A karácsonyi ajándékozást nagyon szeretném bojkottálni. Ez a fogyasztói ünnep és költekezési roham nekem csak a kapitalista társadalom igazi arcát mutatja meg. Őrült dugó a városban, feszült, idegbajos emberek, csattanásos balesetek, káromkodó, szitkozódó, türelmetlen vásárlóhad.
Készülünk a szeretet ünnepére.
Persze magunkat sem tekintem kivételnek. Hatszámjegyű összeget hagytam már ott csak az élelmiszerboltban, hogy egy ünnepi ebéd és arra a pár napra előre elkészített kajákkal már tényleg ne a konyhában kelljen tölteni a napot. Szegény Jutka így is olyan feladatot vett a nyakába, ami biztos lenullázza addigra, amikor már csak örülni kellene.
Állok a SPAR-ban, tűröm a lökdösődést és várom, hogy a mérlegre tehessem azt a karfiolt, ami a kezemben van.
Végül odajutok. Beütöm a kódot. Nyomtat.
Aztán lesokkolok.
Nézem.
Úgy érzem magam, mint az a harminc évvel ezelőtti bácsi a boltban, akire huszonévesen türelmetlenül vártam, hogy befejezze a szöszmötölést előttem.
Körbenézek, hogy van-e eladó a közelemben. Itt valami technikai hiba lehet. Valaki biztos tud segíteni! Hiszen a gép véletlenül 1000Ft-ot nyomott az egy darab karfiolomra. Szerencsére Jutka észrevette szerencsétlenkedésemet és gyorsan odajött. “Ennyi. Ne csodálkozz!”
B. meg!
Mi van? Luxuscikk lett a karfiol?
A minimálnyugdíjas minden nap ehet egy darab nyers karfiolt. A sötétben, nyersen. Hiszen ha vett egy karfiolt, akkor már kimerítette az aznapi keretet, és nem ihat, nem fűthet, nem mehet sehova, nem kapcsolhatja be a világítást, nem használhat egy csepp meleg vizet, de még hideget sem.
Ledolgozott egy életet, végig levonták a jövedelméből a nyugdíjjárulékot és elhitte, hogy mi, a társadalom majd gondoskodni fogunk róla. Hát nem. Szarunk rá. Sőt, megszavazzuk, hogy ki is tiltsák őket a városból, hogy ne legyenek szem előtt. Mi eszünk a terített asztalnál, és elképzelem, hogy nem Jana kuncsorgó tekintetét látom magam mellett, hanem egy érző, szegény öregember néz rám ugyanilyen tekintettel.
Azt mondjátok nem az én problémám. Ő választotta magának.
Akkor hol a szolidaritás? Hol a társadalom védőhálója? Ez a civilizációnk?
Bocs, nem akartam az ünnepi hangulatot így elrontani!
“2008. január 1-je óta 28 500 forint a teljes nyugdíj legkisebb összege. Ez az eredendően is dermesztően alacsony minimálnyugdíj az azóta megállapított és a jövőben majd megállapítandó nyugellátásokra egyaránt vonatkozik, így alighanem az egész világegyetemben – amelynek alapállapota a folytonos változás – egyedülálló módon már 14 éve változatlan. 2021. január 1-jétől ráadásul megszűnt a 28 500 forintos minimálnyugdíj alkalmazhatóságára vonatkozó időbeni korlátozás, vagyis akár örök időkre (vagy a következő rendeletmódosításig) érvényben maradhat a 28 500 forintos összeget rögzítő szabály.”
forrás: Örökre bebetonozhatják a dermesztően alacsony magyar minimálnyugdíjat
Pingback: Bevásárlás – Tusiblog