Minap felhívott kedves szerettem, akinek minden informatikai problémáját igyekszem megoldani. Egy olyan generáció képviselője, aki számítógépek megjelenésénél már komoly életpályát futott be. Igazából a nyugdíj előtti éveikben kortársainak többsége már nem igazán fordított energiát egy teljesen új világ megismerésére és a tanulásra. Mai napig csodálom, hogy milyen nyitott és érdeklődő maradt, hogy teljes lelkesedéssel vette a fájlok, a windows, a merevlemez és egyéb szakzsargonokkal dobálózó, feltörekvő generáció kihívásait. Azonban a gyorsuló technikai fejlődés és az öregedés pont ellentétes irányú egyenesek. Az exponenciális fejlődés a legfiatalabbakat is lehetetlen feladat elé állítja. A korral együttjáró tanulási nehézségek pedig áthatolhatatlan kihívást jelentenek az idősebbeknek. A technikai akadályok mellett még az információcunami mindent elsöprő hullámával is meg kell küzdeni.
Az algoritmus
A varázsszó, amit valójában kevesen értenek és még kevesebben érzik súlyát. A marketing, a piacok bővítése, a vásárlók manipulálásával extra profit elérése igen nyereséges befektetés. Már nagyon régóta nem termékeket próbálnak eladni, hanem a vágyat. Az életérzést. Amivel a saját döntésként értékeli a vásárló azt a pillanatot, amikor birtokba vesz egy teljesen felesleges kacatot vagy szolgáltatást. A kognitív disszonancia és a tudatalatti manipulálásával olyan döntéseket hozunk, amire nincs racionális okunk. Érdekes, hogy szinte minden ember teljesen biztos benne, hogy rá semmilyen hatással nincsenek az őt bombázó reklámok. Azonban a fogyasztói társadalom működik. Folyamatosan növekvő eladások bizonyítják, hogy bár én nem, én teljesen immunis vagyok, én csak tudatos döntésekkel haladok az életben, de mégis emelkedik az eladások mértéke. De hogy jön ide az „algoritmus”? Mi közöm nekem hozzá? A képernyő előtt ülő személy úgy bolyong a hálózaton, mint a friss vetésben csörtető vaddisznó. Széles nyomokat és túrásokat hagyva maga után, amivel pontosan nyomon lehet követni minden tevékenységét. Nem, nem egy gonosz ávós vagy KGB-ügynök figyel. A szervereken futó programok, robotok, weboldal kiszolgálók sokkal megbízhatóbbak egy Stasi-ügynöknél. Századmásodperc pontossággal naplózza hol, merre mit néztem. Melyik képen mennyit időztem. Milyen színű hátterek mellett töltöttem több időt. Milyen zenék, milyen hangok kötötték le jobban a figyelmemet. Merre jártam. Milyen üzletekben. Kikkel találkoztam. Mennyi időt töltöttem a WC-n. Egy ilyen személyes adatokból álló adatbázis feldolgozásával olyan profilt lehet elkészíteni, hogy bármelyik HR-es megnyalná mind a tíz ujját. És nem csak a HR-esek, hanem korunk istenei, a marketingesek. Hiszen pillanat alatt elérhető közvetlenül bármely célcsoport. Az autószerető 50-es pasiktól a kisgyermekes anyukáig aszerint is, hogy mi érdekli, milyen környezetben lakik és mi a hobbija. Ezt végzi az algoritmus. Nekem nem fog kismamáknak szóló mellbimbó védő kenőcsöt ajánlani. Ellenben minden olyan visszautasíthatatlan ajánlattal lesz tele a környezetem, ami kifejezetten rám szabott.
A buborék
Láthatóan a kismamák és az adrenalinfüggő pasik ebből fakadóan egész mást fognak látni a hálózaton. Mintha külön, saját interneten lennének, egymástól szinte teljesen elszeparálva. Ezt jellemzik buborékként. E buborék fala pedig egyre csak vastagszik. Az algoritmus gondoskodik róla, hogy a csak olyan oldalak és hirdetések jelenjenek meg nekem, ami kifejezetten engem érdekelhet. Nekem mellbimbóvédő reklámot adni nem kecsegtet nyereséggel.
Ebben a buborékban rengeteg információ van, egyáltalán nem érzékelem más buborékokban megjelenő tartalmak hiányát. Nem is feltétlenül kell hamis dolgokat elém tárni. Csak megszűrni azt, ami számomra nem releváns. És máris egy saját valóságot fogok érzékelni. A soros-migráns-ukrán információáradatnak sem kell mind hazugságnak lennie ahhoz, hogy saját valóságképet alakítson ki az, aki ebben él. Nem ítélkezhet senki más fölött csak azért, mert őt más világból etetik.
Visszatérve kedves szerettemhez, akivel kezdtem a bejegyzést. Mivel külön háztartásban éljük az életünket, így nem olyan szoros a kapcsolat. Van hogy napokig nem beszélünk egymással. De minap történt, hogy felhívott és megkérdezte véleményemet valamiről.
– Mit szólsz ehhez?
– Mihez?
– Hát amivel tele van az internet!
– Mivel?
– Ezzel a győri céggel meg a szemüveggel. Tudod…!
– Nem. Fogalmam sincs miről beszélsz…
És e párbeszéd döbbentett rá buborékaink áthatolhatatlan falaira.
Az internet, a kommunikáció szabadsága, a social media világmegváltó álmaiból mintha pont az ellenkezője történt volna. Csak most nem az információ hiánya következtében szigetelődünk el egymástól, hanem épp a feldolgozhatatlan információtömeg vet gátat a megismerésnek. Az emberi agy nem képes percenként feldolgozni ilyen mennyiségű új ismeretet. A hírválogatást, a szűrést ezért hálásan elfogadjuk. Nem érdekel mit reggelizett egy kamcsatkai kislány, miként a celebek magánéletére sem vagyok kíváncsi. Dolgozzon az „algoritmus”!
Levelezőszervereket is üzemeltetek, ami a legjobban példázza a problémát. Egy jó levelezőtől ma már elvárható, hogy a kéretlen leveleket automatikusan dobja a szemétbe, ne terhelje se a szervert, se az olvasót. De hogyan dönti el a percenként több ezer becsapódó levélből, hogy mi fontos, és mi nem? Hogyan tanulja meg a felhasználó érdeklődési körét? Régi példa de érthető: egy időben rengeteg viagra reklámmal próbálkozott minden spammer. Látszólag egyszerű az algoritmus: ha szerepel a levélben a viagra szó, akkor dobd ki! Azonban egy gyógyszertár vagy egy sex-shop tulajdonosának ez egy fontos, üzleti levél! A levelezőszerver ezért tanul illetve befolyásolható. Egyes felhasználókra más és más szabályokat kell alkalmazni. E szabályok felülbírálhatósága és kézben tartása pedig hatalmat biztosít. A gazdasági és politikai vezetők pedig örömmel fogadják e lehetőséget. De ezt már egy másik bejegyzésben fogom kifejteni.