Az emberi alkalmazkodás képessége evolúciós előnyhöz juttatta fajunkat. A gyorsan változó környezethez gyorsan igazodók versenyelőnybe kerültek azokkal szemben, akik a hagyományos megoldással igyekeztek megoldani egy eddig ismeretlen problémát. Ezt a fajta kreativitást az evolúciós játékelmélet jutalompontokkal díjazza. Aki képes szakítani a korábbi berögzült viselkedési normáitól és hirtelen egész más irányba elindulni, az nagyobb eséllyel fog túlélni és e tulajdonságokat génjein keresztül utódainak is átadni. Az emberi faj ilyen szintű elterjedésében bizonyára ez is erősen közre játszott. Az egyéni előnyök prioritása mellett a fajtársakkal való kapcsolat egyáltalán nem elhanyagolható. Ha a genetikai program nem gátolja, hogy a gyengébb fajtárstól zsákmányát elvegye, esetleg megölje és táplálékforrásként kezelje, akkor a faj fennmaradásának esélye is nagyban csökken. Az együttműködés a kolónia többi tagjával kifizetődő, így a természetben elég gyakoriak a nyájak, a falkák és egyéb életközösségek.
A tudat megjelenésével beszélhetünk már identitásról is, ahol az egyes egyedek önálló személyiségként azonosítják magukat a közösségben. Miként a közösség is megkülönbözteti minden tagját. Mely megkülönböztetésnek fontos elemei — a fizikai adottságokon túl — a személy olyan tulajdonságai, amit a viselkedése határoz meg. Hogyan kommunikál, miképp fordul embertársaihoz. Az identitás alapvető része azon normák meghatározása, amiket a személy alapelvekként saját magával szemben meghatároz.
És e hosszas bevezető után eljutottam oda, hogy elgondolkodjunk azon, hogy az alkalmazkodás előnyei mennyire képesek felülírni az identitás által kialakított alapelveket.
Amit mi tartásnak, egyenes gerincnek aposztrofálunk, az egyáltalán nem kifizetődő viselkedési forma. Bár a közösség többi tagjában megvetést vált ki a gerinctelen, talpnyaló ember, a jelenlegi társadalmakban a kézzelfogható gazdasági előnyök minden morális akadékoskodást lesöpörnek.
Jelenlegi vezetőink alapvető emberi normái, világnézetük, kommunikációjuk és elveik meghatározhatatlanok. Az alkalmazkodás nagymesterei, akik pillanatnyi érdekeik szerint rugalmasan felelnek meg minden pillanatnyi elvárásnak. Gyorsan változó világunkban láttuk már őket a Kommunista Ifjúsági Szövetség irányvonalát meghatározó vezetőségében, a Kommunista Párt erőszakszervezeteként működő Munkásőrségben, majd liberálisként a nyugatimádók soraiban.
Most pedig szélsőjobbos eszmék tanait propagálva hirdetik nemzetünk felsőbbrendűségét.
Pár sorral előbb írtam le, hogy a közösség többi tagjában megvetést vált ki ez az emberi tulajdonság. Hát nem. A magyarságnak a fele ebben semmi problémát nem lát. A fél ország pontosan arra hajlik percről perce, amit egy elvtelen semmirekellő éppen hazudik. („Ne azt figyeljék, ami mondok…”)
Jó példa erre a pacifizmus.
Pár évvel ezelőtt a pacifizmus a kormánypropagandában egyet jelentett a liberális-baloldali-b.zisimogató-genderpárti anyámasszonykatonájával.
Ezt harsogta minden média, mondván Trianont is azért kaptuk, mert ezek a pacifisták nem akartak harcolni. Harcban álltunk az egész világgal.
https://mandiner.hu/hetilap/2021/01/nem-akartak-katonat-latni
Aztán jött ez az orosz fasiszta agresszor és megtámadott egy szomszéd államot.
És ekkor hirtelen több millió magyar hirtelen békepárti lett és megveti azt az államot, ami minden erejével próbálja szabadságharcát megvívni.
Azt teljesen megértem, hogy akad néhány gerinctelen, elvtelen haszonleső. De ennyi tartás nincs ebben a népben? Több millió honfitársunk képes saját magát meghazudtolni? Naponta váltogatni világnézetét?