A közlekedésben való részvétel tulajdonképpen egész jól szabályozott. A járművel közlekedőknek egy olyan vizsgán kell megfelelniük, ahol ennek szabályrendszernek az elsajátításáról kell számot adniuk. A KRESZ a teljes társadalmi jogrendnek csak egy picinyke darabjával, a közlekedéssel foglalkozik. Az utakon érvényes szabályok és az utazók egymás közötti viselkedése nagyon jól leképezi a társadalom teljes magatartását és kultúráját. Kiváló alkalmat biztosít arra, hogy bizonyos összefüggéseket és viselkedésmintákat megfigyelhessek.
Kezdem mindjárt a vesszőparipámmal, az index-szel. A KRESZ irányjelző névvel hivatkozik rá. Használatát kötelezően írja elő. A név tökéletesen lefedi a célját is. Jelzem az irányt. Nem egy öncélú, értelmetlen villogó lámpa. Arra szolgál, hogy jelezhessem a közlekedésben résztvevő partnereimnek a szándékomat, hogy mit szeretnék tenni. A környezetem pedig tud reagálni rá. Tudna, ha jelezném.
Találtam egy kiváló példát, egy olyan kísérleti környezetet, ahol tökéletesen le tudom ezt modellezni.
Helyszín:
Budapest, Óbuda, Bécsi út, Tesco áruház.
A Bécsi útról, egy arra merőleges útra kanyarodva lehet az áruházhoz behajtani. Ez gyakorlatilag egy zsákutca. Az utca végén egy fedett műjégpálya van, ahol csak nagyon drága tagságival rendelkező klubtagoknak, gyerekeknek van lehetősége sportolni. Nagyon kevesen járnak ide, aki erre az útra rákanyarodik, 100-ból 99 a Tescoba megy. Az áruház parkolójába mégis csak úgy lehet bekanyarodni, mint egy alsóbbrendű útra. Azaz onnan kihajtva egy “mackósajt”, azaz elsőbbségadás kötelező tábla védi a zsákutcában egyenesen továbbhajtókat. Azt az 1-et a 100-ból.
Eredmény:
Amikor ki akarok kanyarodni erre az utcára a parkolóból, figyelni kell nem jön-e balról vagy jobbról valaki. Jobbról szinte soha senki nem jön, nagyon kicsi a valószínűsége hogy pont akkor végezzen a napi 10 korcsolyázóból valaki. Balról jönnek folyamatosan, hiszen nagy a Tesco látogatottsága. Ők mind le is kanyarodnak. De ebben csak akkor lehetek biztos, ha bekapcsolják az irányjelzőt. És ha tudom, hogy lekanyarodik, akkor én is mehetnék balra.
Szerinted hányan jeleznek?
Az áruház több éve üzemel, így adott a törzsközönsége is. Tehát az aki ide bekanyarodik, az tudja, hogy fél óra múlva ott fog állni a mackósajt mögött várva, hogy kikanyarodhasson. Mekkora intelligenciahányados szükséges ahhoz, hogy a két eseményt összerakja? Egy másik szabály a reflektor használatát korlátozza. Ezt sokkal többen megértik és nincs vele annyi gond. Ha valaki a képembe reflektorozik, azonnal tudok reagálni és én is vissza tudok világítani a képébe. Két másodpercen belül büntetni tudom a szabályszegőt. Két másodpercig még kitart az emlékezet. 30 percig már nem.
Nem mondom, hogy a rózsadombi elit a törzsvásárlói közössége az óbudai áruháznak, de a környéken 100milliós telekárak azért nem a társadalom legalját gyűjtik itt csokorba. Az országos átlaghoz képest egy fokkal magasabb egzisztenciát elérő emberek közösségének is tekinthetem a kísérletemben résztvevőket. Akár nevezhetném elitnek is.
Ha ők nem látják be az irányjelző és a könnyebb, gyorsabb haladás közötti összefüggést, akkor milyen alacsonyra kell állítani a még elvontabb szolidaritás, tolerancia és emberség fogalmainak jelentéstartalmát az egész országra, netán emberiségre vonatkoztatva? De az is lehet, hogy az aktuális rendszer nem honorálja az együttműködést és társadalmi szerepvállalást. Az erősebb kutya esete. Légy önző, taposd el a többieket! Lehet hogy én sem járnék sokkal rosszabbul, egy jól működő, egymásra figyelő közösségben, de a pillanatnyi haszon, amit a saját egóm előtérbe helyezésével nyerhetek nagyobb. Nem az igazi szeretetszolgálat tagjai vagy szociális munkások szoktak levillogni a nagy fekete terepjáró volánja mögül.
Biztos nem alaptalan a vicc, miszerint a világon több felesleges dolog is van, a papok töke és a BMW indexlámpája.