„DICSŐSÉG, (dics-ő-ség) fn. tt. dicsőség-ět. 1) A kitünő érdemet, jelességeket követő tisztelet, hódolat, hír, magasztalás. Dicsőséget aratni a harczmezőn. Valamely nagy müvet dicsőséggel bevégezni. 2) Az isteni tökéletességeknek hirdetése. Dicsőség a magasságban az Istennek. (Biblia). 3) Dicsfény, dicssugár. Az Isten szinét dicsőség veszi körül. ”
CZUCZOR GERGELY ÉS FOGARASI JÁNOS: A MAGYAR NYELV SZÓTÁRA.
Elolvadt a hó, egy kicsit még a nap is kisütött, ami kirángatott minket is a szabadba. Ami a télvégi influenzaszerű lerobbanásunkat követően csak egy szolid, városi séta formájában vált valóra. Erre ideális helyszín az esztergomi Kis-Duna parti sétány. A hatalmas platánok alatt egész más szemszögből tekintünk az élet csodáira. Az öreg fák az élet és az idő fogalmait olyan mély nyugalommal árasztják, ami tiszteletet parancsol bennem. A mi rövid életünkhöz mért platánok számunkra az örökkévalóságot jelentik. És az örök megújulást, az életet. A tavaszvárás ott vibrál a levegőben, amire ha odafigyelsz, érzed a sejtjeid rezgéseinek az összehangolódását. A fák között mintha az emberséggel járó problémák is súlyukat veszítenék. De ezt könnyen le tudja rontani egy fegyveres katona látványa.
Nézem az emléktáblát. Hiányos történelmi ismereteim nem tárolták le a felsorolt orosz és olasz helységek neveit. Bennem emberi sorsokat hoz elő egy ilyen emléktábla. Távol otthonuktól, elszakítva szeretteiktől, darabokra szaggatta őket egy gránát, szétégette tüdejüket a mustárgáz, vagy saját belsőségeiket kezükben tartva, szörnyű kínok között, fiatalon kellett meghalniuk. Hogy kerül ide a dicsőség szó? Melyik anya képzeli el éppen mellein etetett gyermekéről e borzalmas és közeli véget? Mivel lett jobb az utódok élete attól, hogy milliókat lemészároltak valami ismeretlen, külföldi harcmezőn? Nem, semmi büszkeség nincs bennem emiatt. A büszkeség, becsület és a dicsőség a mai napig meghatározó, demagóg fogalmakkal mételyezi társadalmunkat. A pilis szelíd erdei ösvényeit is hamarosan a „Becsület napja” alkalmából fogják újra újfasiszta bakancsosok taposni.
A platánok alatt sétálva, a rendezett padokkal, a vízben kacsákkal, a kávézó kültéri, egyelőre még letakart bútoraival békét sugároznak. Talán valami fürdő lehet a a víz túlpartján, mert néha tipikus uszodai zsivaj halk foszlányait közvetíti a hűvös, télvégi szellő. Szerethető faj ez a homo sapiens. Ahogy békésen élvezzük a tavasz előjeleit. Mi viszi rá mégis őket, hogy egymásnak esve, egy gyalogsági ásóval kifordítsák a velük szembenálló fajtársuknak a belső szerveit? Az evolúciós játékelmélettel egy faj, amelyik úgy van programozva, hogy saját fajtársát elpusztítandó ellenségnek kezeli, elég rövid időn belül kihal. A Föld történetében a homo sapiens eddigi ciklusa csak egy villanásnyi idő. Össze sem mérhető a dinoszauruszok által lefedett idősávval. Ők csak a külső körülmények drasztikus változása miatt haltak ki. Lehet, hogy ha eljutottak volna ők is a gyalogsági ásó feltalálásáig, akkor az ő pályafutásuk is hamarabb lezárul.
A gyalogsági ásó hatékonyságánál milliárdszor nagyobb pusztításra képes nukleáris fegyverek fejlesztésének önkontrollja mától véget ért. A New Strategic Arms Reduction Treaty, azaz a START szerződést mindkét pszichopata vezető érvénytelennek tekinti.
Valóban valami genetikai sérülés, egy egyszerű programozási hiba miatt vagyunk ilyen agresszívak? Vagy a tudat megjelenésével egy ilyen kulturális örökséget hordozunk magunkkal? A harc, a háború, a katonák és egyenruhák magasztalása csak oktatással és neveléssel kitörölhető lenne?
De inkább az emléktáblákat és e gondolatokat magam mögött hagyom, és kiélvezem az olvadt hó illatát és ott, igen azon a barátságos helyen iszunk egy forró kakaót és talán hólyagomban felgyülemlett folyadékfeleslegemtől is meg tudok szabadulni…
https://www.bbc.com/news/articles/cvgmkdz0297o