Egy visszatérő emlék állandóan előjön rejtélyesen működő agyam valami rejtett zugából. Pontosabban szinte mindig eszembe jut, ahányszor a vízparton játszó gyerekeket látom.
Az egyik a Takarékbélyeg.
Mikor kisiskolások voltunk, elég jó propagandát kapott a pénzügyi nevelésre alapokat nyújtó takarékbélyeg. A pedagógusok akkor bizonyára nem örültek ennek a plusz feladatnak, hogy az osztálypénz mellett még ezzel is foglalkozniuk kell. A zsebpénz megtakarítása és a vagyonépítés a bevált marketingeszközökkel hatott a gyerekekre. Előttem van a kép, ahol mutatták a takarékos kisfiút, aki év végén a takarékbélyegekbe tett megtakarításaiból vett magának egy biciklit. Ez a pszichológiai nyomás pont úgy működött akkor is, amikor később elrángattak egy Amwayes naggyűlésre, ahol egy tömeg tapsolta meg a gyémántfokozatú, k. gazdaggá vált ügynököt. Lelkesen elkezdtem én is bélyegeket vásárolni Ica nénitől, volt négy 2Ft-os és öt 5Ft-os bélyegem. Lelkesedésemet nem osztotta Nagymama, aki még emlékezett arra, amikor a teljes megtakarításukat egy pillanat alatt eltüntette a hiperinfláció. Elmesélése után többször előjött bennem a kép, ahogy rőzseseprűvel söprik halomba a földet elborító értéktelen bankjegyeket. De ugye ez még akkor volt, amikor a gazdagok élősködtek a szegény proletárokon, ma már béke van, minden ember egyenlő és bennem fel sem merült hogy ha szorgalmasan félreteszem a fagyipénzt és minden hónapban legalább 2Ft-os bélyeget veszek, akkor év végén nem engem fognak mutatni az új biciklimmel…
A “Sok kicsi sokra megy” és a “Fillérből lesz a forint” demagógiával folyamatosan bombázott fiatal, nyitott szürkeállományomon biztos mély barázdákat hagyott a propaganda.
Olyannyira, hogy összevesztem egyszer Csabival is, aki a legjobb barátom volt. A lapos kavicsot ügyesen oldalt pörgetve-dobva a sima vízfelületre, egész sokáig tud pattogni a víz fölött. A játék, amit kacsázásnak hívnak azonban engem zavart egy kicsit: a kavicsnak a parton van a helye. A mederben víz van, a parton pedig kavics. Már a kacsázás is megbontja ezt a rendet, de Csabi barátom szégyenszemre cél nélkül, csak úgy elkezdte dobálni a kavicsokat a vízbe! Pusztán önmaga szórakoztatására, hogy hallja a csobbanást és lássa azt a kis krátert, amit a vízbe dobott kő alakít ki maga körül. Mi lenne ezzel a probléma? Nem értette. Hiába magyaráztam neki az aggodalmamat: mi lenne ha mindenki idejönne és dobálná be a kavicsokat? Sok kicsi ugyebár… Itt ez a szép kis folyó és a sok dobáló huligán betemetné a kedvenc folyónkat! Miért kell tönkretenni ezt?! Minden bedobott kő valamennyire elzárja a víz útját!
És mind a mai napig fáj egy kicsit, amikor csak úgy, öncélúan röpködnek a kavicsok a vízbe…