Erőt gyűjtöttünk, beszereztünk minden hozzávalót, hogy egy három órás házimozizást tartsunk Panniéknál. Kávé, kóla, chips, pattogatott kukoricahegyek biztos fedezékéből indultunk a 180 perces kihívásnak.
A filmről nem akarok kritikát írni, sokan megtették már előttem nálam szakavatottabbak.
Egy apró jelenet azonban erős közlésingert váltott ki bennem.
Az atombomba elkészült, dobjuk le a japánokra! Kisebb vita, hogy miért és hova, de végül maradt 12 város, mint szóbajöhető célpont.
Mikor közbeszól az egyik miniszter:
“11. Csak 11 város jöhet szóba. Kiotóban voltunk a feleségemmel nászúton, az egy helyes kis város, oda ne dobjunk bombát…!”
És most azt hiszed, hogy ez vicc.
Szerintem ha nem pont így volt, akkor is teljesen racionális, hogy valami hasonló szempontok szerint döntöttek több mint 300.000 ember haláláról.
A történelemben a vezetés, a döntéshozatal és az események okai között millió ilyen példát találunk, ami abszolút felveti azt a kérdést, hogy ki vagy kik döntsenek? Ki az, aki jogosult a társadalom haladásának lépéseit meghatározni? Továbbra is azt gondolom, hogy az emberi tényező helyett, egy sokkal átgondoltabb és megtervezett algoritmussal messze több ember boldogságindexének növelését lehet biztosítani: https://tusiblog.hu/demokracia/