A kutyák nagyon korán csatlakoztak az emberhez így az általunk háziasításnak nevezett folyamat hosszú és régi. A kutyák oly régóta együtt élnek velünk hogy sokkal több közös tulajdonságuk van az emberrel. Például a macskák, akik jóval később kerültek az ember környezetébe, tökéletes gyilkológépként sokkal függetlenebb személyiségek és igazából csak hagyják hogy csodáljuk és szolgáljuk őket.
Az empátia fogalma feltételez egy öntudatot és egy olyan szintű intelligenciát, amivel képes vagyok elképzelni, megalkotni egy virtuális valóságot, amiben belehelyezve magamat megpróbálom megfigyelni az ott engem érő hatásokat. Már ezt megfogalmazva is látszik, hogy ez nem egy egyszerű folyamat. Ezt nem tudom elképzelni egy csigánál. De vajon egy kissé okosabb, tudatosabb élőlény képes-e rá?
Jana teljesen beilleszkedett már hozzánk. Megismertük egymást, alkalmazkodik hozzánk, ahogy mi is őhozzá. Az élet a kutyával semmi eget rengető érdekességgel nem bővül, egyszerűen csak szeretünk együtt lenni. Együtt élni a mindennapokat. Jana hálás, ha együtt vagyunk, de még jobban örül, ha ki tudja harcolni a teljes figyelmet. Megérzi, hogy nem teljes odaadással figyelek rá. Ha dolgozom, és fekszik mellettem, hiába simogatom, ha érzi, hogy közben a gépet nézem, azonnal elkezdi nyomkodni a billentyűzetemet. A kutyás élet sava-borsa azonban mégiscsak a közös játék. A teljes egymásra figyelés csúcsa. Az ő játékukkal persze nem könnyű azonosulni. A kergetőzés, a játékos harc komoly fizika kihívást jelent az embernek is. A kutyáink soha nem voltak képesek az eldobott bot visszahozására, de a zsákmányért, a botért vagy egy rongydarabért folyó versengés és marakodás minden kutyánk kedvenc szórakozása volt. Egy sokkal kevésbé terhelő, “idősebbek is elkezdhetik” játék, ha a kezemmel hadonászom előtte, amit a szájával kellene elkapnia. Ha néha hagyom, hogy elkapja — különben unalmas lenne a játék –, akkor nagyon óvatosan veszi a fogai közé a kezemet. Tegnap este is ezt játszottuk, azonban az egyik találatnál, amikor sikerült elkapnia, beakadt a kezem a metszőfogába. Fölszisszentem és az “Aúúú!” hangjelzéssel jeleztem fájdalmamat. Erre persze nem csak azonnal elengedte a kezem, hanem rögtön elkezdte nyalni ott, ahol megnyomódott az ujjam. Azután már nem is játszott, csak szánakozó tekintettel folyamatosan nyalogatni akarta a kezemet. Ezt a viselkedést honnan tanulta meg? Az egész jelenet úgy tűnik, mintha empatikus képességekkel rendelkezne.
Vajon képes összerakni fejben hogy ő okozott nekem fájdalmat és együtt érezni velem? Tudom, hogy a szeretet miatt elfogult vagyok, mi képzelünk bele sokat a kutyák viselkedésébe, amit a szaknyelv antropomorfizmusnak nevez. Láthatólag érzékelte, és összerakta fejben az ok-okozati összefüggést. Ha tudja, hogy valami nekem fájdalmat okoz, amitől ő meg akar védeni, az mégiscsak valamilyen szintű empátia!
Az egész szakaszt azzal kezdtem, hogy az empátia az emberiesség egyik jellemzője. Ha viszont ez a képesség egy kutyában is megvan, akkor jogom van-e ez alapján osztályozni az élőlényeket? Tekinthetem-e az embert, mint élőlényt magasabb rendűnek? Jogunk van-e legyilkolni más élőlényt?