Jutka tortát sütött az ünnepekre való tekintettel. Van egy kerek tortasütő formája, amiben igazi kör alakú tortát lehet készíteni. Miután a desszertcsoda az asztalra kerül, egy igazi feladvánnyal találja szembe magát: hol lehet a mértani közepe, amiből kiindulva szabályos körcikkeket lehet kivágni a süteményből? Egy egyszerű módszert talált erre. Szemre a kör északi pontjától indulva elindítja a kést egészen délig. Majd ugyanezt teszi a kör baloldali, nyugati pontjától jobbra, a keleti csúcsig. A két vonal metszéspontja lesz az origó, amiből indulva tökéletes tortaszeleteket lehet tálalni. A két finom metszésről nekem gyermekkorom egy emléke jött fel. A péktől frissen elhozott kenyeret kézben tartva, ez első szelet levágása előtt a kenyérvágó kés hegyével egy keresztet húztunk az aljára. Csak jelzés szinten, egy karcolással. Szinte mindig. Bár mi semmilyen vallásos nevelést nem kaptunk, ezt a hagyományt azért átadták szüleink. A kenyér megszegése előtti kereszt a hála jele. Tisztelet és hála mindannak és mindazoknak, amik és akik nélkül nem került volna a kenyér az asztalomra. Egy szép hagyomány.
Ezt elmeséltem a „keresztelt” torta kapcsán.
Ági erre egy másik családi hagyományról mesélt. Nem a mi családunkkal történt, de nagyon tetszik, ezért leírom.
Vendégségben járva barátnőjénél látja, hogy az egybesütött fasírt végét gondosan levágják. A házigazda csak annyit tudott mondani, hogy ez egy családi hagyomány, édesanyja is így készítette. De mi lehet az eredete? Azonban az édesanya is csak azt tudta mondani, hogy az ő édesanyja is így csinálta, így a hagyományt ő onnan vette. Nagymama felkeresése sem hozta közelebb őket a hagyomány eredetéhez. A dédnagymama azonban még emlékezett, miután e problémát felvetették neki. Miért vágják le a családunkban a fasírt végét?
„Ja arra gondolsz?! Persze, már emlékszem: kicsi volt a sparhelt és nem fért be az egész…”