudtam, hogy miért kell lehajolni! Miközben az álom már teljes egészében meg kellett hogy szülessen!
Jutka erre egy állati érdekes gondolatot mondott: ő álmaiban egyfajta olyan megvilágosodást él át, ahol a MINDEN és MINDENKOR egyszerre van jelen. Nincs múlt és jövő. Az események nem egymás utániságban, hanem egyszerre léteznek. Az ok és az okozat nem szétszakítható.
Ez a gondolat teljesen lázba hozott. Vajon ha töprengek még rajta, én is eggyé válhatok valamelyik következő álmomban a szereplő, a néző és a rendező szerepével?
Majd leírom, ha sikerült.