A hétvégén megnéztem David Attenborough egyik filmjét, ami egy svájci hangyakolónia életébe ad betekintést. Számunkra érthetetlen a csoport élete és szabályai. Hihetetlen szervezettség, és pontosan megtervezett munkafolyamatok, amelyek csak többlépcsős, összetett lépéssorozatok után adnak látható eredményt. A hangyavár fűtése, ami a várba épített kémény aljába hordott szerves maradványok lassú rothadásából keletkező hő terítését biztosítja, a háziállatként tartott levéltetvek gondozása, fejése és antibiotikumos(!) gyógyszeres kezelése mind olyan apró munkafolyamatok egymásra épülését igényli, amit mi csak tudatossággal tudunk elképzelni.
Ezeket minden alkalommal megcsodálom és visszaveszek a teremtés koronájaként aposztrofált homosapiens lenéző büszkeségéből.
De ami most külön betűvetésre sarkallt, az az egyed kontra közösség viszonya.
Az egyes egyedek olyan önfeláldozást mutatnak a boly érdekében, ami megdöbbenti a humán szemlélőt. Az evolúcióban természetesnek tekintjük az önfenntartás ösztönének mindent felülbíráló törvényszerűségét. Ami ezen kívül esik azt mi önfeláldozás címkével illetjük és csodálatos jelzőkkel példálózunk.
A kolónia viselkedése azonban nem az egyes egyedek különálló identitásának laza érdekszövetsége, hanem egy közös “tudat” vezérelte sok-sok biológiai sejt működésének eredménye. Ahogy magunkra egységes identitásként tekintünk, holott testünk egy baromi bonyolult organizmushalmaz együttműködésének eredménye. Azonban a vezérlést alapvetően egy egységes tudat adja. A kezem nem rendelkezik saját akarattal és az önfenntartás ösztönével. Elképzelem, hogy megbotlok az erdőben, és a pofáraesést a kezemmel próbálom elhárítani. Ekkor a kezem azt mondaná, hogy “Miért pont én vágódjak oda megint! Most menjen a másik kéz!”. Mire a másik: ” A múltkor az én kisujjamat vertük szét! Javaslom, hogy alakítsunk Veszély Elhárítási Döntő Bizottságot….!” … De ekkor már betört orral — ha túléltem — filozofálgathatok tovább a hülyeségeimről…
A természetes szelekció elég szigorú döntnök, ami a működőképes genetikai megoldásokat vagy átengedi a vizsgán vagy sem. Akkor hogy lehet, hogy láthatunk ilyen önfeláldozást a természetben?
Megpróbálok egy példát leírni.
Van két fészek, mindegyikben egy anyamadár négy fiókával. Mindkét fészek támadás áldozatává válik.
Az első anyamadár, a róka láttán védi a saját életét és magára hagyja a fiókákat. Így az a gén, ami az önfenntartásért felel 100%-ban megmarad, így ha sikerül új családot alapítani, azt a fiókák továbbviszik majd magukkal. De nem ezek, akiket magukra hagytak. Ezek a gének csak akkor fognak továbböröklődni, ha tud még fiókákat nevelni a jövőben és azokat nem akarja senki táplálék gyanánt elfogyasztani.
A második anyamadár nem hagyja magára kicsinyeit. Eljátssza a törött szárnyú szerencsétlent, elviszi a rókát a fészektől és a saját életét kockáztatva megvédi e gén örököseit. Ha túléli, aminek itt sokkal kisebb a valószínűsége, akkor itt is 100%-ban megmaradtak ezek a gének. De most jön valami többlet: a fiókák mindegyikében 50% a valószínűsége, hogy az anya génjeit hordozzák. A megmentett fiókák így 4-szer 50%, azaz 200% valószínűséggel viszik tovább a blahalujzai életmentő géneket akkor is, ha az anya nem élte túl a drámai színielőadást.
Ez a kis példa egyszerű játékelmélettel tudja megmutatni, hogy az önző gének számára valójában kifizetődő lehet az önfeláldozás.
Visszatérve a hangyakolóniához. Az egyes dolgozók egymás ikertestvérei. Az önfeláldozás így csak annyira értelmezhető, mint a balkezem hősies viselkedése, ahol saját horzsolását és törését sem kímélve megvédi a tusitestet a további behatásoktól.
De a példa további gondolkodásra ösztönzött.
Az emberiség végét jelenti az egyes egyének saját, önző érdekeinek alárendelt működési modell. Nem a pesszimizmusomat akarom rátok vetíteni, de láthatóan nem sikerül felülbírálni ezt az érdekellentétet. Szintén egyszerű játékelmélet: a közös érdekek miatti lemondás hátránnyal jár az egyes egyedekre nézve. Ha a közös érdekeket szabályozással próbáljuk érvényesíteni, akkor is az a “játékos” fog előnyhöz jutni, aki a kijátssza a szabályokat és saját hasznát megnövelve érvényesül.
És itt lép a képbe a “közös tudat”. Na hát ez már nekem nagyon vékony jég de azért érdekes gondolat. Lehet-e a önfenntartás ösztönét tudatból felülbírálni? Mindig cinikusan tekintettem Dugovics Titusz legendájára. A “haza” lehet-e a saját életemnél előrébbvaló? Soha nem értettem, hogy néhány politikus térkép fölötti egyezkedése hogy vesz rá embereket, hogy egy fiktív fogalom mögé, mint “haza” képesek legyenek életüket föltenni. Milyen hitrendszer képes általam agymosásnak tekintett tudatmódosítással felülbírálni az életösztönt? A vallásokat nem tekintem annak. A nagy világvallások azon része, amit ismerek szintén csak az egyén érdekeire építenek, a pokol mérhetetlen büntetéseinek félelmében és a mennyország csodálatos jutalmainak vágyaiban csak az egyén egoizmusa jelenik meg. Igen, tudom. Tudom, hogy itt most felhördült minden new age – kompatibilis gondolkodó. Kicsit azért is írtam le gondolatmenetemet, hogy hátha sikerül benneteket egy kis beszélgetésre, vitára ösztönözni.
Bocs, hogy saját gondolataimat rátok kényszerítem.