A reggeli erdő apró kis repülő rovarai mind a szememből szeretnék szomjukat csillapítani. Próbálok fölfele fújni, majd elhessegetem őket. Olyan sokan vannak, hogy az összezáródó ujjaim között néhány muslincatetem marad. Hányat ölhettem meg? Mit vétettek szegények? Ők is csak élni szerettek volna. Vagy ez nem számít gyilkolásnak? Egy lecsapott szúnyog miatt ne legyen lelkiismeret furdalásom? Hol van nálam a pusztítás erkölcsi mércéje? Itt a Földön, csúcsragadozóként jogot formálunk bárminek az elpusztítására, ami a mi életünket negatívan befolyásolja.
Épp ezen gondolkodtam, mikor az ösvényen szembe jön velem a “Macskás”. Nem tudom az igazi nevét, de igazi őrült csúcshegyiként neki is van egy bekattanása: minden macskát befogad és próbálja őket életben tartani. Miután hogyléte felől érdeklődöm, kifakad a szomszédom néha szabadon kószáló kutyáira. Őket gyanúsítja, hogy megették a cicáknak kirakott ételt. Én szó nélkül hallgatom, ő azonban teljesen fölhergeli magát, és már kivörösödve fejezi be monológját: “Megmérgezem az összeset a p.csába!” – majd sietve elrohan dolgára.
Az ő világában a macskák élveznek nagyobb prioritást. Pont erről a szubjektivitásról gondolkodom. Érdekes, hogy fél éve nem láttam, és most pont ez jött szembe. Elmélkedem a cicákról. Az internet a pornó mellett megmaradt szűk területén a kiscicás videókkal telített. Ki ne szeretné ezeket a tündi-bündi kis szőrgombócokat?!
Évente háromszor annyit költünk a házikedvencek etetésére, pihenésére, szórakoztatására és egészségügyi ellátására, mint amennyiből egész Afrika lakosságát etetni lehetne.
Évente 1.768.000.000 énekesmadár végzi a szabadban kószáló kis gyilkológépek karmai között.
Egy látványos kép arról, hogy egy macska egy évben hány áldozatot terít le:
A kutyusoknak feltálalt ételek sem jelentenek kisebb terhelést a földi ökoszisztémára, nem kifejezetten szegény cicákra pikkelek.
Az erkölcsi mércén agyalok. Amiért nem fogyasztunk emberhúst.
Eljutottunk odáig, hogy fajtársaink közvetlen leölése már elég sokunkban negatív megítélés alá esik. (Kivéve ha más a bőrszíne, más a vallása, mások a politika nézetei, más nyelvet beszél, stb. )
Az én értelmi képességeim bizonyára messze elmaradnak Einstein vagy Sheldon képességeitől. Kettőnk közti különbség talán nem nagyobb, mint az átlag értelmi színvonal és a sorosozós, migránsozós, lebutított magyar szavazó között. És nem nagyobb, mint értékesnek tekintett értelmi fogyatékos ember és egy intelligensebb kutya vagy sertés intelligenciaszintje között. Azonban ezek közül nem mindegyik végzi bográcsban.
Egy kutya képes emlékezni, felismerni és megkülönböztetni embereket. Képes összerakni a jövőt, azaz virtualizálni a még meg nem történt eseményeket: ha húzom a nadrágomat, már látja a fejében az erdei séta izgalmait. Dezső malacunk is hasonló képességekkel rendelkezett. Azonban ő kolbászként végezte.
Nem, nem lehetünk fényevők. A fotoszintetizálás egyelőre a növények sajátja. Mi mindenevőként abból nyerjük az energiát életünkhöz, hogy magunkba tömünk MINDENT. Állatokat és növényeket. Mindent ami él. Ahhoz hogy számomra táplálékként szolgáljon, ahhoz el kell vennem az életét, meg kell ölnöm.
A tudatos teremtő gyilkolásra predesztinált minket. Hallom szadista röhögését, ahogy az aréna nézőteréről hallatszik a gladiátorok túlélésért folytatott öldöklésének látványára.